A Misztrál együttessel adtak hagyományos gálaműsort a Fehérvári Versünnep döntősei hétfőn este a Városháza dísztermében. A rendezvényen a várakozás idejéhez illő gondolatokat, verssorokat szólaltattak meg, a Vershúron adventi, „Lángolj és világíts” című előadásának a karácsonyi gondolatok, a meghitt várakozás volt a témája.
Idén a „Menjünk mi is Betlehembe” idézetet választották a hagyományos karácsonyi kiállítás címének, amellyel évről-évre készülnek adventi időben a Vasvári Pál Általános Iskola alsó és felső tagozatos diákjai. Az iskola falain összese 38 bibliai témájú alkotást állítottak ki, a képek többsége a szállást kereső Szent Családot ábrázolja. A hétfőn megnyílt adventi tárlat létrehozásában több mint 90 diák vett részt.
December 19-én, kedden 17 órai kezdettel, Dr. Szabó Ferenc, jezsuita páter, költő, író, a Távlatok című folyóirat főszerkesztője, a Vatikáni Rádió magyar tagozatának egykori főmunkatársa lesz az Öreghegyi Disputa vendége. A házigazda Bobory Zoltán, a Vörösmarty Társaság elnöke lesz, a belépés díjtalan szeretettel várják az érdeklődőket az Öreghegyi Közösségi Házba.
Már december 18-án, hétfőtől, egészen 2018. január 1-ig, hétfőig díjmentes lesz a parkolás Székesfehérváron. Az ingyenes parkolásról mindenki értesül, aki parkolójegyet szeretne váltani, ebben az időszakban nem működnek majd a parkolóautomaták a városban. A történelmi belvárosba, ami kiemelt parkolási zóna ezen időszak alatt is csak engedéllyel lehet behajtani!
"Már készülünk, hogy együtt legyünk, hogy átélhessük a pillanat meghittségét. Mint gyertyagyújtáskor a Városház téren. Együtt vagyunk. Együtt vagyunk Mi, fehérváriak. Mert szeretjük a városunkat, mert szeretjük az ünnepet." - írja Vargha Tamás Székesfehérvár országgyűlési képviselője.
Méltósággal, díszbe öltözött lélekkel köszöntötte hagyományos adventi koncertjén vendégeit a Szent István Székesegyházban, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, a Hermann László Vonószenekar, a Primavera Kórus, és az Alba Regia Vegyeskar.
Advent harmadik hétvégéjén is mindenkit szeretettel vártak az egyházi, a városi és az intézményi programokra, ahol a fehérváriak együtt készülődhettek a várva várt ünnepre. A Városház téri adventi színpadon Mits Marci és Horváth Dávid koncertje után gyúltak fel az öröm gyertyájának fényei, majd a Kávészünet zenekar játszott népes közönség előtt.
Családi programokkal, focival és ünnepséggel zárta az esztendőt a Videoton Baráti Kör Egyesület vasárnap, Székesfehérváron az MKOSZ-csarnokban. A rendezvényen az utánpótlás korú és felnőtt játékosoknak valamint az edzőik, szüleik, és az Egyesület támogatói részére adtak át ajándékokat és mondtak köszönetet eddigi kitartó és áldozatos munkájukért.
Az Ifjúság a Jövő Családjaiért Kulturális és Közhasznú Egyesület december 17-én, vasárnap rendezte A Szabadművelődés Házban az idei nagyszabású karácsonyi adományosztó programját, melynek keretében a meghívott családok a helyszínen vehették át azokat az ajándékokat is, melyet a Városház téren felállított Szeretetházikóba érkeztek az adventi vásár alatt.
Csuhéból, textilből, filcből, nemezből, készült színes alkotásokhoz kaphattak ötleteket a Rác utcai, - M-Art Egyesület, a Mesterségek Háza és a Fejér Megyei Népművészeti Egyesület társszervezésében létrejött - kézműves hétvégén az érdeklődők. Az adventi kézműves hétvége során készültek ajtó es ablakdíszek, fából, fonalból, bőrből készült ajándékok valamint bemutatták a mézeskalács-sütés fortélyait is.