Túl van egy hosszabb, sérülést követő periódus nehezén, munkába állt és újra teljes erőbedobással készül az új kihívásokra - jelentette be minap Törteli Balázs (15-2; 6 KO) magyar bajnok ökölvívó.„Jó érzés sportolónak lenni, izomlázzal feküdni, izomlázzal kelni és újra azt érezni, hogy tartok valahova.” - emelte ki a fehérvári harcos honlapunknak adott hosszabb interjújában.
A bírósági ülnököket Székesfehérvár Közgyűlése választotta meg, esküjüket pedig Székesfehérvár polgármestere és a Székesfehérvári Törvényszék elnöke előtt tették le szerdán reggel a Városházán. A bírósági ülnökökre az ítélkezés során fontos szerep hárul, hiszen a bírókkal egyenértékű jogaik és kötelezettségeik vannak.
A Székesfehérvári Rotary Klub Tehetséggondozó Programja nyolc fiatalnak adott át ma ösztöndíjat Székesfehérvár Önkormányzatának támogatásával. A tehetségeket zenei, illetve tanulmányi fejlődésükben segíti a program, összesen kétmillió forint értékben.
Október 2-án, szerdán délelőtt 11 órakor lesz Kiss László, Penna Regia-díjas fotográfus „Utcza-kép” című szabadtéri fotókiállításának megnyitója az Órajáték udvarán. Köszöntőt mond Fehérvár polgármestere, a tárlatot megnyitja Nagy Veronika, a Hetedhét Játékmúzeum szakmai vezetője. Este 6 órára beszélgetős, borozós tárlatvezetésre vár minden érdeklődőt az alkotó.
Hétfőn este lakossági fórumot tartottak a Palotavárosban, a Bory Jenő Általános Iskolában, ahol Farkas László a Palotaváros déli részének önkormányzati képviselője számolt be az elmúlt önkormányzati ciklus eredményeiről. Kiemelte, hogy 29 éves képviselősége alatt 2010 vízválasztó volt az önkormányzat életében, hiszen az adósságkonszolidáció és a város felelős gazdálkodása a városrészekben is meghozta az eredményét.
Hétfőtől a Fő utcán POKET könyvautomata várja az irodalom rajongóit. A város polgármestere a közösségi oldalán adott hírt az automata telepítéséről. A POKET-gép helyére még nyáron, Instagram-oldalán kért javaslatot Cser-Palkovics András, így került a Vörösmarty Színházzal szembeni területre, ahol remélhetőleg sokan megállnak majd néhány percre, és választanak olvasnivalót maguknak a zsebkönyvkínálatból.
Az Alba Innovárra együttműködve egy új okos tantermet alakítottak ki a Széna Téri Iskolában. Az okos tanterem nem csupán informatika oktatására szolgál, hanem digitális arra, hogy új pedagógiai módszerek használatával tanítsák mind a humán, mind pedig a reál tantárgyakat és növeljék ezzel a tanulók motivációját és a tanulás hatékonyságát.
A német és sváb hagyományairól is ismert Felsőváros apraja-nagyja összegyűlt az iskola előtt, hogy részese legyen a szemközti telken kialakított új tájház felavatásának. A kívül-belül rendbe hozott, hagyományőrző és közösségi célokat szolgáló "intézményt" A Szabadművelődés Háza fogja üzemeltetni a jövőben.
Az 1969-ben, ötven esztendővel ezelőtt a József Attila Gimnáziumban érettségizett évfolyam öregdiákjai találkoztak szombaton. A fél évszázados érettségi találkozó a ciszterci templomban Dózsa István atya által celebrált szentmisével kezdődött, majd a résztvevők átsétáltak az alma mater épületébe, melynek aulájában emléktáblát avattak az egykoron eltanácsolt Szemlér Mária (Tálos Zoltánné) tanárnő tiszteletére.
Elismerő oklevelet adományozott három közszolgáltatásban dolgozó személynek az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért. Az oklevelet a székesfehérvári civil szervezetek és a helyi közösség munkájának önzetlen segítéséért, fejlődésük támogatásának elismeréseként kapta Stettler Zsuzsanna, Havasi Tímea és Magony Tamás.