Kulturális hírek
Költözhet a Vörösmarty Színház
A Vörösmarty Színház társulata a Pelikán Teremben és a Gárdonyi Géza Művelődési Házban tart előadásokat a teátrum másfél évadon át tartó felújítása idején. A két intézményben tartott előadások mellett „vándortársulatként”, valamint más városok színházaiban, - saját, illetve, közös produkcióval – vendégszerepelne a csapat.
A Nemzeti Színházba vágyik Monique Couvet
Monique Couvet az egykori magyar erotika királynő véget nem érő egész estés öt felvonásos pornódrámát ír - számolt be terveiről a fehervar.hu-nak. Tervei szerint a színpadi látvány önmagáért beszél majd - az ő esetében ezt el is lehet hinni- és látványos színpadi produkció lesz a darabból színes kosztümökkel, maszkokkal és zenei elemekkel.
"Curestet" rendeztek a Szabművházban
"Curestet" rendeztek a hétvégén a Szabadművelődés Házában, ahol a Pornography nevű együttes tolmácsolásában idézhette fel a közönség a The Cure legnépszerűbb dalait.
Erotika a vásznon
Az erotika játsza a főszerepet A Székesfehérvári Művészek Társaságának idei kiállításán, amely január 23-tól február 13-ig látható a Pelikán Galériában.
Háborús emlékek a Tisztiklubban
Isonzo front, háborús emlékek és a béke jelképei címet viseli az a kiállítás, amely a Honvédség és Társadalom Baráti Kör szervezésében jött létre Székesfehérváron. A tárlat február 2-ig látogatható.
Idén harminc éves jubileumát ünnepli a Táncház
Harminc évvel ezelőtt a vidéki városok közt elsőként Székesfehérváron kezdték el működtetni a Táncházat, amely egy olyan fórumot biztosított a fiataloknak, ahol megismerkedhettek és elsajátíthatták a különböző nációk szokásait, kultúráját, táncait és népi hagyományait.
Ember a Marson?
A Mars Society Magyar Tagozata, a TIT Fejér Megyei Egyesületének Csillagászati és Ûrkutatási Szakosztálya, a MANT Székesfehérvári Csoportja és a Szabadművelődés Háza közösen tart "Ember a Marson" címmel január 27-én jövő héten kedden délután öt órakor előadást. Minden érdeklődőt szeretettel várnak, a belépés díjtalan.
100 éves a Szent István Művelődési Ház
100 évvel ezelőtt hozta létre a Székesfehérvári Egyházmegye a város katolikus polgárainak művelődési házát. Tíz éve, hogy négy évtized után újra az egyházmegye művelődési központja működhet a Liszt Ferenc utca 1. szám alatti épületben.
"Domb" a Városi Képtárban
Megnyílt Vogl Filemon Barcsay-díjas budapesti képzőművész Domb című tárlata a Városi Képtár - Deák Gyűjteményben.
Karsai Művésztelep negyedszer is
Tizennégy művész alkotásaiból negyedik alkalommal nyitotta meg kapuit a Karsai Művésztelep kiállítása a Szent Korona Galériában. A január 25-ig látogatható tárlatot idén is Warvasovszky Tihamér polgármester nyitotta meg.
#-br-#
"Nyuszi ül" a Pelikán teremben
"Nyuszi ül a hóban" címmel a héten három alkalommal is lesz gyermekeknek szóló előadás a Pelikán teremben. A darabot kedden, szerdán és pénteken is műsorra tűzik a kamarateremben.
Interjú Thomas-al, a "jimmy-hangú" fehérvári tehetséggel
A minap leültem egy fiatalemberrel beszélgetni, aki még énekelni is tud, ami nem elhanyagolható tényező...Bár a mai poppaletta ebből a szempontból immunis a feltörekvő, énekelni tudó tehetségekre, de erről bővebben az interjúban. Õ Thomas aki 18 éves és a fehérvári közönség még nagyon keveset tud róla...
Hetedszer rendezték meg a Diákgálát
A Bugát Pál Egészségügyi és Környezetvédelmi Szakképzőiskola új helyszínen, a Szent István Művelődési Házban rendezték meg a VII. Városi Diákgálát.
Mesevárosok és meditatív hangulat a fehérvári galériákban
Januárban a Bank Galériában és a Bányató Galérában is új tárlatot láthatnak az érdeklődők. A városi kiállítótermek mesevárosokkal, csendéletekkel és a vizivilág képeivel várják a látogatókat.
Hetedszer rendezik meg a Városi Diákgálát
A Bugát Pál Egészségügyi és Környezetvédelmi Szakképzőiskola január 9.-én, 17 órakor hetedik alakalommal rendezi meg a Városi Diákgálát, amelynek ezúttal a Szent István Művelődési Ház ad otthont.