Közéleti hírek
-
Elhunyt Vastagh Rita a Ciszterci Szent István Gimnázium tanára
Életének 78. évében elhunyt Vastagh Rita, a Ciszterci Szent István Gimnázium tanára. Szerzetesi nevén Margit nővér hosszú évekig készült a szerzetesi hivatásra. A Pécsi Tanárképző Főiskolán szerzett biológia-földrajz szakos tanári diplomát 1967-ben, azonban már 1962-től foglalkozott gyerekekkel. Életében mindent megtett a ciszterci életszemlélet megvalósítására, amely így szól: „Lángolj és világíts, hogy szebb legyen a világ és boldogabb az ember!”
2017.08.23. 16:07:08 -
Negyedmillió forintos iskolakezdési adomány a rászoruló gyerekeknek
Közel 250 000 forintos tanszeradomány gyűlt össze annak a jótékonysági akciónak köszönhetően, amit a Székesfehérvári Család- és Gyermekjóléti Központ a Next Stop Üzletközponttal közösen hirdetett meg. A fehérváriak által augusztus közepén leadott és a cég által megkétszerezett adományok szétosztása szerdán kezdődik.
2017.08.22. 16:47:46 -
A 100 éves finn függetlenséget ünneplik az Amadé-Bajzáth-Pappenheim kastélyban
A Finn Köztársaság függetlenségének 100 éves évfordulója alkalmából jótékonysági bált rendeznek szeptember 9-én az iszkaszentgyörgyi Amadé-Bajzáth-Pappenheim kastélyban. A társasági rendezvényre szeptember 3-ig lehet jelentkezni.
2017.08.22. 15:50:02 -
Önkéntes véradások pénteki délutánokon a Fehér Palotában
Folytatódnak az önkéntes véradó akciók a Fehér Palota Üzletközpontban. Legközelebb augusztus 25-én, majd szeptember 22-én, pénteki napokon várják a segítőket az épület emeletén. Véradásra jelentkezhet minden 18 és 65 év közötti, legalább 50 kg testsúlyú egészséges felnőtt.
2017.08.22. 09:59:28 -
Emléktáblát avattak a Csónakázó-tó horgonyánál a finn-magyar barátság ünnepén
Emléktáblát avattak hétfőn a Csónakázó-tó partján Székesfehérvár és Kemi testvérvárosi kapcsolatának 60. évfordulója alkalmából, a finn várostól kapott hajóhorgonyra került fel újra az együttműködést megerősítő felirat. Ünnepi beszédében Róth Péter alpolgármester az élő kapcsolatban a figyelem és a rokonszenv fontosságáról, az erős kötelékekről beszélt. Az avatáson köszöntőt mondott Mari Mäkinen, a Finn Nagykövetség első titkára és Jukka Vilén, a Kemi Polgármesteri Hivatal igazgatója, Székesfehérvár Tiszteletbeli Polgára is.
2017.08.21. 12:30:37