Kulturális hírek
Szabó Gyula kapta a Pro Arte Hungarica-díjat
A Nemzeti Színház a megyék kulturális életének elismerése érdekében Pro Arte Hungarica elnevezésű díjat alapított. A Fejér megyei díjazott Szabó Gyula, a Vörösmarty Színház színművésze lett, aki a Nemzeti Színházban pénteken este, a Szeget szeggel bemutatója előtt vehette át a díjat.
Házimozi az ötvenes évekből
Az ötvenes évek politikai meséiből tartott diavetítést felnőtteknek az Eleuszisz Színház a Barátság Klubmoziban. Az öt diafilm vetítése során „színművész elvtársak” is közreműködtek a kor politikai verseivel és munkásmozgalmi dalaival.
Műsorváltozás a színházban
A Vörösmarty Színházban technikai okok miatt elmaradnak a december 9-re és 11-re meghirdetett bérletes előadások, a bérletek és a megváltott jegyek januári időpontokra érvényesek.
Emlékkiállítás Áron Nagy Lajos születésének 90. évfordulójára
Áron Nagy Lajos kétszeres Munkácsy-díjas festőművész emlékét felidéző kamarakiállítás nyílt a Vörösmarty Teremben. A tárlat a Vörösmarty Társaság, Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, több támogató cég és magánember összefogásával jött létre.
Filmes nap a MéhKasAulával
Az Országos Független Filmszemle versenyprogramjából látható válogatás A Szabadművelődés Házában december 6-án, szombaton 14 órától. A monstre vetítésen a Dunántúli Független Filmes Szemlén díjat nyert fehérvári filmek is láthatóak lesznek.
Összegző tárlat nyílt a Bank Galériában
Az idei kiállításokat összegzi az a tárlat, amely ma este nyílt meg a Bank Galériában az év során ott kiállító művészek alkotásaiból. A hónap végéig látható tárlatot dr. Szelier András alpolgármester ajánlotta a szép számban összegyűlt közönség figyelmébe.
Keleti rokonaink a könyvtárban
Vándor Anna Klebelsberg-ösztöndíjas kutató „Barangolások Ob-vidéki nyelvrokonaink között" címmel a hanti és a manysi nép életmódjáról, a természettel harmonikus világfelfogásáról, néprajzáról, népszokásairól tartott előadást december elsején a Széna téri könyvtárban.
Moliere kora és színháza
A XVII. századi franciaországi viszonyokkal, XIV. Lajossal és udvarával, a korabeli színházzal is megismerkedhettek azok, akik ma este ellátogattak az Aranybulla Könyvtárba, a Beavató Színház vendégjátékára.
Ismerkedés a Nemzetivel
Tudja Ön, hogy hány különböző épületben hány évig működött a Nemzeti Színház? Ismeri a legelső társulat tagjait? Látta már felülről a Nemzeti Színház épületét? Szeretné megismerni a következő bemutatók díszlet- és jelmezterveit? Megteheti, ha ellátogat a Vörösmarty Színházba, a Nemzeti Színház vándorkiállítására.
Kézművesek találkozója
Regionális kézművestalálkozót és -konferenciát tartottak a hétvégén a Megyei Művelődési Központban. A tanácskozáson a turizmusban rejlő lehetőségekről is szó esett: megvitatták, hogy miként tudnak bekapcsolódni a kézművesek, népi iparművészek a megye idegenforgalmába.
Megkezdődött a Megyejárás
Mától egészen a hónap végéig várják a Fejér megyeiket a nemzet teátrumába: december folyamán minden előadást félpénzen tekinthetnek meg, december 27-én pedig 600 nézőt a Nemzeti Különjárat egészen a színház épületéig szállít majd. A megye ezen a hétvégén, december 5-7. között mutatkozik be a Nemzeti Színházban.
Advent fényei
Tekintse meg képriportunkat!