A hagyományokhoz hűen hétfőn reggel a Magyar Királyi 3. Szent István Gyalogezred katonáiról emlékeztek meg az alakulat egykori laktányájánál. A gyalogezred katonái emlékének 1993-ban az ezred még élő tagjai az egykori laktanya falán, a mai Lánczos Kornél Gimnáziumnál állították emléktáblát.
Elsőre nem tűnik könnyedén összeegyeztethetőnek e három, látszólag teljesen különböző terület. Ám, ha mélyére nézünk a dolgoknak, számos kapcsolódási pontot érhetünk tetten. Például abban, hogy a sport erősíti a zenét, hisz mindkettőhöz kellő tüdőkapacitás szükségeltetik.
Ismét megrendezik a Nagycsaládosok Napját augusztus 13-án a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhelyen. A családok interaktív programokon vehetnek részt 10 és 15.30 óra között.
Kicsiknek és nagyoknak szóló játékos időutazással ünnepli alapításának 15. évfordulóját a zámolyi Magtár Hadtörténeti Tárlat. Az egész napos rendezvény augusztus 6-án, szombaton 9 órakor kezdődik.
Számháború, kalandpark, közelharc bemutató, kézműves foglalkozások, sőt, még íjászkodás és légpuska-lövészet is fogadta a Székesfehérvár Helyőrségben szolgáló katonák és honvédelmi alkalmazottak gyermekeit a számukra, az MH 43.Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred által szervezett nyári napközis gyermekfelügyelet első hetében.
Július 18-án van a Magyar Királyi Székesfehérvári 17-es Honvéd Gyalogezred emléknapja. Az alkalom tiszteletére, hagyományos jelleggel ismét megemlékezést szervezett Székesfehérvár Önkormányzata a Zichy ligetben. A gyalogezred Zichy ligeti emlékművénél, az oroszlános szobornál ismét sokan gyűltek össze, hogy leróják tiszteletüket a hős honvédek és a székesfehérvári ezred emléke előtt.
A Magyar Királyi Székesfehérvári 17. Honvéd Gyalogezred tiszteletére Székesfehérvár minden évben az ezred napján, július 18-án szervez megemlékezést a Zichy ligetben. A katonai tiszteletadással zajló eseményen az emlékező beszédet követően koszorúzásra kerül sor.
A legváltozatosabb foglalkozásokkal töltötték meg az MH 43.Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred idei harmadik – egyben utolsó – honvédelmi túlélő táborának programját az alakulat katonái. A kiképzők arra törekedtek, hogy minél izgalmasabb szituációkba vigyék bele a fiatalokat, törekedve biztonságukra, figyelve persze a gyerekek egészségére is.
A harmadik turnus zajlik ezen a héten a Bregyó-közi Sportcentrumban zajló Napraforgó Városi Napközis Táborban. Többek között városismereti programokat szerveznek a gyerekeknek, akik szerdán a Székesfehérvár Helyőrségtörténeti Emlékgyűjteménnyel ismerkedtek.
A KEMPP-ben a Honvédelmi Minisztérium 2021. évi alkotótáborában készült művekből nyílik kiállítás Petőfi 200 címmel. A tárlat július 25-ig látogatható. Egyetlen alkalom erejéig a X. Emlékparki Nyár esti programjának Székesfehérvár Belvárosa ad otthont. A Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum udvarában 19 órától Meleg Vilmos és Molnár Júlia színművészek adnak zenés-verses irodalmi estet „Szeretni bolondulásig” címmel.