-
Gyógyulás egy nap alatt
A Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktatókórházban 2021. óta működik Egynapos Sebészeti Centrum. A részleget félig állami, félig pedig alapítványi forrásból hozták létre. A Fehérvár Televízió Közösen a gyógyításért Fejérben című adventi sorozatának második részében bemutatja a részleget és az is kiderül a magazinból, kik és hogyan vehetik igénybe az egynapos sebészeti eljárásokat.
2025.12.03. -
Emlékdiplomás tanárok köszöntése
Nyugdíjas pedagógusok vehették át emlékdiplomájukat kedden a Hiemer-házban. Székesfehérvár városának hagyományos ünnepségén arany-, gyémánt-, vas- és rubinokleveleket adtak át a pedagógusi életpálya megbecsüléseként. A város közössége nevében dr. Cser-Palkovics András polgármester és Mészáros Attila alpolgármester fejezte ki köszönetét.
2025.12.02. -
Vállalkozásismereti roadshow Fehérváron
Vállalkozásismereti roadshownak adott otthont az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A rendezvényt Varga-Bajusz Veronika, felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, valamint a fiatalokért felelős államtitkár nyitotta meg.
2025.12.04. -
Finisben a csomópont átépítése
Gyakorlatilag elkészült, és már csak néhány útburkolati jel felfestése van hátra a Horvát István utca és a Hosszúsétatér kereszteződésének kapacitásbővítő átépítéséből. Várhatóan a jövő hét elejétől lép életbe az új közlekedési rend a csomópontban.
2025.12.04.
Kertvárosi közlekedés, egyirányúsítás – lakossági fórum a 11-es körzetben
A fórumon ott volt dr. Cser-Palkovics András polgármester, Bozai István városgondnok, Steigerwald Tibor, a Depónia ügyvezető igazgatója, Milus Gábor rendőr ezredes, városi rendőrkapitány, valamint Nagy Zsolt, a Polgármesteri Hivatal Közlekedési Irodájának vezetője is.
Mikor lesz felújítva a járda a Móricz Zsigmond utcában? - kérdezte egy ottlakó
A Saára Gyula Út- és Járdafelújítási Programban szerepel a Móricz Zsigmond utca járdájának felújítása is. Deák Lajosné kiemelte, hogy a körzetben az elmúlt években az író utcákban újítottak fel járdákat.
Ugyancsak egy Móricz Zsigmond utcai lakó jelezte, hogy sok sövény található az utcában az út és a járda között, ami nagyon jó, de van ahol néha nehézkesen fér el két ember egymás mellett.
A Városgondnokság parkfenntartói a közterületi sövények nyírását végzik a városban. A magántulajdonra ültetett és onnan a közterületre kilógó sövények nyírása és gondozása a tulajdonosok feladata.
Van amikor több autó is a fűre parkol a Móricz Zsigmond utca és a Széna tér között, mit lehet tenni?
Parkolni nem lehet zöldterületen! Azokat, akik zöldterületre parkolnak a közterület-felügyelet is megbüntetheti és vannak rendszeres ellenőrzések városszerte.
Az Olaj utcából kérdezte egy lakó, hogy a ház előtti fák benőttek már a háza alapjába. Mit lehet tenni ilyenkor?
Egy ház előtti fa kivágását ilyen esetekben az ingatlantulajdonos kezdeményezheti a környezetvédelmi hatóságnál. A Városgondnokságnak is ugyanúgy, mint a magánszemélyeknek hatósági engedélyre van szüksége egy-egy fa kivágásához.
Olaj utcában a nyolcvanas években még szinte forgalom sem volt, ma egészen más a helyzet – mondta egy utcabeli. Nagyon keskeny az út, sokan parkolnak és az utcának egy része lakó és pihenő övezet is. Szeretnék, ha valahogy betartatnák a sebességet!
Fekvőrendőr a lakó- és pihenő övezetbe csak akkor helyezhető, ha az egész utca döntő többsége írásban kéri azt és azok az ingatlantulajdonosok is írásban nyilatkoznak akik szeretnék, hogy kifejezetten a házuk elé épüljön fekvőrendőr. Ez a fajta forgalomlassító eszköz azonban nem túl szerencsés megoldás – hangzott el a fórumon. Sokkal hatékonyabb lehet egy átgondolt és a lakókkal egyeztetett egyirányúsítás, amit szintén az egyes utcában lakók közössége kezdeményezhet. Erre jó példa, hogy korábban a Móricz Zsigmond utcában is egyirányúsítottak egy szakaszt, ami meghozta a várt eredményt.
A Géza utca - Kadocsa utca lámpás kereszteződésben a lámpák csak az autókat érzékelik és gyenge forgalomban, csúcsidőn kívül a gyalogosokat nem érzékeli és nem vált zöld jelzésre a gyalogos átkelőhely, ami már nem nyomógombos.
A kereszteződés rendőrlámpáját a Magyar Közút üzemelteti és a Polgármesteri Hivatal Közlekedési Irodája egyeztet a héten a lámpa ügyében. A Kadocsa úti átmenő forgalmat jelentősen lecsökkenti majd várhatóan az M200-as fehérvári autópálya csomópontja. Ennek már az engedélyezési tervein dolgozik az építő konzorcium. Ha ez elkészül jelentősen csökken a forgalom a Kadocsa úton.
Hogyan lehet parkolni a családi házak előtt, csak a tulajdonos parkolhat ott?
A kapubeállóba csak a tulajdonos állhat be, ha többen vannak tulajdonosok, akkor mindegyik. Ha beállt valaki más a kapubejáróba és akadályozzák az ingatlanról a ki és behajtást érdemes a 112-őt hívni – mondta Fehérvár rendőrkapitánya. A járdát viszont nem lehet elzárni a házak előtt parkoló autóval, még a kapubeállóban sem!
A KRESZ-nek egyértelmű szabályai vannak. A lakó-pihenő övezetekben azon túl, hogy a megengedett maximum sebesség 20 km/óra, az egyenrangú kereszteződésekben a jobbkéz-szabály érvényes, nem lehetséges az átmenő forgalom és maximum 3.5 tonnás járművek hajthatnak be ezekbe az övezetekbe. Az úttesten gyalogosok is közlekedhetnek, akár a járművek forgalmának kismértékű, indokolt zavarásával is. A lakó és pihenőövezetekre olyan szabály is vonatkozik, hogy a lakóknak a saját ingatlanjukon kell parkolnia az autókkal.
Van-e megoldás arra, hogy a Tas és Kisteleki utcában található betonlapos járdákat újrarakják, sok helyen botlásveszélyesek – kérdezte egy Tas utcai lakó.
A Városgondnokság szakemberei jártak a területen, most pedig a Polgármesteri Hivatal Közlekedési Irodája is megnézi a járdákat és ha szükséges megszűntetik a botlásveszélyt.
A Huba utcának mikor várható a felújítása?
Jelenleg csak saját, városi forrásból tudja kisebb utcák felújítását finanszírozni az önkormányzat. Pályázat nincsen sajnos ezen kisebb utcák rekonstrukciójára. A vezér utcák kis útjainak felújítását pedig a Nefelejcs utcában építendő nagy csapadékvíz elvezető vezeték megépítése után lehet elkezdeni.
