Közéleti hírek


/ 2017.06.16. 18:56:21 |

Tanévzáró ünnepségét tartotta a Vörösmarty Mihály Általános Iskola

A Vörösmarty Mihály Általános Iskola Liget sori és Farkasvermi úti intézményeinek diákjai és pedagógusai közösen búcsúztatták a tanévet pénteken, a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Központ szabadtéri színpadán. A gyerekek csütörtök óta már vakáción vannak, de az igazi, felhőtlen nyári szünidő csak a bizonyítványosztás után következik. A tanárokra még két hét munka vár.
/ 2017.06.16. 12:07:06 |

A város önkormányzati képviselői ismerkedtek a digitális élményközponttal

A város önkormányzati képviselői is megismerkedhettek az Alba Innovár szolgáltatásaival pénteken. A digitális élményközpontban az országban elsőként világszínvonalú, csúcstechnológiájú digitális eszközöket és rendszereket ismerhetnek meg a látogatók. Az önkormányzat finanszírozásában létrejött élményközpont célja elsősorban az, hogy a fehérvári fiatalok - szociális helyzettől függetlenül – ingyenesen ismerkedhessenek meg a digitális világ technológiáival.
/ 2017.06.16. 11:21:06 |

Óvodafejlesztésekről és belvárosi felújításokról is döntött a közgyűlés

A pénteki közgyűlésen intézményvezetők kinevezéséről döntött a testület és beszámolót hallhattak a képviselők a város közbiztonsági helyzetének alakulásáról is. Döntöttek a parkolási rendelet módosításáról és arról is, hogy megindulhat a közbeszerzési eljárás a Maroshegyi Óvodában udvari játszóeszközök telepítésére, a Rákóczi Utcai Óvoda felújítására, az Arany János utca, a II. János Pál pápa tér és a Géza Nagyfejedelem tér burkolatépítésére, valamint a Négykaréjos templom bemutatására.
/ 2017.06.16. 10:12:51 |

Eötvös József-emlékplakettet kapott Székesfehérvár

Székesfehérvár nevelési–oktatási intézményeinek színvonalas fenntartásáért, eredményes működéséért, valamint a pedagógusok és közalkalmazottak élet- és munkakörülményeinek helyi többletforrásokkal történő javításának elismeréseként kapott Eötvös József-emlékplakett kitüntetést a Pedagógusok Szakszervezetétől. A díjat pénteken reggel a közgyűlésen adta Galló Istvánné elnök Cser-Palkovics András polgármesternek.
/ 2017.06.16. 07:46:44 |

A város közös úrnapi szentmiséje és körmenete lesz vasárnap

Június 18-án, vasárnap 9 órakor Székesfehérvár város közös Úrnapi szentmiséjét mutatja be Spányi Antal megyés püspök a székesegyházban. A Krisztus titokzatos testének tiszteletére tartott szentmise után körmenet lesz a belvárosban. A főpásztor ünnepélyes menetben körülhordozza az Oltáriszentséget, négy oltárt állítanak fel a körmenet útvonala mentén.
/ 2017.06.15. 17:19:32 |

Digitális élményközpont a jövőért - bemutatták az Alba Innovárt

Szeptembertől fogadja a diákokat az Alba Innovár digitális élményközpontról, ahol az országban elsőként világszínvonalú, csúcstechnológiájú digitális eszközöket és rendszereket ismerhetnek meg. A látogató humanoid robotokkal, LEGO robotokkal, 3D szobrászattal és 3D nyomtatással, valamint interaktív asztallal és szociális robotokkal is megismerkedhet, míg a Paraparkban, vagyis a szabaduló szobában a digitalizáció világára épülő rejtvényekkel és kihívásokkal találkozhatunk.
/ 2017.06.15. 16:40:12 |

Szűrőnapot tartottak a Sarló utcai orvosi rendelőben

A Sarló utcai Rendelőintézetben, az ott rendelő háziorvosok kezdeményezésére  végeztek szűrővizsgálatokat a megelőzés jegyében és az egészséges életmód népszerűsítése érdekében csütörtökön. A szűrőnap a Humán Szolgáltató Intézet közreműködésével valósult meg.
/ 2017.06.15. 12:43:07 |

Tisztelet – Székesfehérvár és Fejér megye védőnőit köszöntötték

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Fejér Megyei Területi Szervezete, a Magyar Védőnők Egyesülete, valamint a Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály szervezésében rendezték meg a Védőnők Napját, csütörtökön, a Magyar Király Szállóban. Az ünnepségen átadták a "Kiváló Védőnő" kitüntetéseket is.
/ 2017.06.15. 08:33:11 |

Sikeres volt a színház gyereknapi jótékonysági akciója

Május 28-án, vasárnap a Vörösmarty Színház örömmel adott otthont egy gyereknapi jótékonysági programnak. Az adományozás révén több mint 595 ezer forint gyűlt össze, mely a gyermekvédelmi központot gazdagítja. Emellett voltak tárgyi felajánlások, rollereket, bicikliket, görkorcsolyákat, társasjátékokat, iskolatáskákat adományoztak a központnak. 
/ 2017.06.14. 17:08:00 |

Sokszínű élmények és érzékenyítő programok az Esélynapon

A Fejér Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház koordinálásában és 15 fogyatékos ügyi szervezet részvételével egész napos programsorozat zajlott a Városház téren szerdán. Az Esélynap azzal a céllal jött létre, hogy elősegítse a társadalmi integrációt, szemléletformálást és érzékenyítést, bemutassa a városunkban lévő egyesületek szolgáltatásait, valamint a fogyatékkal élők mindennapjait. A tavalyi évhez hasonlóan kiemelt színpadi programok, valamint folyamatos bemutatók és foglalkozások is várták az érdeklődőket.