Országos hírek


/ 2014.03.10. 07:58:14 |

Egyre több ügy intézhető telefonon és interneten a közigazgatásban

Jól vizsgázott eddig az új közigazgatási rendszer – mondta Répássy Róbert igazságügyért felelős államtitkár Székesfehérváron, ahol kormányhivatali dolgozóknak az eddig elért eredményekről és a jövőbeli tervekről tartottak konferenciát. A fejlesztések eredményeként a jövőben bővül az internetes ügyintézési lehetőségek köre, és telefonon keresztül is lehet majd ügyet intézni.
/ 2014.02.23. 08:54:02 |

Több szakaszon is érinti az útfelújítási program az M7-es autópályát

  Újabb, ezúttal a gyorsforgalmi hálózatra is kiterjedő útfelújítási programot jelentett be Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár 2014. február 22.-én, az M3 Szilas pihenőhelyén. Az uniós forrásból 314 kilométeren megvalósuló fejlesztések a tervek szerint a jövő év végéig minden szakaszon befejeződnek majd. A fejlesztések az M7 autópályát is érintik majd.
/ 2014.02.10. 16:21:42 |

Hétvégéig lehet jelentkezni a felsőoktatásba

 Legkésőbb 2014 február 15-én, szombaton éjfélig van lehetőség jelentkezni a szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre. A felvételizőknek eddig kell véglegesíteniük a jelentkezésüket az E-felvételi rendszerében, a hitelesítésre azonban február 23-ig lesz lehetőségük. A jelentkezés véglegesítése előtt érdemes áttekinteni a január végén közzétett, a Felsőoktatási felvételi tájékoztató Hivatalos kiegészítésében megjelent módosításokat, illetve az új jelentkezési lehetőségeket.
/ 2014.02.09. 10:30:27 |

Házasság világnapja - jobbat még nem találtak ki


 A házasság kötések számának csökkenése ugyan világtendencia, azonban az utóbbi két évben nőtt a házasságkötések száma Magyarországon: 2011-hez képest 2012-ben 5 százalékkal, 2012 első tizenegy hónapjához képest 2013 első tizenegy hónapjában pedig csaknem két százalékkal több frigy köttetett. Az Európai Unióban született gyerekek harmada házasságon kívüli kapcsolatban jön a világra.
/ 2014.02.06. 16:28:11 |

Elfogadták a harmadik rezsicsökkentést - először a gáz ára csökken

 Elfogadta az Országgyűlés csütörtökön a harmadik rezsi- csökkentésről szóló törvényt, amely szerint az idén három lépésben lesz olcsóbb a rezsi: a gáz ára április 1-jétől 6,5 százalékkal, az áramé szeptembertől 5,7 százalékkal, a távhő ára pedig októbertől 3,3 százalékkal csökken. A törvénymódosítás emellett kitér a pénzügyi rezsicsökkentésre is.
/ 2014.01.22. 15:20:33 |

A Magyar Közút fokozott óvatosságot kér a közlekedőktől

 A meteorológiai előrejelzések alapján havas esőre, hószáll- ingózásra vagy kisebb havazásra lehet számítani, a téliesebb időjárás várhatóan kitart a hét hátralévő részéig - hívta fel a közlekedők figyelmét a Magyar Közút. A síkosság kialakulását megelőzendően a közútkezelő munkatársai csütörtök reggelig preventív sószórást végeznek a mintegy 31 ezer kilométeres országos közúthálózaton.
/ 2014.01.09. 17:14:39 |

Február 15-ig jelentkezhetnek a diákok a felsőoktatási intézményekbe

Idén február 15-ig jelentkezhetnek a diákok a felsőoktatási intézmények szeptemberben induló képzéseire, a felvételizők legfeljebb öt helyet jelölhetnek meg. Az online felvételi tájékoztató január végéig várhatóan frissül. Akiknek nem áll módjukban elektronikusan jelentkezni, a jelentkezési lapokat beszerezhetik az Educatio Nonprofit Kft., illetve az Oktatási Hivatal ügyfélszolgálatán.
/ 2014.01.08. 08:47:35 |

Január 20-ig kell nyilatkozni az ingyenes készpénzfelvételről

Többnyire online töltik ki a bankok ügyfelei az ingyenes készpénz- felvételhez szükséges nyilatkozatot – erről számolt be a legtöbb pénzintézet az elmúlt napokban. Nyilatkozni január 20-ig kell ahhoz, hogy már februártól elérhetővé váljon a havi két díjmentes pénzfelvétel. A havi kétszeri díjmentes pénzfelvétellel egy munkavállaló évente akár húszezer forintot is spórolhat.
/ 2014.01.01. 12:32:01 |

Hazaszeretet nélkül nem lenne hazánk - Áder János újévi köszöntője


Az államfő újévi köszöntőjében azt mondta, az új év a magyarok életének egy újabb hófehér, még tiszta lapjaként áll, amelyet "idén is teleírunk saját szavainkkal, saját történeteinkkel". Hazaszeretet nélkül "kultúránk, tudományunk, megannyi világraszóló teljesítményünk" sem létezne, "nem volna nyelv, amelyen magyarul vallhatnánk szerelmet, és amelyen magyarul szólíthatnánk édesanyánkat" - mondta.
/ 2013.12.30. 17:25:55 |

Új törvények - változások a földhasználati nyilvántartásban

Az elmúlt hónapban két jelentős törvényt fogadott el az Országgyűlés, mely a termőföldre vonatkozó tulajdonszerzés és használatba adás feltételeit gyökeresen módosította. Számos változás lépett, illetve lép életbe a földhasználati nyilvántartásban is. A legfontosabb tudnivalókat foglalta össze a Fejér Megyei Kormányhivatal Földhivatala.