Ismét megnyitotta kapuit a látogatók előtt a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely. A népszerű történelmi, hadtörténeti bemutatóhelyen a hét minden napján, 10 és 18 óra között fogadják az érdeklődőket, a csoportoknak előzetesen kell bejelentkezniük.n
Csapatzászló és elöljáró fogadásával vette kezdetét alakulatunk Honvédelem Napja alkalmából tartott állománygyűlése. Az székesfehérvári Alba Regia laktanyában zajlott ünnepségen közel negyven fő vehetett át elismerést Vokla János ezredes parancsnoktól. A fővárosi központi ünnepség keretében az ezred állományából négyen kaptak elismerést.
A Honvédelem Napja alkalmából, május 21-én, pénteken nyitja meg újra a kapuit a látogatók előtt a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely. A népszerű hadtörténelmi bemutatóhelyen számos kisebb-nagyobb felújítást végeztek az elmúlt időszakban, hogy méltó körülmények között fogadhassák a vendégeket és a jeles ünnepségek résztvevőit.
Az Arany János Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményben 2014 óta működik a honvédelmi szakkör, jelenleg 43 taggal. A járványhelyzet nem tette lehetővé, hogy minden tanuló egy időben részt vehessen a foglalkozásokon, ezért a szabályok betartása mellett a Túrózsáki Sportcentrumban, játékos sportnap keretében zajlott az idei zárófoglalkozás.
Pénteken nyolcadik alkalommal rendezik meg az Árpád Szakképzőben a Hazámat szolgálom! katonai ifjúsági csapatversenyt. A négyfős csapatoknak akadálypálya, lövészet, kézigránát-hajítás és egy honvédelmi totó kihívásaiban kell helytállniuk. A versenyre holnap reggelig lehet nevezni e-mailben.
Az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred laktanyájába látogatott Kriston István főtörzszászlós, a Magyar Honvédség vezénylő zászlósa.
A 62 millió ember életét követelő második világháború európai befejezésének tiszteletére tartott közös, néma koszorúzásokat Székesfehérvár Önkormányzata és a Fejér Megyei Önkormányzat pénteken.
A Kárpát-medencében élő fiatalokat, alkotói csoportokat szólítja meg a Szent László nyomában című hadtörténelmi, honvédelmi témájú alkotói pályázat. A HTBK, a KEMPP és a nagyváradi Tanoda Egyesület által meghirdetett versenynek három kategóriája van, a rajz- és a fotópályázat beadási határidejét újabb egy hónappal, május 30-ig meghosszabbították. A harmadik kategóriánál változatlanul szeptember 1-ig várják a pályaműveket.
Összesen hatvanhárom katona és honvédelmi alkalmazott nyújtotta karját mások életéért a székesfehérvári Alba Regia laktanyában. A koronavírus fertőzésen átesett honvédek pedig plazmaadással járultak hozzá a súlyos COVID-19 vírussal fertőzöttek mielőbbi felgyógyulásához.
Az amerikai hadsereg által szervezett és vezetett, kétévente Magyarországot is érintő, nemzetközi „Defender Europe 21” gyakorlatsorozathoz a Magyar Honvédség több fázisban, több gyakorlattal csatlakozik. Ennek keretében 2021. április 19. és 2021. június 30. között, várhatóan a 8-as, 81-es, 82-es és 83-as főutakon hazai és külföldi, katonai könnyű és nehéz járművek, valamint különböző haditechnikai eszközök közlekedhetnek nappal és éjjel egyaránt, ami esetenként megnövekedett forgalommal, jelentős zajhatással járhat.