Hírek
-
Ha Rác utca, akkor kézművesség – kiállítással ünnepelnek a fehérvári kézművesek
Kiállítással ünnepli 20 éves fennállását a Fehérvári Kézművesek Egyesülete. A szombaton délután megnyílt tárlaton, az egyesület tagságához tartozó több mint hatvan alkotó mutatkozik be, a Szent István Művelődési Ház Szent Korona Galériájában. A kézművesek alkotásai december 22-ig várja a látogatókat.
2018.10.27. 17:16:53 -
Ingyenes szűrőnapra várták a vízivárosiakat a Németh László Általános Iskolában
A legkeresettebb vizsgálatokkal várták prevenciós szűrőnapra szombaton a vízivárosiakat. A Németh László Általános Iskolában többek között állapotfelmérésre, csontsűrűségmérésre, melanomaszűrésre, dietetikai tanácsadásra és kardiológiai konzultációra is lehetősége volt a résztvevőknek.
2018.10.27. 11:15:00 -
A sereghajtó Znojmo nyerte a gólpárbajt a Fehérvár AV 19 ellen
Szoros csatában veszített a Volán, amely egyetlen góllal kapott ki Csehországban. Az első két harmadban még működött az adok-kapok, az utolsóban már nem, ez pedig azt jelenti, hogy zsinórban ötödik meccsét bukta el az EBEL-ben Hannu Jarvenpaa együttese.
2018.10.26. 21:12:58 -
Alba Fehérvár: könnyed, hatvankét pontos győzelem az újonc ellen
Könnyed, nagy arányú győzelemmel folytatta menetelését a hazai kosárlabda bajnokságban az Alba Fehérvár, amely 113-51-re verte az élvonal újoncát, a Tehetséges Fiatalok együttesét. A párosítás eleve fehérvári győzelmet ígért és a hazaiak nem is bízták a véletlenre a TF elleni találkozót, már a szünetben is több mint harminc ponttal vezettek.
2018.10.26. 20:38:29 -
Tök-Ősz - változatos programkínálattal várták a családokat Feketehegy-Szárazréten
A Székesfehérvári Család- és Gyermekjóléti Központ Segítő Fehérvár Programja keretében Tök-Ősz címmel rendeztek családi délutánt a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Központban. A közös tökfaragás mellett a szervezők változatos zenei programokkal és kiállítás-megnyitóval is várták az érdeklődőket. A rendezvényt a Princess hegedűtrió koncertje zárta.
2018.10.26. 19:37:52