Az idei év a légierőről szól a Magyar Honvédségnél - jelentette ki a honvédelmi miniszter pénteken, a Fejér vármegyei Fehérvárcsurgón rendezett nemzetközi konferencián. A kétnapos konferenciát a Károlyi József Alapítvány szervezte a francia, a svájci és a holland nagykövetség, az Olasz Kulturális Intézet, az Osztrák Kultúrfórum, a Magyar-Német Intézet, a Mathias Corvinus Collegium Budapest, valamint a Hanns Seidel Alapítvány és a Konrad Adenauer Alapítvány támogatásával.
Idén március 23-án lenne 85 éves Dr. Gyuricza Béla vezérezredes, országgyűlési képviselő, államtitkár, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezetének alapító és örökös elnöke. Szombaton megemlékezést szerveznek a tiszteletére a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhelyen és Székesfehérváron, a Béla úti temetőben.
Március 19-én 17 órától a Szent István Király Múzeum Rendház épületében hallhatjuk Prof. Dr. Hermann Róbert előadását. A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokának tudományos helyettese előadásában áttekinti az önálló magyar hadsereg megszervezésének történetét az áprilisi törvények szentesítésétől kezdődően.
Március 12-én, kedden kezdődik a 2024-es évad a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhelyen. Ekkortól életbe lép a mindennapos nyitvatartás, és már március 15-én, a nemzeti ünnepen családi, közösségi programokkal várnak minden érdeklődőt.
Székesfehérvár a budapesti hadműveletben 1944-1945 címmel rendeznek előadást február 20-án kedden 17 órától a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. Az érdekes témáról Dr. Számvéber Norbert alezredes, a HM HIM Hadtörténelmi Levéltár és Térképtár igazgatója beszél az érdeklődőknek.
A NATO nemzeti haderőkből áll, ezért minden tagállamnak szükséges fejlesztenie haderejét; Magyarország, mely elkötelezett a NATO-tagsága mellett, így is tesz - jelentette ki a honvédelmi miniszter Brüsszelben, a tagországok védelmi minisztereinek tanácskozását követően csütörtökön.
A világ egyik legkorszerűbb önjáró lövegét, a PzH 2000 harcjárművet és a tatai tüzérek munkáját mutatja be az MH Klapka György 1. Páncélosdandár. Február 3-án, szombaton 8 és 18 óra között várják az érdeklődőket a Palotai kapu téren.
A Magyar Honvédség EUFOR Kontingens 28. váltásának kibocsátó ünnepségét pénteken rendezték meg Székesfehérváron. Az Alba Regia laktanya alakulóterén Somogyi Zoltán vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar törzsigazgatója köszöntötte az állományt, kiemelve, hogy kulcsfontosságú tényező hazánk számára a Nyugat-Balkán stabilitása.
Nyolcvanegy éve, 1943. január 12-én kezdődött a második világháborúban a szovjet Vörös Hadsereg támadása a Don-kanyarban, amelynek során napok alatt szinte teljesen megsemmisült a 200 ezer fős 2. magyar hadsereg. A doni katasztrófa a magyar hadtörténet legnagyobb veresége, idegen földön, idegen érdekekért négyszer annyi ember veszett el, mint a mohácsi csatában, magyar katonaság a keresztes háborúk óta nem harcolt ilyen messze hazájától.
Az urivi áttörés 81. évfordulóján, az 1942-43-as Don menti csatákban hősi halált halt, fogságot szenvedett és túlélő katona hősökre emlékeznek január 12-én 18 órakor emléktűz gyújtással és imádsággal a Don-kanyar Emlékkápolnánál.