Hírek
-
Fehérvári Fúvószenekari Fesztivál - szombaton ötkor kezdődnek a koncertek
A hétvégén ismét fúvószenekari fesztivál lesz a belvárosban. Július 14-én a Székesfehérvári Ifjúsági Fúvószenekar három együttest lát vendégül, akik egy-egy koncertet adnak a belvárosban 17 órától. A program végén közös műveket játszanak a zenészek.
2018.07.12. 11:51:00 -
Családja II. Andrástól kaphatott nemességet - Körtvélyessy Zsolt a szertartásjátékról
János koronázó érseket alakítja az idei szertartásjátékban Körtvélyessy Zsolt Jászai Mari-díjas színész, aki színházi szerepei mellett pályafutása során számos játék és tévéfilmben szerepelt már. Elmondta, hogy jó érzés olyan városban dolgozni, ahol a múltat idéző csodálatos házak, terek veszik körül az embert.
2018.07.12. 09:44:55 -
Nyáron is várják a látogatókat a fehérvári kiállítóhelyek
Nyáron is számos kiállítás várja az érdeklődőket a fehérvári kiállítóhelyeken. November 4-ig látható a Hóbortos ultramodernek" a Műkertben / Kecskeméti Művésztelep 1909-1919” című tárlat a Városi Képtár Deák Gyűjteményben, szeptember 23-ig pedig a Fehérvár Szalon 2018 – A barokk jegyében című kiállítást lehet megtekinteni a Múzeum Országzászló téri épületében.
2018.07.12. 08:31:00 -
Megtöbbszörözte árbevételét a székesfehérvári Ikarus Járműtechnika
A tavalyi 462,4 millió forintos éves árbevételének több mint kétszeresét érte el a székesfehérvári Ikarus Járműtechnika Kft. 2018 első fél évében. Tankó Zoltán a társaság igazgatója elmondta, sorozatgyártásban készítenek speciális távolsági autóbuszokat. A magyar honvédség számára a várakozások szerint év végéig mintegy száz buszt gyártanak, amelyek közül negyvenet már át is adtak.
2018.07.12. 07:57:03 -
Mátó Sára futamgyőztesként került a középdöntőbe, Takács Boglárka 30. lett
A Junior Világbajnokság második napján Tamperében két ARAK-os versenyzőért is szoríthattunk. 400 gáton megkezdte szereplését Mátó Sára. A 46 indulóból először az előfutamokból a legjobb 24 közé kellett kerülni. A hat előfutam első három helyezettje automatikusan továbbjutott, és a legjobb hat időeredményt elérő atlétával egészítik ki a középdöntő mezőnyét.
2018.07.12. 07:30:10
Útfelújítások Székesfehérváron - újabb öt munkaterületet adtak át szerdán
Csak szabadon - nem csak a koncertekről szól a velencei EFOTT
Ön választ, mi segítünk – a Jancsárkertre szavaztak a legtöbben
Vegyivédelmi bemutató és Los Andinos koncert a Napraforgó Napközis Táborban
Ritka betegségben szenvedő fehérvári kislány javára szerveznek koncertet
Középkori témanapra várják a családokat a Gorsium Régészeti Parkba
Kézműves foglalkozás a Tolnai utcai könyvtárban – a dekupázs technikát próbálhatjuk ki
Nem bírt a Vidi a luxemburgi bajnokkal, 1-1-es döntetlen a BL-selejtező első mérkőzésén
Nagyon keveset mutatott a szezon első tétmérkőzésén a MOL Vidi FC. A Dudelange bátran, agilisan játszott a magyar bajnok ellen, igaz a fehérváriak jobban sáfárkodtak a helyzeteikkel, mindössze két (!) kaput eltaláló próbálkozásukból egyet értékesítettek. Kovácsik Ádám a kapuban messze a mezőny legjobbja volt, még úgy is, hogy benne volt a Dudelange egyenlítő góljában. Visszavágó egy hét múlva Felcsúton.
Dudelange - MOL Vidi FC 1-1 (0-1)
Gólszerző: Mélisse, ill. Huszti.