Fehérvári Színes

/ 2022.06.28. 14:43:49 |

Még lehet jelentkezni a Velencei-tavi Gyermek és Ifjúsági Táborba

Mind a négy turnusba lehet még jelentkezni a Székesfehérvári Önkormányzat Velencei-tavi Gyermek és Ifjúsági Táborába. A bentlakásos táborba elsősorban a székesfehérvári lakcímmel rendelkező diákokat várják, azonban a szabad kapacitás függvényében a Fehérváron tanuló, de vidéken lakó általános iskolások is mehetnek.
/ 2022.06.28. 07:43:59 |

Állami gondozott gyermeket is vártak a Grundfos táborába

A székesfehérvári Grundfos a nyári tanítási szünet első heteiben, immár hagyományosan megszervezte dolgozói gyermekei számára a nyári napközis tábort. Ahol ez évben első alkalommal, egy-egy hétre, 10-10 fő állami gondozott gyermeket is fogadtak térítésmentesen. Reggel 8 órától délután 16 óráig pedagógusok, önkéntesek foglalkoztak a 6 -13 év közötti gyermekekkel.
/ 2022.06.27. 13:47:04 |

Nyár, Bregyó, vakáció – elkezdőtött mától a Napraforgó Városi Napközis Tábor

Elkezdődött, és mától hét héten át tart a Napraforgó Városi Napközis Tábor a Bregyó-közben. Interaktív játékokkal, kézművességgel, sportolási lehetőségekkel, strandolással, intézménylátogatásokkal várják a gyerekeket hétköznaponként. Ide már nem, azonban a szintén önkormányzati szervezésű Velencei-tavi Székesfehérvári Gyermek- és Ifjúsági Táborba még lehet jelentkezni.
/ 2022.06.27. 07:31:00 |

RoboKaland - természettudományos robotika tábort szerveznek augusztusban Székesfehérváron

Egyhetes tábort szervez augusztusban Székesfehérváron a RoboKaland Ökotudatos Jövőért Nonprofit Kft. A természettudományos robotikai táborba általános és középiskolásokat is várnak.
/ 2022.06.25. 13:15:31 |

Újra életre kelt a Rác utca a 18. Tűzzel-Vassal Fesztiválon

Óriási volt az érdeklődés a Tűzzel-Vassal Fesztiválon, melyet 18. alkalommal rendeztek meg a Rác utcában, Székesfehérváron. Több mint hatvan mesterember képviselte a késes és a kovács szakmákat, voltak kézműves bemutatók, színpadi produkciók, népi gyermekjátékok, minőségi portékákat kínáló kézműves vásár, és megnyitották a látogatók előtt a Szerb-Ortodox Templomot.
/ 2022.06.25. 12:19:32 |

Öröm újra közösségben lenni! – ismét megrendezték a Vízivárosi Kölyök Juniálist

Két év kihagyás után ismét megrendezték a Vízivárosi Kölyök Juniálist, ez volt a hetedik alkalom. Már a nyitó koncert előtt nagy volt a sürgés-forgás az OBI Áruház parkolójában, kisgyermekes családok sokasága jött el a rendezvényre. A megnyitón Dr. Horváth Miklósné, Víziváros önkormányzati képviselője és dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte a vendégeket.
/ 2022.06.25. 10:39:39 |

Egészségnap a Rákócziban – újraindulnak a városrészi egészségnapok

Sokan vettek részt az egészségnap biztosította alapvizsgálatokon, melyek között volt EKG, boka-kar index meghatározás, bőrgyógyászat, melanoma szűrés csontsűrűség-, vércukorszint-, koleszterinszint-mérés és dietetikai tanácsadás is. A vizsgálatok lebonyolításában a Humán Szolgáltató Intézet és a Fejért Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház munkatársai működtek közre.
/ 2022.06.25. 08:02:54 |

Megnyitották a X. Emlékparki Nyár programsorozatát a Katonai Emlékparkban

A Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete és a Katonai Emlékpark Közhasznú Nonprofit Kft., támogatóinak köszönhetően megrendezte a X. Emlékparki Nyár programsorozatát, melynek fővédnöke Dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka.
/ 2022.06.24. 16:19:03 |

Egy pillantás, amely 17 évig tartott - podcast Döbrentei Gyulával

A Telekiben először kézilabdacsapatot alapító, majd a Vasvári gimnáziumban a fizika-kémia tárgyak tanítása mellett atlétikaedzőként tevékenykedő Döbrentei Gyula, vagy ahogy a fiatalok egymás közt, nagy tisztelettel nevezték: Füge tanár úr, diákként atletizált, majd egy budapesti sportegyesületnél kézilabdázott.
/ 2022.06.24. 12:25:58 |

Gyakorlaton az utánpótlás: ismét Repülő Kadét Tábort rendeztek Börgöndön

Harmadik alkalommal rendezték meg a Repülő Kadét Tábort a börgöndi repülőtéren az Albatrosz Repülő Egyesület és a Honvédelmi Sportszövetség összefogásában. A táborban közel húsz fiatal vett részt, akik szinte kivétel nélkül, mindannyian a repülésben képzelik el a jövőjüket. Csütörtökön a helyszínen látogattuk meg a táborozókat.
/ 2022.06.23. 15:48:58 |

Együtt a család! - Családi pogramok szombaton Feketehegyen

Családi programra hív június 25-én, szombaton a Közösségi Központ – Feketehegy-Szárazréti Kultúrudvar: többek között arcfestés, sokféle társasjáték, kézi dodgem, billiárd foci, lézerharc és bűvész buborékshow is szórakoztatja a vendégeket az ingyenes rendezvényen.
/ 2022.06.23. 07:40:00 |

Minden eddiginél több mester lesz a szombati Tűzzel-Vassal Fesztiválon

Ismét kinyílik a Rác utca, június 25-én, szombaton rendezik meg a XVIII. Tűzzel-Vassal Fesztivált. A késesek, késkészítő mesterek, kovácsok és fegyverkovácsok országos találkozójára több mint 60 mester érkezik, kézműves bemutatók, interaktív foglalkozások, színpadi programok, minőségi portékákat kínáló vásár várja az érdeklődőket az utcában és a Szerb-Ortodox Templom Udvarán.
/ 2022.06.22. 18:20:57 |

Turisztikai szezonnyitó Study Tour-ral Székesfehérváron

Turisztikai szakújságíróknak szervezett szakmai körutat, úgynevezett study tour-t a Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. Az Aranybulla kiadásának 800. évfordulóján a város nevezetességeihez kirándult el az a 15 újságíró, akik több online és print médiát képviselnek. 
/ 2022.06.22. 14:11:23 |

Elkészült az új agility pálya és kutyafuttató a Sóstó Természetvédelmi Terület bejáratánál

Elkészült és használható már a Sóstó Természetvédelmi Terület Sárkeresztúri úti bejárata mellett épített új agility pálya és kutyafuttató. A természetvédelmi területen négylábú kedvenceinket csak pórázon lehet sétáltatni, ezért alakított ki egy zárt kutyafuttatót a Városgondnokság, ahol a gazdik szabadon engedhetik kedvenceiket.
/ 2022.06.22. 11:18:11 |

Folytatódnak a garantált ökotúrák szombatonként a Sóstó Természetvédelmi Területen

Folytatódnak a garantált nyári ökotúrák szombatonként a Sóstó Természetvédelmi Területen. Lesz gyógyító, mesés és naplementés túra is a következő hetekben. A legközelebbi program június 25-én 10.00 órakor indul.