Kulturális hírek
-
Pénteken lesz a Mátyás király-emlékév nyitórendezvénye Székesfehérváron
Az emlékév nyitó rendezvényén Hunyadi Mátyás születésének 575. évfordulójára emlékezünk. A program keretében „Mátyás származása és uralkodói pályája” címmel Gróf Péter, a visegrádi Mátyás Király Múzeum régészének előadását hallgathatják meg az érdeklődők a Szent István Király Múzeum Fő utcai épületében február 23-án, pénteken 16.30-kor.
2018.02.21. 06:59:00 -
Várják a jelentkezőket a XI. Wass Albert Maratonra
A világ magyarságát összekötő szépirodalmi ünnep a Wass Albert Maraton, melyet tizenegyedik alkalommal rendeznek meg február 23-i, pénteki kezdéssel. Hagyományosan saját szervezésű programmal kapcsolódik a kezdeményezéshez a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház, ahol lesz megemlékezés, esti mese az íróval és hosszas felolvasás az író és más szellemóriások műveiből. Az intézmény szeretettel várja a jelentkezőket!
2018.02.20. 12:43:32 -
Balsay István egykori polgármester lesz a VárosKép kiállítás vendége
A rendszerváltás időszakának várostörténetéhez kapcsolódó beszélgetéssel folytatódik szerdán a VárosKép című kiállítás kísérőprogramjai az Országzászló téren. A tárlat kurátorai Balsay István egykori tanácselnököt és polgármestert kérdezik többek között arról, hogyan vált egy erdőmérnökből független tanácselnök, és hogyan zárta le Székesfehérvár a Kádár-korszakot.
2018.02.20. 09:05:00 -
Fehérvári táncosok bemutatója a Néptánc Antológiákon
Az Alba Regia Táncegyüttes három generációja is képviseli a székesfehérvári nagy múltú táncműhelyt a 2017. év legjobb táncegyütteseit és koreográfiáit összefoglaló Néptánc Antológiákon. Elsőként az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola Pulutyka csoportja kezd, február 25-én.
2018.02.20. 08:06:36 -
Több mint koncert – izgalmas zenei csemegék és beszélgetések a Somorjai sorozatban
Ismét útjára indítja a Somorjai Ferenc kamarazenekari hangversenysorozatot az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, négy helyszínen kaphat izgalmas zenei élményeket és beszélgetéseket a közönség. Elsőként Mesés kezdet címmel március 22-én hallhatunk Rossini, Boccherini és Haydn műveket, Hirtling István színművésszel pedig Vakler Lajos beszélget a zene szeretetéről.
2018.02.19. 12:49:08