Halmay Tivadar alkotásaiból nyílt kiállítás a Katonai Emlékparkban Pákozdon. A Szent István halála című tárlaton mintegy harminc festmény látható, amelyeken többek között történelmi eseményeket, jeles személyeket és fehérvári épületeket jelenített meg a művész. A kiállítást, amely egyben a IX. Emlékparki Nyár utolsó rendezvénye, Fehérvár polgármestere nyitotta meg, az alkotót László Tibor lelkész méltatta.
A világ ezekben a napokban aggódva figyel Afganisztánra, az ott zajló eseményekre. Ennek kapcsán dr. Cser-Palkovics András polgármester közösségi oldalán azoknak a magyar katonáknak mondott köszönetet, akik az ottani misszióban szolgálatot teljesítettek.
Az államalapítás és államalapító Szent István király emlékére ünnepi állománygyűlést tartott szerdán az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred. A rendezvényen Berta Tibor dandártábornok, katolikus tábori püspök mondott beszédet és elismerések, kinevezések, előléptetések átadására is sor került a nemzeti ünnep alkalmából.
Tizennyolcadik alkalommal adták át a Szent István Emlékérmet és Díjat a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban, az idei kitüntetett Dr. Görög István nyugalmazott ezredes, a Pákozdi Katonai Emlékpark-Nemzeti Emlékhely igazgatója volt. A magánszemélyek által, 2004-ben alapított díjat minden esztendőben olyan személynek ítélik oda, akinek munkásságához, emberi hozzáállásához mindenkor Szent István király öröksége szolgált iránymutatásul.
Megalakulásának 101. évfordulóján „Szent István bakái”, a Magyar Királyi 3. Szent István Gyalogezred emléke előtt hajtottak fejet az alakulat hajdani laktanyájánál, a mai Lánczos Kornél Gimnázium épülete előtt. A hősi áldozatok napján átadták az idei Sipos Gyula-díjat, amellyel a Magyar Honvédség állományába tartozó egykori és mai katonák tartós és kiemelkedő munkáját ismeri el Székesfehérvár Önkormányzata.
A Szent István királyhoz kapcsolódó ünnepkör egyházi programjai a Nagyboldogasszony-napi ünnepi szentmisével folytatódnak vasárnap a Szent Imre-templomban. Az Áron Nagy Lajos téren egy Szent István-legendából írt darabot mutat be a Szabad Színház, a Civil Központban történelmi témájú előadások és filmvetítés lesz, este pedig a II. Andrásról szóló koronázási szertartásjátékot vetítik a Bartók Béla téren. A nap a Királyi Folkesték koncertjével zárul a Malom utcában.
Augusztus 16-án, hétfőn 18. alkalommal adják át a Szent István Emlékérmet és Díjat a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. Spányi Antal megyés püspök, a Szent István Emlékérem és Díj Kuratóriumának elnöke és Csurgai Horváth József, a kuratórium elnökségi tagja pénteken ünnepélyesen bejelentette: az idei díjazott Dr. Görög István nyugalmazott ezredes, a Pákozdi Katonai Emlékpark-Nemzeti Emlékhely ügyvezető igazgatója lesz.
Fiatalokat vár a Magyar Honvédség önkéntes katonai szolgálatra. A szeptember 15-én induló kiképzésre azok jelentkezhetnek, akik valamilyen okból kénytelenek elhalasztani felsőoktatási tanulmányaik megkezdését, vagy csak szeretnék kipróbálni magukat a katonai pályán.
Az államalapítás és államalapító Szent István király emlékére ünnepi állománygyűlést tart augusztus 18-án szerdán az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred. A rendezvényen ünnepi beszédet mond Berta Tibor dandártábornok, katolikus tábori püspök, aki megáldja az új kenyeret.