Gazdasági hírek
-
Képzési program kis- és középvállalkozóknak a Videotontól és a Pannonjobtól
A kis-és középvállalkozóknak állítottak össze képzési programot a Videoton Holding Zrt. és a Pannonjob Kft. szakemberei és trénerei. A programot kedden nyílt képzési napon és sajtótájékoztatón ismertették Székesfehérváron, a Videoton cégcsoport központjában. A hat hónaposra tervezett képzés során a vállalkozók, illetve cégvezetők menedzsmenttudást és a cég fejlesztéséhez, az üzleti kapcsolatok kiépítéséhez szükséges háttérismereteket sajátíthatnak el.
2010.10.20. 08:49:49 -
Háromszorosára nőtt a Philips Electronics nyeresége
Az előző évi háromszorosára növelte adózott nyereségét a harmadik negyedévben a Philips Electronics NV. A Székesfehérváron is termelő holland óriásvállalat hétfőn közölt beszámoló szerint a társaság július-szeptemberben 524 millió euró adózott nyereséget ért el az egy évvel korábbi 174 millió után.
2010.10.19. 05:45:44 -
Új sorozatgyártás indul jövőre a Grundfos fehérvári gyárában is
A tavalyi négymilliárd után az idei évben is körülbelül 3 milliárd forintot fordít beruházásokra a szivattyúgyártó Grundfos Magyarország. A 25 ország számára közmű- és épületgépészeti szivattyúkat, valamint az ezekhez elektromotorokat készítő cég székesfehérvári és tatabányai üzemeiben jövőre új berendezések sorozatgyártását kezdik meg. A vállalat létszáma eléri az 1800 főt, az idei tervezett nettó árbevétel 85 milliárd forint.
2010.10.12. 12:30:32 -
Jelentős áremelésre kényszerül a székesfehérvári FeVita
Itthon 10-25, az exportpiacokon pedig akár 60-80 százalékkal is emeli fagyasztott termékei árát a Székesfehérvári Hűtőipari Nyrt. Az áremelés indokaként a társaság azt hozta fel, hogy a kedvezőtlen időjárás miatti gyengébb termés felhajtotta az előállítási költségeket. Egyes gyümölcsfajták mellett főként borsóból, babból, kukoricából mutatkozik hiány.
2010.10.12. 08:47:15 -
Banánt akarnak termelni Mezőfalván
Mediterrán ültetvényt hoznak létre a Fejér megyei Mezőfalván, ahol tavasztól három hektáron termelnek banánt. A gazdálkodók kikísérletezték a föld olyan speciális tápanyagellátását, amellyel az eredeti környezetüknél jobban szaporodnak a banánfák. A jelenlegi terv előzménye, hogy már több banánfájuk is van, amelyek nagyra nőnek és 4-5 sarjat hoznak, ami példátlan még a mediterrán területeken is.
2010.10.10. 16:10:44