Négymilliárdos beruházás segít zöldebbé tenni Székesfehérvár távhőszolgáltatását

Mintegy 1500 lakás éves fűtésének megfelelő hőt termelő villanykazánokat és egy hatalmas hőtárolót telepít az E.ON Hungária Csoport Székesfehérvár távhőrendszerébe. A több mint 4 milliárd forint értékű beruházás célja, hogy a fosszilis alapú hőtermelést részben kiváltva támogassa Székesfehérvár zöldítését.
2025.12.16. 16:19 |
Négymilliárdos beruházás segít zöldebbé tenni Székesfehérvár távhőszolgáltatását

A részletekről sajtótájékoztatón számolt be dr. Cser-Palkovics András polgármester, Jamniczky Zsolt, az E.ON Hungária Csoport vezérigazgató-helyettese, valamint Szauter Ákos, a Széphő Zrt. vezérigazgatója.

„Karácsony közeledtével azt is mondhatnánk, hogy egy jelentős ajándékot kapunk, illetve adunk a város közösségének. Székesfehérváron a távfűtött lakások, illetve egyéb épületek száma elérte és meg is haladta a 22 ezret, a két új villanykazán és a hőtároló a város biztonságos, kiegyensúlyozott távhőszolgáltatását segíti majd.” – emelte ki a sajtótájékoztató bevezetőjében dr. Cser-Palkovics András. Székesfehérvár polgármestere hozzátette, az E.ON régóta stratégiai partnere a városnak, például a közvilágítás területén is, ahol szintén kiváló az együttműködés. A városvezető kitért arra, régóta gondolkoztak és dolgoztak azon, miként lehetne az energetikai, energiafelhasználási portfóliót minél inkább függetleníteni a piaci szélsőségektől. „Szeretném megköszönni azt a szakmai együttműködést, ami az E.ON és a Széphő Zrt. között kialakult, hiszen az elmúlt hónapokban a szakmai munkát ők végezték el, ami lehetővé tette, hogy ezt a bejelentést még az adventi időszakban meg tudjuk tenni.” – fogalmazott dr. Cser-Palkovics András.

A részleteket ismertetve Jamniczky Zsolt, az E.ON Hungária Csoport vezérigazgató-helyettese elmondta, a villanykazánok és a hőtároló megépítéséről és üzemeltetéséről hosszú távú, 10+5 éves szerződést köt a város távhőszolgáltatója, a Széphő Zrt. az E.ON csoporttal.

A beruházás teljes költségét, mintegy négymilliárd forintot az E.ON fedezi.

„Hosszú évek óta dolgozunk együtt a várossal változatos, közös zöldprojektekben, az e-töltőktől a zöld város koncepción át most a távhő megújításáig. Mostani közös együttműködésünk a távhőszolgáltatás modernizációjáról szól, a megépülő új óriás-villanykazán és hőtároló lehetővé teszi, hogy a város a fosszilis alapú hőtermelés egy részét CO₂-semleges villamosenergia-alapú megoldással váltsa ki. Ezzel a projekttel a jövő távhőhálózatát, a jövő távhőrendszerét építjük. Magyarországon ez lesz az első, ilyen nagy volumenű beruházás.” – jelentette ki a vezérigazgató-helyettes.

A fejlesztés lényege, hogy a Széphő Bakony utcai telephelyén egy 20 MW, illetve a Királysori telephelyen egy kisebb, 5 MW hőteljesítményű ipari villanykazánt telepít a cég.

Ehhez társul még a Bakony utcában egy 1500 köbméter víztérfogatú, 13 méter magas és 13 méter átmérőjű szigetelt hőtároló is, ami lehetővé teszi a villanykazánokkal megtermelt hő hatékony hasznosítását. „Ez olyan, mint egy hatalmas hőtárolós villanybojler: a kazán akkor működik majd, amikor az áram a legolcsóbb. Ilyen az éjszaki időszak, vagy amikor a naperőművek működnek a nappali órákban. Ekkor nagyon olcsón lehet felmelegíteni a vizet, amit aztán a hőtároló hosszabb ideg képes tárolni.” – magyarázta el a működés lényegét Jamniczky Zsolt, aki arra is kitért, hogy a kazánoknak lesz egy, az országos áramhálózatot kiegyensúlyozó funkciója is: amikor a hálózatnak plusz áramra van szüksége, a kazánok lekapcsolnak, amikor pedig túl sok áram van a hálózatban, akkor üzembe állnak.

Fontos tudni, hogy ezek a berendezések nem fosszilis energiával megtermelt árammal, hanem igazolhatóan zöldárammal működnek majd. A projekt előkészítése és tervezése folyamatban van, az építkezés 2026 tavaszán kezdődik és 2027 első-második félévében fejeződhet be.

„A beruházás több szempontból is jelentős lépés a város távhőszolgáltatásáért felelős Széphő Zrt. életében: a megújuló energia bevonásán túl meg kell említenünk azt, hogy a villanykazánoknak nincs lokális füstgázkibocsátása, így nincs helyi környezetterhelés sem. Továbbá ezeknek a berendezéseknek nagy szerepük van az üzembiztonságban is: tartalék hőforrásként is számításba jönnek, ha bármi történne a meglévő, gázüzemű hőtermelő kapacitásainkkal. Már az eddig eltelt időben is megtapasztalhattuk, hogy az E.ON-ban egy megbízható, jól felkészült, rugalmas szakmai partnert találtunk ennek a projektnek a megvalósítására.” – mondta a SZÉPHŐ Zrt. vezérigazgatója, Szauter Ákos, aki hozzátette, várhatóan 2027 második felében, de legkésőbb 2028 legelejére mindkét villanykazán üzembe állhat és segítheti a város biztonságos, környezetbarát távhőellátását.

A hosszú távú zöld gondolkodás Székesfehérvár városa és az E.ON között évtizedes múltra tekint vissza, a közös projektek sokszínűségét jól mutatja az elektromosautó-töltő hálózat folyamatos fejlesztése, valamint a 2021-ben elindított „Zöld város” koncepció, amely egy új városrészt fejleszt okos és fenntartható megoldásokkal.

Városfejlesztés

  1. Új hotel Fehérváron

    A MET Arénába érkező sportolók és szurkolók számára kiváló szálláslehetőséget, a szomszédos ipari park cégeinek pedig akár nemzetközi konferenciák lehetőségét is kínálja majd az új, 120 szobás Radisson hotel, amelynek alapkövét kedden tették le Székesfehérváron.

    2026.03.17.
  2. Célegyenesben a Vasvári felújítása

    A beruházás során a régi épületrész felújítási munkálatai befejeződtek és az új épületszárny kivitelezési munkái is a végéhez közelednek – árulta el dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki elmondta, hogy tovább folytatódnak a fehérvári iskolafelújítások.

    2026.03.06.
  3. Erdőtelepítés Sóstón!

    Egy hektárnyi erdővel, 6500 facsemetével bővítjük a Sóstó Természetvédelmi Területet - tette közzé közösségi oldalán a város polgármestere. A február 20-i, pénteki Közgyűlés dönthet az erdőtelepítés szükségességéről. 5500 darab szürke nyár adná az állomány gerincét. 

    2026.02.19.
  4. Útfelújítások a költségvetésben

    A Versenyképes Járások Program 820 millió forintos visszatérítése mellé, még egyszer ennyit tesz hozzá a város. Az útfelújításokba eddig bekerült 42 felújításból - a már megkezdett beruházások mellett - az idei költségvetés 2026-27, illetve 2027-28 vonatkozásában mintegy harminc felújítás elindítását tartalmazza. Az alábbiakban kigyűjtöttük az idei költségvetés tervezetéből az útfelújításokat.

    2026.02.15.