
23°C
22.6°C / 22.6°C
Kevés felhő
2.53 km/h 355°
Frissítve: 18:30
Pénteken délelőtt tartotta soros ülését Székesfehérvár MJV Önkormányzatának Közgyűlése. A testületi ülés elején egyperces néma felállással emlékeztek a repülőnapon történt tragédia áldozataira. A képviselők módosították a város költésvetését, melynek értelmében háromezer önkormányzati munkavállalónak biztosítanak novemberben egyszeri kiegészítő juttatást, mely a legtöbb dolgozó esetében százezer forint lesz.
A hagyományoknak megfelelően ismét egész napos programsorozatot szerveztek az Alzheimer-világnap alkalmából Székesfehérváron. A Katolikus Szeretetszolgálat Országos Papi Otthonában a megnyitót követően szakorvosi előadások, gyógytornász és kutyaterápiás bemutatók zajlottak, majd a világnapot jelképező lila sétával és senior örömtánccal folytatódott a rendezvény.
Tizenegyedik alkalommal szervezték meg a Fejér Vármegyei Szakdolgozói Napot a Hotel Magyar Király Szállóban a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Fejér Megyei Területi Szervezetének rendezésében. Az ünnepségen okleveleket adtak át és itt került sor az Aranylámpás Díj átadására is, amit idén Dr. Andavölgyiné Tóth Márta, a Szent György Egyetemi Oktató Kórház Újszülött-Csecsemő-és Gyermek osztályának főnővére kapott.
A Vasvári Pál Általános Iskola számára fontos a hazafias nevelés. Az intézményben minden évben megrendezik a honvédelmi hetet. Hétfőn a honvédelmi napon színes programokon vehettek részt az alsó tagozatos gyerekek.
Kezdődik a Városháza díszudvarának a felújítása. Szeptember 28-án adják át a munkaterületet. A felújítást saját forrásból valósítja meg a város.
Balázs Árpád zeneszerzővel ünnepelhetjük idén A zene világnapját, ráadásul dupla ünnep lesz, hiszen a híres kórusmű, a Bodzavirág szerzője születésnapján látogat el Székesfehérvárra. Október elsején, vasárnap az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, összefogva a helyi és környékbeli kórusokkal és zenekarokkal az Alba Regia Sportcsarnokban mutatja meg a zene erejét.
Szeptember utolsó szombatján ismét Szent Mihály-napi családi eseményre hívja a közönséget a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ. A Közösségi Központ – Feketehegy-Szárazréti Kultúrudvar hagyományos programjában fellép többek között a Kiskalász duó és Hevesi Tamás, az érdeklődőket egész délután sok játék is várja. A belépés ingyenes.
Mary Stevenson Cassatt impresszionista festő és grafikus munkásságával ismerkedhetnek meg a nézők az Exhibition on Screen művészettörténeti sorozat új részében szeptember 29-én, pénteken 18 órától a Barátság moziban. A modern nők, anyák festőjeként ismertté vált művészt bemutató filmre már váltható belépő a mozi pénztárában és honlapján.
Megnyitották Jónák Tamás kortárs festőművész kiállítását a Csók István Képtárban. Az esemény atmoszféráját az Alba Regia Szimfonikus Zenekar vonósnégyese biztosította.
Befejeződött a "Múlt és jelen a bélyeggyűjtésben" háromnapos találkozó a Voke Vörösmarty Mihály Művelődési Házban. A zárónapon börzével búcsúztak a résztvevők.
Szeptember utolsó keddjén rendezik az Őszi Futáspróbát a Halesz liget 1000 méteres, rekortán futókörén. A futás mellett szakmai konzultációra is várják a résztvevőket a Honvéd Szondi György Sportegyesület szakemberei, akik segítenek a kezdőknek, hogy élvezetessé váljon a nehezen elkezdett futás.
Csalódottan összegzett Kiss Dávid, az osztrák jégkorongligában (ICEHL) érdekelt Hydro Fehérvár AV19 vezetőedzője az után, hogy csapata vasárnap 7-3-ra kikapott Klagenfurtban.
A Hydro Fehérvár AV19 jégkorongcsapata két idegenbeli győzelem és egy hazai vereség után ismét idegenben mérkőzött vasárnap. A csapat Klagenfurtban vereséget szenvedett az osztrák jégkorongliga vasárnapi, negyedik fordulójában.Klagenfurt - Hydro Fehérvár AV19 7-3 (2-1, 4-1, 1-1)
Szombaton Nagy Gáborra, az Alba Fehérvár kosárlabda csapatának volt elnökére emlékeztek meg az Alba Regia Sportcsarnokban. Az emlékmérkőzés a DEAC csapata ellen zajlott a csapat szurkolói és Nagy Gábor családja jelenlétében.
Éjszakai torna, futás, gyaloglás, nyitott tornatermi programok várják a mozogni vágyókat hétvégétől. Szombaton elindul Székesfehérváron is az Európai Sporthét.
A Városháza felújítását követően hamarosan megszépül a díszudvar is. A csütörtöki munkaterület-átadással megkezdődik a beruházás, amely a közművek teljes cseréjével indul. Erről közösségi oldalán is hírt adott Székesfehérvár polgármestere, dr. Cser-Palkovics András.
Több nemzetközi gyártó, a legújabb technológiával dolgozó tisztítórobotját tesztelik a Sóstói Stadionban. Guti Péter, a Városfejlesztési Kft. ügyvezetője elmondta, hogy az általuk üzemeltetett nagyméretű létesítmények tisztítására keresnek modern, innovatív megoldást a jövő vonatkozásában.
Elkészült a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola Sziget Utcai Tagintézményének teljes energetikai felújítása. A több mint negyvenéves épület a munkálatok során hő- és tetőszigetelést kapott, modern nyílászárókat szereltek fel, és elvégezték a fűtési rendszer korszerűsítését is. A részletekről hétfőn délelőtt számoltak be a Sziget utcai Iskola udvarán.
A Modern Városok Program keretében megvalósuló fehérvári fejlesztések egyik legfontosabb eleme a Szent György Kórház új épülettömbje. A Magyar Kormány összességében több mint 16 milliárd forintos támogatásával zajló nagyberuházás eredményének köszönhetően még modernebb és teljesebb körű gyógyítási munka valósulhatnak majd meg, szolgálva a fehérváriakat és az ellátási területen élőket.
Egy új, ideiglenes peront és buszmegállót építenek ki a Palotai út 79-es számú ház mögött a Tansütöde előtt. Ide helyezik át hamarosan a mintegy 200 méterre található buszmegállót, így az közelebb kerül a lakótelephez és a temető melletti jelzőlámpás gyalogos átkelőhelyhez is a 30-as, a 36-os és a 37-es busz megállója.
A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ és a Konnekt Egyesület 2023. december 2-án, szombaton KarrierKavalkádot szervez a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ Fürdő sori épületében, ahol előadások, szakmai beszélgetések, önismereti workshopok segíthetnek abban, hogy a fiatalok megtalálhassák, vagy közelebbről megismerhessék álmaik szakmáját.
A COOP üzletlánc a korábbi évek hagyományait követve 17. alkalommal szervezte meg a minőségi, magyar élelmiszer-előállítást és termékeket középpontba állító COOP Rallyt. Az állomások között idén is szerepelt a székesfehérvári Alföldi Tej Kft., amely az elmúlt 20 évben kiemelkedő résztvevőjévé vált a magyarországi tejtermelő és tejfeldolgozó piacnak.
Egy arany- és egy ezüstéremmel térhettek haza a székesfehérvári fiatalok a Szakmák Európa-bajnokságáról! A Gdanksban megrendezett Euroskills 2023 versenyen Nagy Dániel, a Vörösmarty Technikum volt diákja épületasztalos kategóriában lett a legjobb, míg Kovács Erik és Farkas Bálint, az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar hallgatói az ipari robotika versenyében második helyezést értek el.
Az Electrobus Europe ügyvezető igazgatója Sipos Zoltán és a Lengyelország északnyugati részén fekvő Szczecinek város polgármestere Daniel Rak aláírásukkal erősítették meg az Ikarus győzelmét a város elektromos buszokra kiírt közbeszerzési tenderén.
Vállalatvezetők, cégvezetők javaslatait várja a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a "Kiváló Szakember Díj" kitüntetésre. A díjat a példaértékű és kiváló szakmai tevékenység elismerésére alapította a kamara, mellyel a kamara példát kívánt állítani a fiatalok, szakmai közösségek és vállalati szakemberek számára.
A Turizmus Világnapja alkalmából a Tourinform Iroda ingyenes Belvárosi sétával várja az érdeklődőket. A körülbelül 1-1,5 órás séta során a történelmi látnivalókon túl a Hiemer-ház, a Püspöki palota és a Városháza udvarát is meglátogathatják a résztvevők, akiknek így csak a kiállítási belépődíjakért kell fizetniük.
Az időjárás miatt biztonságosan és élményt nyújtó módon nem lehetett volna szombaton megtartani a lecsófesztivált - írta Facebook válaszában Fehérvár polgármestere azokra a hozzászólásokra reagálva, amik a rendezvény elhalasztásával kapcsolatban érkeztek. "Természetesen nagyon sajnálom személyesen én is, a szervezők is, hogy így alakult, de az időjárást nem tudjuk befolyásolni. Ez (sajnos) nem "polgármesteri hatáskör"."
Folytatódik a Bütykölde című kreatív programsorozat az Aranybulla Könyvtárban. Szeptember 26-án, kedden 16.30 órai kezdettel őszi ajtódíszek készítésére hívja az érdeklődőket az intézmény. A részvétel ingyenes.
A Sóstó Vadvédelmi Központban gyógyult és nevelkedett sünök nagy részét az elkövetkező időszakban engedik szabadon, főleg zártkerti gyümölcsösök közelében. A bekerült állatok a legkülönfélébb betegségekkel és sérülésekkel érkeztek, idén eddig 127-en és nagyjából felük kezdhet új életet most ősszel és segítheti a sünök fennmaradását.
Szeptember 25-én folytatódik a Fecsegő, avagy arcok, harcok, emberek, életutak beszélgetős est. Silye Sándor újságíró vendége ezúttal Nagy Judit, a Szabad Színház művészeti vezetője lesz az Nyitrai úti Közösségi Házban.
A hagyományokhoz hűen, katonai tiszteletadás mellett emlékeztek meg Székesfehérvár 1601-es, török uralom alóli ideiglenes felszabadításáról kedden a Prohászka ligetben. Az ünnepségen dr. Vizi László Tamás PhD történész mondott beszédet, majd az emlékezők koszorúzással tisztelegtek a várvédő kapitány emléke előtt.
A hagyományokhoz hűen, katonai tiszteletadás mellett emlékeznek meg Székesfehérvár 1601-es, török uralom alóli ideiglenes felszabadításáról szeptember 19-én. A Prohászka ligetben kedden 14 órakor kezdődő ünnepségen dr. Vizi László Tamás Phd. történész mond beszédet, majd elismerések átadásával folytatódik az esemény, amely koszorúzással zárul Wathay Ferenc vicekapitány szobránál. A szervező, Wathay Ferenc Bajtársi Egyesület szeretettel várja a megemlékezőket.
A Kulturális Örökség Napjainak keretében szép számmal érkeztek látogatók a Városházára szombaton délután, ahol délután kettőkor és négykor Cser-Palkovics András polgármesterrel és Kulcsárné Németh Mariann idegenvezetővel lehetett bejárni a nemrégiben felújított barokk épületet.
A fehérvári Fa Nándor és Gál József voltak az elsők, akik magyarként egy vitroláson megkerülték a Földet. 70 ezer kilométert utaztak a 15 négyzetméteres hajón, 12 országban kötöttek ki és összesen 295 napot töltöttek vízen.
Éppen 120 évvel ezelőtt indult el a villamosenergia-termelés Székesfehérváron. A jubileum alkalmából a SZÉPHŐ Zrt. különleges időutazásra hívja az érdeklődőket. Legközelebb augusztus 17-én csütörtökön, 17:00 órai kezdettel, várják az érdeklődőket, a programra telefonon vagy e-mailben lehet bejelentkezni.
A nyakkendő kicsit olyan, mint a csokoládéfajták, amelyeket Gombóc Artúr szeret. Van belőle egyszerű, csíkos, geometrikus, pöttyös, törökmintás, skótkockás, egyedileg festett, és van kicsi, nagy, rövid, hosszú, széles és keskeny. Hogy a férfiak öltözékkiegészítőjének kimeríthetetlen a tárháza, arról tanúskodik az a nyakkendőgyűjtemény, amelyet a Homonnán élő Anna Šimkuličova nyugalmazott újságíró, képzőművész alapított egy Apák-napi rendezvényre készülve.
A Baptista Szeretetszolgálat veszélyhelyzet-kezelési igazgatója az augusztus 20-i ünnepi díszközgyűlésen Székesfehérvár Díszpolgára kitüntetést vehetett át.
Egy szép hagyományokkal rendelkező fesztiválból, a Szent Istvánhoz kapcsolódó szakrális programokból és a város ünnepi eseményeiből született meg 10 éve a Székesfehérvári Királyi Napok. Az összművészeti fesztivál egy hetében a fehérváriak az ideérkező vendégekkel együtt készülnek augusztus 20-ra.
Katonazenészi és zeneszerzői tevékenysége elismeréseként Egressy Béni-díjat vehetett át a Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar karmestere a Honvédelem Napja alkalmából. Ruff Tamás őrnagy 13 éve vezeti a Fricsay-díjas Helyőrségi Zenekart, ám emellett számos kisebb-nagyobb zenei formáció alapítója. Láthattuk musicalegyüttesek és könnyűzenei kisegyüttes élén a városban, néhány éve pedig az Alba Regia Szimfonikus Zenekar vezetője.
„Ha van egy otthonülő nagymamád/nagypapád, akkor feltétlenül bíztasd arra hogy a korosztálya körében mozgassa át magát, cseréljen receptet, érezze jól magát és mozduljon ki otthonról!” – így adta hírül a JóPont Alapítvány, hogy az általuk életrehívott, immár Székesfehérváron is megtalálható JóPont Adománybolt bevételéből ingyenes gerinctornát biztosítanak júliusban és augusztusban a fehérvári senioroknak, akiket a Köfém Művelődési Házban várnak hétfőnként.