Közéleti hírek

/ 2007.01.16. 08:32:27 |

Csütörtökön nyit hivatalosan a Kossuth utcai postahivatal

 100 éves a Székesfehérvári 1. számú postahivatal. A Magyar Posta Zrt. Központi Területi Igazgatósága ezt az egyik legrégebbi, műemlék épületet újította fel a jeles évfordulóra. A megújult posta 2007. január 15-től már XXI. századi körülmények között várja ügyfeleit. Az új, banki típusú postahely megnyitásával a társaság könnyíteni szeretné a lakosok mindennapos postai ügyintézését. A felújított postát Warvasovszky Tihamér, Székesfehérvár polgármestere, országgyűlési képviselő és Csáki György, a Magyar Posta Zrt. elnöke adják át ünnepélyes keretek között csütörtökön délután kettő órakor.
/ 2007.01.16. 08:10:12 |

A Széphőnél is segítenek a támogatási kérelem kitöltésében - február első hetében érkezik az első magasabb fűtésszámla

Az első megemelt fűtésszámlát február első hetében kapják meg a lakástulajdonosok Fehérváron. A szolgáltató Széphő Zrt tájékoztatása szerint, akinek a távhőtámogatás igénylésével, illetve a számlával kapcsolatban kérdése van a Honvéd utcai és a Lövölde utcai ügyfélszolgálaton segítenek akár a támogatási igénylőlap kitöltésében is. Amióta nem a gázárat, hanem a fogyasztót támogatja az állam, azóta érezhetően növekedett a Széphő Zrt ügyfélszolgálatán a forgalom - tájékoztatott Iványi Jenő, a cég vezérigazgató helyettese. A székesfehérvári távhődíj 36,8 százalékkal emelkedik január 16-tól. Az emelés a februári számlán jelentkezik először. A Magyar Államkincstár által nyújtott szociális alapú támogatást pedig a szolgáltató már beépíti a számlába.
/ 2007.01.14. 17:24:24 |

Közel kétmillió forint gyűlt össze a fehérvári jéghokisok akciója nyomán

Majdnem kétmillió forint gyűlt össze az árverésre bocsátott rózsaszín jéghokis mezekből és ütőkből egy budapesti árverésen. A sport eszközöket a székesfehérvári jéghokisok ajánlottak fel, a legtöbb pénzt, azaz több mint százezer forintot pedig a rózsaszín kapusmezért ígérték. A mezeket és ütőket 70 ezer forintos áron kiáltották ki, és összesen 24 darabot árvereztek el. Az ütőkből még maradt, azokat később interneten értékesítik.
/ 2007.01.12. 15:54:29 |

Ebben az évben is féláron mehetnek a fehérvári nyugdíjasok az Agárdi Termálba

Székesfehérvár Önkormányzata és az agárdi termálfürdőt működtető Városgazdálkodási és Turisztikai Rt. megállapodásának eredményeként munkanapokon (hétfőtől péntekig) évek óta kedvezményesen válthatnak belépőt az Agárdi Termál- és Gyógyfürdőbe a székesfehérvári nyugdíjasok. Warvasovszky Tihamér Székesfehérvár polgármestere és Mészáros Zoltán vezérigazgató mai sajtótájékoztatójukon jelentették be valamennyi székesfehérvári nyugdíjas 500 forintos áron vásárolhatja meg belépőjegyét. Tavakly több mint 15 ezer alkalommal vették igénybe a kedvezményt a fehérvári nyugdíjasok.
/ 2007.01.11. 15:23:52 |

A távhődíjakról és a befektetői szerződés módosításáról tartottak sajtótájékoztatót a Városházán

 A tegnapi rendkívüli közgyűlés egyik legfontosabb napirendi pontja volt a városi távhőszolgáltatás díjainak megállapítása és ugyancsak tegnap módosították a távhőellátásra vonatkozó befektetői megállapodást is. A témáról ma tartott sajtótájékoztatót Pénzes Mihály alpolgármester, Szigli István a Városfejlesztési Bizottság elnöke és Szilágyi László városüzemeltetési igazgató. A Széphő február első hetében már a megemelt számlát postázza, azonban az emelt díj jövő hét hétfőtől lép életbe –mondta Pénzes Mihály alpolgármester.
/ 2007.01.11. 10:26:31 |

Fejlesztési pólus csúcstalálkozó - tárgyalások Székesfehérvár és Veszprém polgármestere között

A Fejlesztési Pólus programról egyeztetett Székesfehérváron Warvasovszky Tihamér székesfehérvári és Debreczenyi János veszprémi polgármester. A megbeszélésen dr. Gaál Zoltán, a Veszprémi Egyetem rektora, dr. Lőrincz Péter, a Kandó Kálmán Főiskolai Kar Számítógéptechnikai Intézetének igazgatója és több szakértő is részt vett. Az egyeztetésen a két várost képviselő vezetők a Pólus Program Stratégiában szereplő nagyprojekteket tekintették át. Tíz olyan nagyprojekt van, ami szerepel a Pólus Program Stratégiában. Ezek elsősorban a bioenergetikai, a környezetvédelmi, a mechatronikai és az informatikai gazdasági területekre irányulnak.

/ 2007.01.11. 07:52:00 |

Székesfehérváron tárgyalt szerdán Horvátország rendkívüli nagykövete

Székesfehérváron járt szerdán délután Smiljan Simac horvát rendkívüli nagykövet és meghatalmazott miniszter. A Városházán Warvasovszky Tihamér polgármester fogadta: a tárgyaláson szó volt Székesfehérvár és Zadar testvérvárosi kapcsolatáról, ami az idei évben tíz esztendős. Warvasovszky Tihamér polgármester hangsúlyozta, hogy a város támogatja a kulturális, gazdasági és sport kapcsolatok kiszélesítését, különös tekintettel a 2012-es Magyar-Horvát Labdarúgó Európa Bajnokságra. a rendkívüli nagykövet a Horvát Kisebbségi Önkormányzat meghívására érkezett Székesfehérvárra.
/ 2007.01.11. 07:34:17 |

Rendkívüli közgyűlésen döntöttek a képviselők az új távhődíjról is

 Rendkívüli ülés tartottt Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése. Az öt napirendi pont mindegyikét nyílt ülésen tárgyalták a képviselők. A testület megválasztotta a Városi Könyvtár és a Városi Levéltár igazgatóját és a rendkívüli ülésen módosították a távhőellátásra vonatkozó befektetői megállapodást is. A legtöbb embert közvetlenül érintő napirend a távhődíj módosítása volt, amit január elsejéig visszamenőleg emeltek meg. Ennek értelmében 5 kategóriába sorolják a dijakat: a legkisebb emelkedés 1.8%, a legnagyobb mintegy 38% lesz. A Széphő február első hetében már a megemelt számlát postázza.

/ 2007.01.10. 13:56:29 |

Rendkívüli közgyűlést tart este hat órától a képviselőtestület

 Este hat órától tartja rendkívüli ülését Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése. Az öt napirendi pont mindegyikét nyílt ülésen tárgyalják a képviselők. A testület várhatóan megválasztja a Városi Könyvtár és a Városi Levéltár igazgatóját, azonban az egyik legfontosabb napirendi pont a városi távhőszolgáltatás díjainak megállapítása. Kedden délután a Városfejlesztési-, a Lakás és Vagyongazdálkodási, illetve a Pénzügyi Bizottság együttes ülésén elfogadták azt a javaslatot, miszerint 5 kategóriába sorolják a díjakat, a legkisebb emelkedés 1.8%, a legnagyobb 37% lenne. Ugyancsak a rendkívüli ülésen tervezik módosítani a távhőellátásra vonatkozó befektetői megállapodást is. (A Közgyűlésről késő este számolunk be részletesen a honlapon.)

/ 2007.01.09. 14:52:40 |

Ünnepi állománygyűlésen léptetett elő katonai vezetőket a köztársasági elnök Székesfehérváron

Dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszter január 9-én, ünnepi állománygyűlésen kinevezte, majd dr. Sólyom László, köztársasági elnök, a Magyar Honvédség főparancsnoka előléptette a január elsején, Székesfehérváron megalakult Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság (MH ÖHP) vezetőit. A honvédelmi miniszter határozata értelmében az új, középszintű vezető szervezet parancsnoka Tömböl László altábornagy lett, helyetteseinek Benkő Tibor vezérőrnagyot, Varga János vezérőrnagyot, Hazuga Károly vezérőrnagyot, törzsfőnöknek pedig Tánczos László vezérőrnagyot nevezte ki Szekeres Imre. Beszédében Sólyom László államfő kiemelte: az összhaderőnemi parancsnokság létrehozása a Magyar Honvédségben zajló másfél évtizedes átalakulási folyamat legfontosabb lépése.

/ 2007.01.09. 08:13:21 |

35.5 millió Forintos alappal újabb pályázatot írt ki az NCA kollégiuma

A Nemzeti Civil Alapprogram Közép-dunántúli Regionális Kollégiuma újabb pályázatot hirdet a régióban működő és bejegyzett azon társadalmi szervezetek, alapítványok részére, akik az előző forduló során nem pályáztak vagy nem nyertek támogatást. A 2. forduló során felosztható pénzösszeg meghaladja a 35,5 millió forintot. Pályázatot azok a civil szervezetek nyújthatnak be, akik a tavaszi NCA pályázaton nem indultak, vagy nem nyertek támogatást -tájékoztatott Bereznei Csaba, Közép-dunántúli Regionális Kollégium elnöke. A pályázat beadásának határideje: 2007. január 29.  Az NCA pályázati kiírásait itt találja!
/ 2007.01.08. 15:56:18 |

Székesfehérvári székhellyel alakult meg a Közép-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal

A regionális közigazgatási hivatal hatásköre a Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém megyét magába foglaló Közép-dunántúli régióban 401 önkormányzatra és 1,1 millió lakosra terjed ki. A feladatokat a három megyében összesen 190 köztisztviselő végzi.Komárom-Esztergom és Veszprém megyében kirendeltség működik, amelyek továbbra is végzik a megyében a törvényesség-ellenőrzést, illetve a hatósági feladatokat, míg a regionális közigazgatási hivatal dolga lesz egyebek között a funkcionális tennivalók gyakorlása.

/ 2007.01.08. 05:14:51 |

Jól vizsgázott a Közép-dunántúli régió a 2004-2006-os időszakban - az idei évtől 140 milliárd forint fordítható fejlesztésre

A társadalmi egyeztetés révén érdemi támogatást kaptak a Közép-dunántúli Regionális Operatív Program célkitűzései. A pályázatok többségét az operatív programok március környéki brüsszeli jóváhagyását követően írják ki. Márciusig minden régiónak, ágazati programnak elkészül a két éves akcióterve, amelyből előre lehet tudni milyen pályázat, mekkora kerettel mikor indul. 2007-ben nemcsak pályázatok, beruházások indulnak el, hanem elkezdődik egy régióépítő program. A teljes anyag és a 2007-2013 közötti forrásmegosztás letölthető innen!
/ 2007.01.06. 07:27:33 |

A kutyaiskolában 12 ezer forintos bérletet adnak a gyökeres fenyőkért

Aki cserepes fenyőfáját nem a kertészetbe akarja leadni, vagy nem szeretné visszaváltani néhány ezer forintért, az kiviheti a Homoksorra a kutyaiskolába. Az Alba Dog Center 12 ezer forintos bérletet ad cserébe a fáért, ami bárkire átruházható -tájékoztatott Nyakas Gábor a kutyaiskola vezetője. Elmondta, hogy mindenféle fát, cserjét szívesen fogadnak, amiért ugyancsak egy bérlet jár ugyanazon feltételekkel. A fákat napközben bármikor fogadják, előzetes egyeztetés a 06-70/278-6261 telefonszámon.
/ 2007.01.03. 14:46:23 |

Székesfehérvárra látogatott Azerbajdzsán magyarországi nagykövete

Székesfehérváron járt szerdán dr. Hasszan Haszanov Azerbajdzsán magyarországi nagykövete. A Hiemer-házban Viniczai Tibor alpolgármester fogadta a nagykövetet, akivel jövőbeli gazdasági és kulturális kapcsolatokról tárgyalt. Dr. Hassan Hasanov Azerbajdzsán magyarországi nagykövete elmondta, hogy régebben rendkívül élénkek voltak magyar kapcsolataik, amiket szeretnének újra élővé tenni. Elhangzott, hogy az azeri 30%-kos GDP növekedés kecsegtető a magyar üzletemberek számára is.