-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Elcsendesedés a Szentírással - XII. Újszövetség maraton a Vörösmarty Színházban
A XII. Újszövetség Maraton a hagyományokhoz hűen ünnepi gyertyagyújtással indult, amin a keresztény egyházak képviselői, a város és a színház vezetői vesznek részt.
Szikora János színházigazgató elmondta, hogy a színpadon azok a gyermekrajzok láthatók a háttérben a felolvasás alatt, amelyet általános- és középiskolások számára hirdettek meg és Jézus élete által ihletett művek készítésére kérték a diákokat. A legjobb pályaművekből kiállítás is nyílt a Vörösmarty Színház galériáján. A rajzok láthatóak lesznek az egész adventi időszak alatt.
Székesfehérváron, advent első vasárnapján az Újszövetség maraton keretében a Vörösmarty Színház nagyszínpadán Jézus életét idézik meg az evangélium részleteinek felolvasásával.
Szép hagyomány, hogy az Újszövetség felolvasásával indítjuk az első adventi hétvégét, mert a várakozás időszakában az a célunk, hogy lélekben és szívben is felkészülhessünk karácsony szent ünnepére – mondta Cser-Palkovics András Fehérvár polgármestere, aki köszönetet mondott a Vörösmarty Színháznak, hogy lehetőséget ad minden évben erre a nagyon szép programra.
Advent különlegesen szent időszak, aminek minden ember érezheti különlegességét és megtalálhatja azokat az ajándékokat, amiket ez az idő hoz számunkra. Az elcsendesedést, az egymás felé fordulást, az élet értelmén való elgondolkodásnak a lehetőségét és ebben biztosan segít minket, ha a Szentírás szavain is elmélkedünk – hangsúlyozta Spányi Antal megyéspüspök.
Az Újszövetség maratonon 40 evangéliumi történet hangzott el a színpadon, a felolvasások között pedig a Vox Mirabilis kamarakórus és a Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium diákjai adtak kis koncerteket. A felolvasás alatt a színház előcsarnokában kézműves foglalkozással várták az érdeklődőket.