Hírek
-
Január végéig Székesfehérváron látható Barabás Miklós Gróf Nádasdy Ferencnéről készült festménye
Az állam októberben aukción megvásárolta Barabás Miklós: Gróf Nádasdy Ferencné, gróf Zichy Ilona című olaj, vászon festményét, mely 2015. január 31-éig látható a Szent István Király Múzeumban, majd a nádasdladányi Nádasdy-kastélyba kerül. A gyászruhát viselő fiatalasszonyt ábrázoló egészalakos festmény a grófné korai halála után négy évvel, 1877-ben készült.
2014.11.05. 10:13:10 -
Elromlott az emelhető fenék az uszodában - vasárnap kezdik a javítást
Vasárnap délutántól leeresztik a Csitáry G Emil Uszodában a nagymedence és a tanmedence vizét, mert az emelhető fenék szerkezete meghibásodott és a további működéshez több alkatrészt ki kell cserélni. A javítás alatt a szauna üzemel, az edzéseket pedig a sátorral befedett medencében tartják. A nagyközönség a reggel és a délelőtti órákban tudja használni a medencét. A kellemetlenségért a látogatók szíves elnézését és türelmét kéri az uszoda!
2014.11.05. 08:10:50 -
Huszonöt éves jubileumát ünnepli a Székesfehérvári Ifjúsági Fúvószenekar
Nagyszabású hangversennyel ünnepli fennállásának 25 éves jubileumát az Ifjúsági Fúvószenekar. A jeles évforduló alkalmából szervezett koncert 2014. november 10-én, hétfőn este 19 órakor kezdődik a Vörösmarty Színházban. Az eseményen ünnepi beszédet mond Brájer Éva, Székesfehérvár alpolgármestere. A zenekart Gede László vezényli. Az ünnepi rendezvényt ingyenesen lehet megtekinteni, jegyeket azonban előzetesen kell igényelni.
2014.11.05. 08:07:04 -
Járda- és padkafelújítás a Kisteleki utcában
A Kisteleki utcában útfelújítási munkák zajlanak a napokban Székesfehérvár Önkormányzatának megbízásából. A Zsolt és Taksony utca közötti szakaszon újul meg a járda és az útpadka, valamint a csapadékvíz-elvezetés is megoldódik. Egy bölcsőde és egy óvoda is működik itt, a jelentős gyalogos és autós forgalom miatt is fontos ez a beruházás, amely várhatóan jövő hét végére fejeződik be a 11. számú választókörzetben.
2014.11.05. 07:55:37 -
Varga-Márfy Milánt választották meg a Diáktanács új elnökének
Tisztújító ülését tartotta a Diáktanács kedden délután a Városháza Dísztermében. Három fős elnökséget - egy elnököt, és két alelnököt - választottak a tagok. Az új elnök Varga-Márfy Milán lett, munkáját Kozári Kristóf ügyvezető alelnök, valamint Dominik Boglárka kommunikációért és rendezvény-szervezésért felelős alelnök segíti.
2014.11.04. 18:52:00