Ismét várják a kreatív kikapcsolódásra vágyó hölgyeket a Fehérvári Kézművesek Egyesületének Asszonyműhelyébe, amely a karácsonyi készülődés jegyében zajlik ezúttal pénteken. Szombaton újabb izgalmas családi programokkal folytatódik az Advent a Rác utcában programsorozat.
A karácsonyi várakozás csodáját a gyerekeknél jobban senki sem tudja hitelesebben átadni – nem véletlen, hogy a város egyik legkedvesebb hagyományát az Adventi színpadon délelőttönként fellépő óvodások és kisiskolások jelentik műsoraikkal. Ma délelőtt a Zentai Úti Általános Iskola és az Árpád Úti Óvoda összeállításaival kezdődött a programsorozat.
Minden eddiginél színesebb, ingyenes programkínálattal várja a családok apraját-nagyját az Advent a Rác utcában programsorozat. December 21-ig szombatonként nyitva áll a Kézművesek Háza, ahol a legkülönfélébb kézműves foglalkozásokat kínálják, de lesz mézeskalácsozás, karácsonyi mesekuckó, ünnepváró muzsikálás ismert előadókkal, betlehemezés és kézműves tárgyak vására.
Különleges vendéggel találkozhatnak a székesfehérvári gyerekek december 7-én, szombaton délután a Belvárosban. Finnországból, Rovaniemiből érkezik Székesfehérvárra Joulupukki, a világ Mikulása. Az esemény előtt 14.45-től közös éneklésre hívják a résztvevő családokat.
Hagyományosan a Bory Jenő Általános Iskolában rendezte meg karácsonyi ünnepségét a Pedagógusok Szakszervezte Fejér Megyei Szervezete Nyugdíjas Tagozata. A szépkorú óvodapedagógusokat, tanítókat és tanárokat a Tolnai Utcai Óvoda gyermekei örvendeztették meg ünnepi műsorukkal.
Mesék bújnak elő egy ló patkója alól, majd egy óra mutatója mögül, vagy a selyemborítású kanapé karfája mellől. Ha Kamarás Emesével tartanak egy sétára, biztosak lehetnek benne, hogy mesébe botlanak.
December 6-án, pénteken 17 órakor a Vox Mirabilis Kamarakórus ad adventi műsort a Vörösmarty Mihály Könyvtár Zsolt utcai Tagkönyvtárában. A részvétel ingyenes, szeretettel várnak minden érdeklődőt.
A belvárosi délelőttök advent idején rendszerint a gyerekekről és kisgyermekes családokról szólnak: december 4-én, szerdától a város óvodásai és kisiskolásai veszik birtokba az Adventi színpadot. Lesz Dúdoló foglalkozás, este pedig tematikus tárlatvezetés, és persze minden nap kinyílik egy újabb ablak a Városháza élő adventi naptárjából.
Harmadszor állítottak közös karácsonyfát Palotavárosban a Vasvári Pál Általános Iskola, a Fehérvári Polgárok Egyesülete és a Fehérvári Tűzoltó Egyesület közös kezdeményezésére, az iskola előtti téren. A diákok ünnepi műsorral, a felnőttek forró teával készültek, majd sötétedéskor a városrész karácsonyfáján is kigyúltak a fények.
December 5-én, csütörtökön 17 órakor nyílik meg a Magyarországi Alkotóművészek Közép- és Nyugat-Dunántúli Regionális Társasága és A Szabadművelődés Háza adventi kiállítása “Szép jelen, szép csillag, szép napunk támadt” címmel. A kiállítást megnyitja: Landgráf Katalin textilművész – szövő, az MMA rendes tagja. Közreműködők: Tapodiné Pisch Anikó – ének, Tugyi István – zongora. 18 órától karácsonyfadísz és üdvözlőlap készítő workshopot tart a Játszótárs Játékkészítő Műhely.