Dr. Cser-Palkovics Andrást meggyőző fölénnyel, több mint 74 százalékos támogatottsággal választották újra vasárnap a fehérváriak. A város polgármestere a Fehérvár TV választási műsorában elmondta, hogy a következő öt évben sem pártpolitikai alapon szeretné vezetni Székesfehérvárt.
A 14 egyéni választókerületből 13 körzetben a Fidesz Magyar Polgári Szövetség önkormányzati képviselője jutott be a közgyűlésbe. Ekkora támogatottsággal még soha nem győzött a kormánypárt Székesfehérváron. Egyetlen választókerületben, a Palotaváros déli részén győzött a városrészt a rendszerváltás óta képviselő Farkas László függetlenként. Az egyéni választókerületi eredményei Székesfehérváron
A szavazólapok feldolgozottságának függvényében várhatóan vasárnap este 8 órától kezdi meg a Nemzeti Választási Iroda (NVI) a helyi önkormányzati választás eredményeinek közlését. A szavazatszámláló bizottságok először a polgármester-választások szavazólapjait számolják össze.
A székesfehérváriak az önkormányzati választáson négy polgármesterjelöltre adhatták le a szavazataikat június 9-én. Dr. Cser-Palkovics András a Felsővárosi Közösségi Házban, Földi Judit a Zentai Úti Általános Iskolában, Juhász László a Vízivárosi Óvodában, Végh Annamária pedig az Öreghegyi Közösségi Házban voksolt.
Székesfehérváron 93 szavazókörben 76.225 választópolgár szavazhatott, Fejér megyében 341.057 választásra jogosult adhatta le szavazatát. Szavazni este hét óráig lehetett. Napközben magas részvételi arány mellett zajlott a szavazás: cikkünkben a 2006-os, a 2010-es, a 2014-es, a 2019-es napközbeni részvételi adatokat is összegyűjtöttük. Székesfehérváron 18:30-ig 44.309-en voksoltak.
Idén először egy napon, június kilencedikén tartják az önkormányzati és az európai parlamenti választásokat Magyarországon. Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat és tudnivalókat a választásokkal kapcsolatban.
Sikeres volt Székesfehérvár első közvetlen EU-s forrásra benyújtott pályázata. A testvérvárosok bevonásával megvalósuló pályázat a generációk közötti együttélést állítja a középpontba. A 2024 őszétől 2025 nyárig tartó időszakban 5 város (Gyulafehérvár, Kranj, Opole, Zadar és Székesfehérvár) valósít meg közös programokat a 38 055 eurós vissza nem térítendő támogatásból.
A Nemzeti Összetartozás Napján csendes koszorúzást tartottak Székesfehérváron, az Országzászló emlékműnél, majd a Városházán átadták a Székesfehérvár a Kárpát-medencei Együttműködésért díjat, melyet Prekrit Judit vehetett át a külhoni magyarok és Székesfehérvár kapcsolatának erősítése és új kapcsolatok létrehozása érdekében végzett, példaértékű munkája elismeréseként.
Schwäbisch Gmünd barátságos kis patakjai is hömpölygő sárvízzé változtak az elmúlt napokban. Székesfehérvár is kész segíteni a természeti katasztrófával sújtott testvérvárosán.
Minden korosztálynak szóló programokkal várták a családokat vasárnap délután a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Központban és annak udvarán. Voltak színpadi produkciók, gyerekprogramok, emellett jótékonysági céllal gyűjtést szerveznek a helyi Karitász számára.