Néma koszorúzással emlékeztek meg a százkét évvel ezelőtt aláírt padovai békéről és az I. világháborúban elesett magyar katonákról kedden este a Fekvő katona emlékműnél.
Hétfőn, halottak napjának délutánján Spányi Antal, megyés püspök celebrált emlékmisét az II. világháború során, a Don-kanyarban elesett hősökért és minden katonahalottért Pákozdon, a mészeg-hegyi Don-kanyar Emlékkápolnánál. Az emlékmise után koszorúkat helyeztek el a hősök tiszteletére a kápolnánál nyugvó ismeretlen katona sírjánál.
Újabb héthez érkezett az újoncok kiképzése a székesfehérvári MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred alakulatánál. A kiképzés során az újoncok fegyverzettechnikai ismereteket tanultak, gyakorolták a közelharc alaptechnikáit és a harctéri életmentést.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának felkérésére összesen 58 oktatási intézményt fertőtlenítettek az őszi szünetben a Magyar Honvédség alakulatai, ebből a székesfehérvári katonák 33 intézmény fertőtlenítését végezték el.
Hősi halottak, elhunyt katonák emléke előtt tisztelegtek halottak napja alkalmából a város és a megye képviselői, valamint a Magyar Honvédség katonái. Pénteken délelőtt a fehérvári katonatemetőkben és emlékhelyeken tartottak néma koszorúzásokat.
Engesztelő szentmisét tartanak a világháborúkban elesett hős katonák emlékére a pákozdi Mészeg-hegyen november 2-án 15 órától. A Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség ingyenesen igénybe vehető, külön autóbuszjáratot indít az eseményre a Piac térről, a Vasútállomás érintésével.
Negyven hivatásos katona és honvédelmi alkalmazott vehetett át elismerést az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából tartott ünnepi állománygyűlésen az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred állományából.
November 2-án, hétfőn, Halottak napján 15 órakor Pákozdon a Mészeg-hegyi Don-kanyar Emlékkápolnánál, Spányi Antal megyés püspök engesztelő szentmisét tart az I. és a II. világháború során elesett hős katonákért és hozzátartozóikért. A Katonai Emlékpark katonai tiszteletadást szervez azokért, akik hazai vagy idegen földön haltak meg, életüket adva a magyar nemzetért.
A forradalom és szabadságharc hőseire emlékezve az Ötvenhatosok terén közös, csendes megemlékezést tartott pénteken Székesfehérvár Önkormányzata és a Fejér Megyei Önkormányzat. A részvevők katonai tiszteletadás mellett megkoszorúzták a fehérvári sortűzben elhunyt fiatalok emlékművét.
Menetgyakorlatot félévente egyszer hajtanak végre a székesfehérvári MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezrednél. Ilyenkor a honvédeknek 6 vagy 20 kilométert kell teljesíteniük a kiképzési tervben foglaltak szerint.