Új sorozatgyártás indul jövőre a Grundfos fehérvári gyárában is

 A tavalyi négymilliárd után az idei évben is körülbelül 3 milliárd forintot fordít beruházásokra a szivattyúgyártó Grundfos Magyarország. A 25 ország számára közmű- és épületgépészeti szivattyúkat, valamint az ezekhez elektromotorokat készítő cég székesfehérvári és tatabányai üzemeiben jövőre új berendezések sorozatgyártását kezdik meg. A vállalat létszáma eléri az 1800 főt, az idei tervezett nettó árbevétel 85 milliárd forint.
2010.10.12. 12:30 |
 A tavalyi négymilliárd után az idei évben is körülbelül 3 milliárd forintot fordít beruházásokra a szivattyúgyártó Grundfos Magyarország. A 25 ország számára közmű- és épületgépészeti szivattyúkat, valamint az ezekhez elektromotorokat készítő cég székesfehérvári és tatabányai üzemeiben jövőre új berendezések sorozatgyártását kezdik meg.
  
Az éppen tíz éves társaság az elmúlt évben is növelte árbevételét, noha a válság hatására márciustól szeptemberig be kellett vezetni a 4 napos munkahetet, majd a teljes munkaidős foglakoztatás visszaállításakor közel 200 fős létszámleépítésre kényszerült a jelenleg 1800 fős cég. Miután az idén ismét magas fordulatszámon pörög a termelés, rövidesen bővítik az alkalmazotti állományt. De nem csak a termelőüzemekben vártható munkásfelvétel, hanem a termékfejlesztés területén is. A három éve létrehozott K+F és technológiafejlesztési csoport együttesen 40 mérnökkel dolgozik. A következő években a két fejlesztő csoport együttes létszáma megtöbbszöröződhet.
 
A vállalat létszáma eléri az 1800 főt, az idei tervezett nettó árbevétel 85 milliárd forint. Törökbálinton értékesítési leányvállalatot működtetnek a román és a bolgár vállalatokkal közös vezetés alatt. A harmadik Grundfos szervezet, a Grundfos Pénzügyi Szolgáltató Központ pedig a következő hetekben kezdi meg működését Budapesten, a létszám 2011-ig elérheti a 150 főt, és 3-4 év alatt 200-ra bővülhet - közölte Carsten Bjerg, a csoport elnöke.
 
 

Gazdaság

  1. Vállalkozói és Közösségi nap

    Első alkalommal és hagyományteremtő szándékkal szervezett Vállalkozói és Közösségi napot a Viantis Üzleti Klub szombaton a Sóstói Stadionban. Az eseményen helyi és környékbeli vállalkozások ismerkedhettek leendő partnereikkel, miközben a kiállítások és izgalmas előadások mellett gyakorlati workshopok is várták a résztvevőket. A vállalkozások képviselőit és a látogatókat dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte.

    2026.10.17.
  2. 40 éves a Kóger Optika

    Fennállásának negyvenedik évfordulóját ünnepelte pénteken Székesfehérvár egyik nagymúltú családi vállalkozása, a Kóger Optika. A Kossuth utcai üzletben a családtagok és barátok jelenlétében tartott vidám hangulatú délutánon felidézték az alapítás történetét, a kezdeti éveket és szó esett arról is, hogy reményeik szerint a következő generáció tovább viszi a családi vállalkozást.

    2026.10.16.
  3. Befizette a város a hozzájárulást

    A mai napon elutalta az Önkormányzat a szolidaritási hozzájárulás utolsó, közel 3,6 milliárdos részletét – adja hírül legfrissebb bejegyzésében dr. Cser-Palkovics András. Székesfehérvár polgármestere a jövő évi kilátásokról is ír, kíváncsian várva a 2027-es állami költségvetés számait, s nem rejtve véka alá, hogy Fehérváron is erősen csökkent a helyi gazdaság teljesítménye.

    2026.10.15.
  4. VOSZ üzleti fórum

    A mostani fórum középpontjában a mesterséges intelligencia vállalati használata és jövőformáló lehetőségei álltak. A Sóstói Stadion rendezvénytermében megtartott fórumon a technológia legégetőbb, legaktuálisabb kérdéseit járták körbe a résztvevők az előadók segítségével, valamint szóba került a vagyonadó és a vállalkozások vízfelhasználásának zöldítése és csökkentése is.

    2026.10.14.