Gazdasági hírek
-
Keddig kötelesek az egyéni vállalkozók beadni az SZJA bevallást
Az egyéni vállalkozók 2005. február 15-ig kötelesek a 2004-es évre szóló személyi jövedelemadó bevallásukat elkészíteni. (Az evásoknak ugyanezen határidőig kell az eva bevallásukat benyújtani.) Ezzel egyidejűleg az egészségügyi hozzájárulásról és a járulékokról valamint az államháztartás felé fennálló egyéb kötelezettségekről, így az alkalmazottak utáni adóelőlegről, járulékokról szóló bevallást is el kell készíteni. Fontos tudnivaló, hogy a bevallás alapjául szolgáló okiratokat, igazolásokat, bizonylatokat 2010. december 31-éig kell megőrizni.
2005.02.13. 13:57:48 -
A Velencei-tavon már négy éve nem vágták le a nádat - idén sem tudnak dolgozni
Ebben az évben sem teszi lehetővé a Velencei-tó vízszintje, hogy a tóban lévő nádat géppel vágják, ugyanis a növény torzsája a jég felett van több mint 15 centiméterrel. A tavon már négy éve nem tudnak rendesen nádat vágni, ami aggodalomra ad okot, mivel így minden évben jelentős mennyiségű szerves anyag marad a Velencei-tóban. Nem tolonganak a nádvágók sem a Velencei-tavon, míg a kilencvenes évek közepén 58 nádvágó a tó nádasainak a 85%-át learatta, addig az idén 7 nádvágó vállalkozás alig a 15%-át vágja le a nádnak. (Nézze meg a Velencei-tónál készült képeket!)
2005.02.10. 00:32:17 -
Fehérvári cég sikere az Európai Unióban
Az Albacomp az előző évhez képest 2004-ben megháromszorozta PC-eladásait az Európai Unióban. A fehérvári cég a 2004-es exportból származó árbevétele meghaladta a 700 millió forintot, ami több mint duplája a 2003. évi eredménynek. Az Albacomp Rt. 2004-ben több mint 10 000 darab PC-t értékesített az Európai Unióban. Termékeit a kontinens legnagyobb elektronikai cikkeket forgalmazó kiskereskedelmi lánca, az Európában több mint 400 értékesítési ponton árusító Dixon’s Group forgalmazza. Az Albacomp Rt. 2002-ben lett a Dixon’s Group direkt beszállítója.
2005.02.07. 14:46:04 -
Axis Számítástechnikai Kft - 250 millió forint értékű kormányzati keretszerződés
A székesfehérvári központú Axis Számítástechnikai Kft. és társcégei az idén 250 millió forint értékben szállíthatnak programokat közbeszerzésre kötelezett szervezeteknek - mondta Dénes László, a kft. ügyvezető igazgatója. Közölte, hogy a cég a Központi Szolgáltatási Főigazgatósággal kötött megállapodásának megfelelően kész szoftvereket és testre szabott alkalmazásokat szállíthat állami intézményeknek.
2005.02.07. 08:58:37 -
Biztonságban vásárolni - egy fehérvári és egy dunaújvárosi bolt nyerte a címet
A Fejér Megyei Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Bizottság –az országban egyedülálló kezdeményezésként– tavaly júniustól hirdette meg a „Biztonságos bevásárlóközpont” pályázatot. A bizottság tagjai valamennyi, a megyében működő bevásárlóközpontot megkeresték. Ismertették a pályázat célját, valamint azokat a szempontokat, amelyek teljesítése esetén a pályázó elnyerheti a Biztonságos bevásárlóközpont címet és az azt jelző, két évig viselhető táblát. A bizottság a dunaújvárosi Interspar és a székesfehérvári Interfruct Cash & Carry pályázatát méltónak találta a „Biztonságos bevásárlóközpont” címre és a tábla viselésére.
2005.02.04. 01:10:43
Átadták az Emerson Process Managment új gyárépületét
Nemzeti Minőségi Díj a fehérvári Alcoa Európai Keréktermék Kft.-nek
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök átadta a 2004. évi Nemzeti Minőségi Díjakat pénteken. Idén elismerésben részesült a közepes méretű termelő vállalat kategóriában a székesfehérvári Alcoa Európai Keréktermék Kft., a nagyméretű termelő vállalatok közül a kaposvári Videoton Holding Rt. Elektro Plast Vállalat, a szolgáltató szektorból pedig a győri Hödlmayr Hungária Logistics Kft.
Az Unióban negyedik Fehérvár...
„Melyek az unió kiemelkedő régiói?”- ezzel a címmel hozott nemrégiben nyilvánosságra egy angol kutatóintézet egy listát, amely az Európai Unió 223 régióját rangsorolta befektetési indexük alapján. A Közép-Dunántúli Régió elsősorban kiugró gazdasági növekedésének és az Európai Uniós forrásokhoz való hozzájutás területén nyújtott teljesítményének köszönhetően a negyedik helyen szerepel a tanulmányban. Az eredményekről és annak hátteréről számolt be ma Heinrich Péter a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. ügyvezető igazgatója és Warvasovszky Tihamér polgármester a Városházán.
Stagnáló munkanélküli ráta Székesfehérváron
A 2004-es év utolsó hónapjában Székesfehérváron a munkanélküliségi ráta 6,1%-os volt. Fejér megye másik nagyvárosában, Dunaújvárosban 7,8%-os, míg Móron 6%-os a regisztráltak aránya. A megyében a legnagyobb növekedés Enying körzetében figyelhető meg, ahol már 17, 1%-os a munkanélküliségi ráta. A Fejér Megyei Munkaügyi központ elemezéséből kiderül, az állásukat elvesztők közül 30,3% az ipar, 13% az építőipar, 9,4% pedig a mezőgazdaság területéről került a regisztráltak közé.
Az elemzők szerint tovább "plázásodhat" Fehérvár
Az osztrák RegioPlan Consulting elemzése szerint a bevásárlóközpontokat tekintve Kelet-Európában az első helyen áll Magyarország, ahol Budapest térségében az egy lakosra jutó elárusító tér egy négyzetméter. Ez az érték már megközelíti a nyugat-európai mértéket. A cég elemzői szerint most indul a második hullám, a kisebb vidéki városokban - Győr, Debrecen, Székesfehérvár - épülnek bevásárlóközpontok.
Lobbi az Európai Unióban - ingyenes szeminárium a Gazdaság Házában
Vállalatok érdekérvényesítése az EU-ban. A Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, az Euro Info Centre Székesfehérvár HU-735 iroda és a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara Képző Központja Lobbi az Európai Unióban - A vállalatok érdekérvényesítése Brüsszelben című egynapos szemináriumot szervez, 2005. január 20.-án a Gazdaság Házában. A szemináriumon való részvétel térítésmentes.
Még eben az évben megszűnhet a Skála, helyette kínai üzlet nyitása várható
Hamarosan eltűnik a Skála áruházak neve a magyar piacról: a divatház üzleteinek többségét állítólag kínai befektetők veszik át. Információk szerint a Skála Divatház Rt. még az idén kivonul a ruházati kiskereskedelemből, helyét - pontosabban üzlethelyiségeit és áruházépületeit - kínai kereskedők foglalják el. A Skála a vidéken bérelt hét áruházat, köztük a székesfehérvárit is, a szintén bérletben lévő újpestit egyszerűen átadja, a saját tulajdonában lévő kispesti üzletházat eladja, a Corvint pedig bérbe adja a befektetőnek.
A vártnál rosszabb eredményt közölt az Alcoa
Az Alcoa Inc., a világ legnagyobb alumíniumipari cége a vártnál kisebb adózott eredményt közölt hétfőn tőzsdezárás után a tavalyi utolsó negyedév alapján annak ellenére, hogy a fémárak emelkedésére nőtt a bevétele. Nyereségének a csökkenését elsősorban a magasabb energiaköltségekkel és a gyenge dollárral indokolta.
A várt leépítés helyett bővít a Videoton
A Videoton Rt.-nél elmarad az ez év elejére korábban tervezett létszámleépítés – tájékoztatott Sinkó Ottó vezérigazgató –, sőt a társaság bővítésbe fogott. Húsz főt már felvettek, s februártól további 20-25 új munkatársat alkalmaznak. Az társaság nem vesz igénybe munkahelymegtartó támogatást sem. Idei, enyhén kedvező várakozásai kapcsán Sinkó Ottó reálisnak tart egy tíz százalék körüli bevételnövekedést, de hosszabb távon kevésbé derűlátó. Azzal számol, hogy körülbelül 2006-tól az erős forint rendkívül súlyos helyzetet teremt a teljes hazai feldolgozóiparban.
Köszönet a legnagyobb adózóknak - gazdasági növekedés Székesfehérváron
Szép hagyomány Székesfehérváron, hogy a város önkormányzata karácsony előtt ünnepi műsorral mond köszönetet a városban működő legnagyobb adófizető cégeknek. Az idei ünnepségre kedden este került sor a Szent István Művelődési Házban. A száz legnagyobb cég és vállalkozás vezetőivel a 2004-es év során a város fejlesztésének és rövid távú gazdasági programjának kérdéseiben komoly szakmai együttműködés alakult ki, a tegnapi estén azonban az ünneplésé volt a főszerep.