Kulturális hírek
-
„A kék madár álma” - Czigány Ildikó kötetbemutatója a Királykút Emlékházban
Hétfőn este, a Királykút Emlékházban mutatták be Czigány Ildikó, „A kék madár álma” című, lírai dokumentumokat tartalmazó, nyáron megjelent új könyvét. A szerzővel, aki vadgazda-üzemmérnök, diplomás zenetörténész, jóga és karate-oktató, Magyarország első női repülőgép-pilótája valamint Czigány György, író, költő, újságíró, szerkesztő, zenei rendező, műsorvezető, érdemes művész lánya, Bakonyi István, irodalomtörténész beszélgetett.
2017.10.31. 08:11:59 -
Szépirodalmi kalandozásra hív kedden a Vörösmarty Szalon
Október 31-én, kedden 19 órától folytatódik a Vörösmarty Szalon. A Színház Kávézóban látják vendégül a Független Színművészetért Alapítvány és a Manna Produkció közös előadását, a Kortalan Kortárs elnevezésű sorozat Bilincs/Szabadság című egyszeri alkalommal játszott, csak a fehérvári nézőknek szóló produkcióját.
2017.10.30. 09:18:51 -
Gyerekeknek szánt animációs filmeket vetítenek a Rajzfilmünnepen
A Rajzfilmünnep keretében november 4-én, szombaton 14 órától a Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Filmfesztivál gyerekeknek szánt animációs filmjeiből vetítenek egy csokrot. A belépés ingyenes, de jegyfoglalás szükséges. A filmvetítések mellett a helyi szervezők más programokkal is készülnek: a Művészetek Házában ezen a napon lesz a hagyományos Animóka kreatív családi nap.
2017.10.30. 07:37:01 -
Ökumenikus megemlékezés lesz mindenszentek napján a Béla úti temetőben
A történelmi egyházak imája mellett a Vox Mirabilis kamarakórus és a Szabad Színház irodalmi műsora várja a közös megemlékezésre a látogatókat november 1-jén 16 órától a Béla úti köztemető ravatalozójánál. A történelmi egyházak képviselői imádsággalbemlékeznek meg az eltávozott fehérváriakról.
2017.10.30. 06:12:00 -
Vasárnap nyit a Seuso kiállítás a Szent István Király Múzeumban
Seuso-kincs vándorkiállítás három héten át, október 29-től november 19-éig, naponta reggel 8-tól egészen 22 óráig látogatható és lehetőség van 20 fő feletti csoportoknak időpont foglalásra is. A november 1-jén is nyitva tartó tárlatra a teljes árú jegy 600,- Ft, a diák és nyugdíjas 300,- Ft, szervezett iskolai csoportoknak a belépés díjtalan. Vasárnap délelőtt 11 órától lesz nyitva a kiállítás!
2017.10.27. 15:53:16