Közös főhajtás a Holokauszt mártírjai előtt

A magyar zsidóság deportálásának 70. évfordulója alkalmából Székes-fehérvár Önkormányzata és a Székesfehérvári Zsidó Hitközség közös programsorozattal emlékezik november 13-án, csütörtökön. Délelőtt 9.30 órakor dr. Cser-Palkovics András polgármester és dr. Kunos Péter, a MAZSIHISZ ügyvezető igazgatója avatja fel a felújított Óvoda téri zsidó temető előtti emlékparkot, illetve az ott elhelyezett emlékművet, majd kiállítás nyílik és koncertet is rendeznek.
2014.11.10. 14:53 |
A magyar zsidóság deportálásának 70. évfordulója alkalmából Székesfehérvár Önkormányzata és a Székesfehérvári Zsidó Hitközség közös programsorozattal emlékezik november 13-án, csütörtökön. 
Délelőtt 9.30 órakor dr. Cser-Palkovics András polgármester és dr. Kunos Péter, a MAZSIHISZ ügyvezető igazgatója avatja fel a felújított Óvoda téri zsidó temető előtti emlékparkot, illetve az ott elhelyezett emlékművet, majd kiállítás nyílik és koncertet is rendeznek.Paulikovics Iván szobrászművész alkotásán eredeti talpfák, sínpár és ütközőbak emlékeztetnek a vészterhes időkre. A Holokauszt áldozatainak emlékét őrző kompozíciót Székesfehérvár Önkormányzata állíttatta a Székesfehérvári Zsidó Hitközséggel egyeztetve.
 
Tarján Hédi (1932-2008) festőművész emlékkiállítását 17 órakor Uri Asaf festőművész nyitja meg a Vörösmarty Színházban, köszöntőt mond Hajdu András zeneszerző. Az egykor Izraelben élő festőművész hagyatékának egy részét 2010-től a Szent István Király Múzeum őrzi, amelyet 2011-ben a múzeum be is mutatott. A mostani kiállítás Tarján Hédi olajfestményeiből és grafikáiból ad válogatást. Tarján Hédi 1947-től a Szépműves Líceumba járt, ott találkozott Solti Gizellával és Szenes Zsuzsával, akikkel életre szóló barátságot kötött. Erdély Miklós is nagy hatással volt rá. 1950-51 között a Magyar Iparművészeti Főiskolára járt. Szeretett volna a Képzőművészeti Főiskolára átmenni, ez nem sikerült, így az Iparművészetit folytatta, ahol 1960-ban diplomázott. 1970-ben Jeruzsálemben telepedett le. 1980 és 1998 között szövést, festést tanított. Első önálló kiállítása 1987-ben volt Jeruzsálemben. Mesterével, Anatolij Basinnal és annak tanítványaival megalakította a Jerusalmix festőcsoportot, majd 1999-ben Mesterosztályt alapítottak.
 
Tarján festészete élete késői éveiben bontakozott ki. A visszafogottság és a színek fegyelme mögött a létbe vetett bizalom és a remény érhető tetten. Portréin megjelennek szülei, mestere, legjobb barátai. Sok az akt és az ülő figura. Beke László írta a 2007-es Vízivárosi Galériabeli kiállítás katalógusában: „Tarján Hédi, noha minduntalan megpróbál barnás-rózsaszínes alakokat festeni, vagy íróasztalt, szobasarkot, szürkéskék vagy erős ultramarin körítésben, mégis inkább tünemények felé tart. Az alakok el-eltünedeznek a meghatározhatatlan színű színtengerben. Ez a világ a posztimpresszionizmus, az École de Paris, Czóbel Béla világának végső sűrítménye vagy feloldása, s ha ez egy út, akkor a végén az eltűnés és a belemerülés várható…” A Vörösmarty Színházban a kiállítást követően 18 órától többek között Hajdu András két darabjának magyarországi ősbemutatójával folytatódik az emlékest, amelyen az Izraelben élő zeneszerző lesz a díszvendég.
A hangverseny műsora: Mendelssohn: h-moll Sinfonia, André Hajdu: Divertimento
André Hajdu: Prédikátorok könyve, Max Bruch: g-moll hegedűverseny
 
Vezényel: Major István
Rendező: Szikora János
 
A Holokauszt székesfehérvári és Fejér megyei áldozatainak tiszteletére rendezett emlékesten közreműködik a székesfehérvári Hermann László Kamarazenekar, illetve részletek hangzanak el Gergely Anna monográfiájából a Vörösmarty Színház színművészeinek tolmácsolásában.
A színházi emlékestre korlátozott számban ingyenes belépőjegy igényelhető a
halmitoth.monika@pmhiv.szekesfehervar.hu, illetve a 22/537-196-os telefonszámon lehet jelezni.