Harmadik alkalommal találkoztak adventkor a Hiemer-házban a város háziorvosai és házi gyermekorvosai, fogorvosai, akik Székesfehérváron 58 körzetben biztosítják az alapellátást. A város Önkormányzata többek között azért szervezett számukra kötetlen találkozót advent alkalmából, hogy lehetőséget biztosítson a szakmai eszmecserére és baráti hangulatú beszélgetésekre egyaránt.
Idén 14. alkalommal rendezik meg a MikulásGyár gyűjtőakciót, amely Budapest mellett az ország több pontján, így Székesfehérváron is várja az adományozókat – minden eddiginél hosszabb nyitvatartással - december 21-ig a Városház tér 2. szám alatt.
December 10-én, hétfőn zenés adventi beszélgetés lesz a Királykút Emlékházban Bokányi Zsolttal. A 18 órakor kezdődő eseményen közreműködik Csorba Péter (cajon) és Tóth Péter (gitár). A házigazda Bakonyi István lesz, a belépés díjtalan, szeretettel várják az érdeklődőket.
Advent második hétvégéje is a zene, a fények és a készülődés jegyében zajlott Fehérvár Belvárosában. Koncertekkel és fényfestéssel varázsoltak ünnepi hangulatot a Városház téren, majd az Adventi színpad első vasárnapi koncertje után lobbant fel a második gyertya lángja a város adventi koszorúján.
Karácsonyi ajándékkészítő délután volt vasárnap a Fekete Sas Patikamúzeumban, ahol aprócska meglepetésekkel készültek az ünnepre. Gyerekek és felnőttek egyaránt gyógyteakeveréket, álompárnát, csíkos fürdősót és fűszercsomagot illetve csinos apróságokat készíthettekKrizsány Anna segítségével.
Dr. Korzenszky Richárd OSB, a Tihanyi Bencés Apátság emeritus perjele az idei ősszel két alkalommal is járt Székesfehérváron; októberben a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban tartott nagy sikerű előadást, míg novemberben a Vörösmarty Társaság vendége volt. Ezúttal – kérésünkre – adventi gondolatokat küldött olvasóinknak a tudós bencés szerzetes.
Ünnepváró hangulattal telt meg a Vízivárosi Általános Iskola aulája, ahol szombaton délután a Felsőváros apraja-nagyja mutatkozott be az iskola színpadán. A gyertyagyújtásnál pedig Bencze András evangélikus lelkész tolmácsolta ünnepváró gondolatait.
Adventi rendezvényekkel, jótékonysági és kézműves vásárral várta a Püspöki Palota kertjébe betérőket az Adventi Udvar szombaton. Alkonyatkor kezdődött a második gyertyagyújtás, amelyen a Budaörsi Mindszenty József Római Katolikus Óvoda és Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak adventi műsora és Spányi Antal, püspök gondolatai készítették a közelgő ünnepre a résztvevőket.
Az állatok karácsonya hagyományos ünnepségen a HEROSZ gyermektagozatának tagjai vettek részt. Megérkezett a Mikulás, akit a gyerekek szeretettel, vidáman fogadtak. A vendégek közösen énekeltek és hagyományosan együtt díszítették fel a karácsonyfát az állatotthon udvarán, amely alá elhelyezték az állatoknak szánt ajándékaikat.
A karácsonyi forgatag kiváló lehetőséget kínál a bűnözőknek is, ezért a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai az adventi időszakban prevenciós kiadványokkal hívják fel a lakosság figyelmét arra, hogy az ünnepi készülődés közben se feledkezzenek meg a legalapvetőbb vagyonbiztonsági szabályokról.