Hírek
-
Tűzmegelőzési tanácsok - erre figyeljünk Mindenszentek idején
November első napjaiban évente átlagosan húsz-harminc olyan esethez riasztják a tűzoltókat országszerte, ahol kegyeleti mécses, vagy koszorú okoz tüzet. Fontos, hogy tisztítsuk meg a sírhely környezetét a száraz avartól, csak tartóban lévő mécsest gyújtsunk meg és oltsuk el távozás után.
2018.10.29. 11:37:21 -
Parkolóépítés és járdafelújítás kezdődik a Szeder utcai bolt környékén
Megújul a Szeder utcai élelmiszerbolt környéke a Városgondnokság Út 2017-19 programjának keretén belül. A bolt körüli járdát és mellette a parkolót is felújítják, továbbá a Ligetsor felé vezető betonlapos járda térköves burkolatot kap. A Ligetsor felől megközelíthető parkolót 24 hellyel bővítik illetve a meglévőt is felújítják. A burkolatok mellett a közvilágítás is megújul a területen: a lámpafejeket és az oszlopokat is kicserélik.
2018.10.29. 10:11:25 -
Több száz szurkoló látogatott ki a Fehérvári Rögbi Nap mérkőzéseire
Szombaton U16-os rögbi válogatott mérkőzésnek adott helyszínt a Székesfehérvári Köfém-pálya, ahol Magyarország Lettország korosztályos csapatával küzdhetett meg. A válogatott mérkőzést követően U14-os nemzetközi tornát is vívtak a meghívott csapatok. U16 válogatott mérkőzés: Magyarország – Lettország 7 – 38.
2018.10.29. 09:20:19 -
Fehérváron is kiálltak Székelyföld autonómiája mellett
Vasárnap - a székelyföldi rendezvényekkel egy időben - Székesfehérváron is csatlakoztak a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezéséhez, a Székely Autonómia Napjához. Délután a Fejér Szövetség és társult szervezetei, az Alba Regia Civitas Rend, a Fejér MAG Egyesület, a Rákóczi Szövetség Fejér megyei szervezete, a Szent György Lovagrend Fejér megyei priorátusa és a Trianon Társaság Fejér Megyei Szervezeténak tagjai a maroshegyi székelykapunál gyújtottak mécseseket.
2018.10.29. 07:48:34 -
Vasárnapig lehet még szavazni a Fejér Megyei Prima Díj jelöltjeire
Idén már 13. alkalommal ismerik el Fejér megyében Prima díjjal azoknak a munkásságát, akik saját területükön maradandót alkottak. A díj célja, hogy kifejezze: a helyi vállalkozói társadalom felelősséget érez a közösségért. November 4-én, vasárnap éjfélig lehet voksolni, szavazás a cikkben!
2018.10.29. 07:13:00
Parádés második harmad – legyőzte a listavezetőt a Fehérvár AV19
Öt meccses vereség szériának vetett véget a Fehérvár AV19, Kóger Dánielék 4-3-ra győztek Vienna Captilals ellen, elsősorban a második harmadban mutatott nagyszerű teljesítménynek köszönhetően.
Fehérvár AV19 – Vienna Capitals 4-3 (1-1, 3-0, 0-2)
Gólszerzők: Szabó D., Sarauer, Reisz, Meland, illetve DeSousa, Nödl, Holzapfel.
Hiába vezetett kétszer, pontokat hagyott Kisvárdán a MOL Vidi
Felzúgott a „Hajrá, Vidi!” - ezernél is többen voltak vasárnap a Sóstói Stadionban
Feliratos szerda - hallássérülteknek vetít filmeket a Barátság mozi
Élő közvetítés a Fehérvár AV19 – Vienna Capitals mérkőzésről
A Fehérvár AV19 vasárnap délután fél hattól az EBEL listavezetőjét, a Vienna Capitals együttesét fogadja az Ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnokban. A bécsiek elleni összecsapást élőben lehet követni a szekesfehervar.hu/elo oldalon.
Múzeumi tábor várja az iskolásokat az őszi szünetben
Töklámpás fesztivál lesz vasárnap este a Városház téren
Rózsás Mónika lett az Alföldi Tej Kft. ügyvezetője
Példamutató szülői összefogással újul meg a Comenius iskola udvara
Alba Fehérvár KC: tisztes helytállás Érden
A mérkőzés nagy részében egyenrangú ellenfele volt az Érdnek az Alba Fehérvár KC, a döntő momentumokban azonban a hazaiak jobban koncentráltak, így Pest megyében maradt a két bajnoki pont.
Érd – Alba Fehérvár KC 32-26 (16-13)