Gazdasági hírek
-
Sikeresen zárta a 2010-es évet a Videoton Holding
A város egyik legtöbb székesfehérvárit foglalkoztató vállalata, a Videoton Holding Zrt. teljesítette a vállalatvezetés által elvártakat - mondta Sinkó Ottó vezérigazgató. Ugyanakkor kiemelte azt is: nagyon lényeges, hogy a vállalkozásokat megfelelő környezet vegye körül, hiszen ez a feltétele a további fejlődésnek is. Égi Tamás, Székesfehérvár gazdasági területért felelős alpolgármestere elmondta, hogy minden évben jelentős összegű iparűzési adó folyik be az itteni vállalkozásoktól.
2010.12.16. 18:39:11 -
IBM Smarter City Assessment - díjmentesen kapja a programot Székesfehérvár
Székesfehérvár Önkormányzata és az IBM Magyarország Kft. között régóta jó a kapcsolat, azonban mostantól a felek szélesebb alapokra helyezik az együttműködést. Az IBM felajánlotta a városnak, hogy díjmentesen elvégzi az általa kifejlesztett „Smarter City Assesment” szolgáltatást, hogy ezzel segítsen a fejlődési irányok pontosabb meghatározásában. Az erről szóló együttműködési megállapodást csütörtökön este írták alá a Városházán.
2010.12.16. 13:11:06 -
A legnagyobb fehérvári adófizető cégek vezetőit fogadták a Hiemer-házban
Székesfehérvár legnagyobb adófizető cégeinek vezetőit látta vendégül a város önkormányzata szerdán kora este a Hiemer-házban. A találkozón a város polgármestere és alpolgármester mellett a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnökhelyettese és a Regionális Fejlesztési Ügynökség vezetője is ott volt. A találkozó annak a konzultációsorazatnak a része, melyet a város vállalkozóival folytat Székesfehérvár Önkormányzata.
2010.12.15. 18:22:51 -
Átadták a felújított a Magyar Király Hotelt Székesfehérváron
Felújították Székesfehérvár kétszáz éves szállodáját. A mintegy kétmilliárd forintos beruházással korszerűsített, kibővített Hotel Magyar Királyt kedden avatták fel. A négycsillagos minősítést kapott hotel eredeti állapotában helyreállított homlokzata mögött a legkorszerűbb technikai eszközök, felszerelések szolgálják a vendégek kényelmét. Jövőre 72 százalékos kihasználtságra számítanak a hotel üzemeltetői.
2010.12.14. 20:29:11 -
Jelentősen növelte bevételeit a fehérvári Denso
Eredményes évet zár a Denso Magyarország Kft., a világ egyik legnagyobb autóalkatrész gyártójának székesfehérvári leányvállalata az idén várhatóan mintegy 20 százalékkal növeli tavalyi 324 millió eurós árbevételét - mondta el a cég elnöke. Bár az előrejelzések szerint a jövő év második felében kissé csökkenni fog a cég termelése, 2012 után várhatóan 13-15 százalékkal nőnek a megrendelései.
2010.12.14. 15:10:00