A szombatra előrejelzett kedvezőtlen időjárás miatt, a közönség és a fellépők biztonsága érdekében úgy döntöttek, hogy elmarad december 2-án, szombaton a Szárazréti Advent és #vegyélfejért vásár – írták a szervezők közösségi oldalukon.
A héten elkezdődött a díszes kézműves betlehemek összegyűjtése a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. Az intézményben december 2-án, szombaton 11.00 órakor nyílik meg a Fehérvári Kézművesek Egyesülete XXI. Betlehemi Szép Csillag pályázatának kiállítása. Az esemény után ingyenes kézműves foglalkozásokra várják az érdeklődőket.
Szombaton 10 órakor nyílik meg a Püspöki Palota kertjében a hagyományos „Adventi udvar”. Az udvarban továbbra is várják mindazokat, akik szeretnének valódi csendes, békés, imádságban eltöltött karácsonyi készülődést.
Fektehegy-Szárazréten december 1-jén, pénteken lobban fel advent első gyertyáján a láng. 16 órára várnak mindenkit szeretettel a Szárazréti katolikus templomban, ahol a szárazréti tagiskola és a Gorisum művészetis diákjai adnak műsort.
A Magyar Honvédség Nagysándor József 51. Híradó- és Vezetésbiztosító Dandár ismét megrendezi hagyományos Adventi Hangversenyét. Az ingyenesen látogatható eseményre mindenkit szeretettel várnak.
Három választókerület összefogásával idén újra megrendezik a Vízivárosi Advent népszerű programsorozatot. December 2-án, 9-én és 16-án, szombati napokon 15.00 órától a Vízivárosi Általános Iskolában ünnepi műsort adnak a testvérkörzetek óvodásai, iskolásai, lesznek gyertyagyújtások, köszöntők és koncertek is. A Vízivárosi LISZI és az ART Kulturális Egyesület által szervezett rendezvényről közös sajtótájékoztatón számoltak be a körzetek képviselői.
Ismét útnak indult a karácsonyi ajándék-doboz szállítmány Székesfehérvárról a pusztinai Magyar Házba, a moldvai magyar gyermekek támogatására. Az intézményben ma is őrzik és életben tartják a népművészeti hagyományokat zenében, dalban és táncban. Az ottani hagyományőrzők közül többen ismét eljönnek Fehérvárra és december 1-jén, pénteken fellépnek az Adventi Jótékonysági Esten.
Bemutatták a 2023-as Fehérvári Advent programjait a Székesfehérvári Püspökségen pénteken délután. A Székesfehérvári Püspökség és Székesfehérvár Önkormányzata ebben az esztendőben is közösen ajándékozzák meg adventi programokkal a fehérváriakat és a városba látogatókat a várakozás szent időszakában.
A hét eleje óta hizlalják a jeget a Zichy ligetben, jövő héten pedig ismét megnyitja kapuit a Zichy ligeti korcsolyapálya. Az élménykorcsolyázás helyszíne idén kicsit megváltozott, hiszen a Városgondnokság megújította a szabadtéri pályát.
Az ünnepi készülődés jegyében zajlik kreatív gyermekprogram november 25-én, szombaton a Budai úti Könyvtárban. Ezúttal adventi naptárakat lehet készíteni.