Kék hírek
17 vezető jogosítványát vonták be - az elmúlt hét baleseti krónikája
Szemtanúkat keres a rendőrség - eltörte az utas lábát a 43-as busz
A rendőrség a szemtanúit keresi annak a balesetnek, melyben egy idős asszony lába eltört, mikor odacsukta azt a 43-as busz, Székesfehérváron. A baleset január 17-én reggel történt a Piac téri buszmegállóban: a 43-as helyi autóbuszról szállt le a 87 éves asszony, mikor a sofőr figyelmetlenségből rácsukta az ajtót. A nő lába emiatt eltört, súlyos sérüléssel került kórházba. Az eset szemtanúinak jelentkezését várja a rendőrség, hogy minden kétséget kizáróan lezárhassák az ügyben indított vizsgálatot.
Orkán Székesfehérváron - a Jégcsarnok tetejét is megbontotta a szél
KÉPGALÉRIA - Tetőt bontott meg a szél az Erzsébet utcában
Kétszeresére nőtt az influenzás betegek száma Fejér megyében
Egy óra alatt elfogták a rendőrök az iskolai tolvajt
Hétfőn délután a rablást követően egy órán belül rendőrkézre került egy 32 éves férfi, aki egy székesfehérvári általános iskola irodájából egy táskát tulajdonított el, majd egy őt számon kérő iskolai alkalmazottat fellökött. A vagyon elleni bűncselekmények miatt többször elítélt férfit a gyors adatgyűjtést követően a járőrök elfogták. Az eltulajdonított autóstáska állampolgári bejelentés alapján előkerült, egy fehérvári ingatlan udvarán találták meg. A táskában személyes iratok és készpénz volt. A sértett hiánytalanul visszakapta értékeit.
A képen látható bűnözőt keresi a rendőrség
Halálos baleset történt vasárnap este az Új Csóri úton
Elgázolt egy személyautó egy gyalogost vasárnap a 8-as főúton, a Székesfehérvár tábla után 100 méterrel. Az elgázolt férfi a helyszínen meghalt - mondta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A gázolást észlelve az út belső sávjában haladó másik autós fékezett, balra rántotta a kormányt, s nekiütközött egy szemből érkező kocsinak, majd az ütközés erejétől megpördült, s egy másik gépkocsival is ütközött. A hármas karambolban senki nem sérült meg. Az útszakaszon péntek óta ez a harmadik súlyos baleset. Képek a balesetről itt!
Húsz éves eltűnt lányt keres a Székesfehérvári Rendőrkapitányság
Baleset történt csütörtökön az Új Csóri úton
Összeütközött két személygépkocsi csütörtökön délben Székesfehérváron. A székesfehérvári tűzoltók egy gépjárműfecskendővel és a műszaki mentőszerrel, összesen hét fővel vonultak a káresethez. Az Új Csóri úton a Nyúl dűlő kereszteződésénél egy Ford Escort és egy Seat Cordoba ütközött. A Ford ezután a gyalogos járdára hajtott, a Seat az út szélén állt meg. A Fordban utazó férfi súlyosan, az autót vezető másik férfi könnyebben sérült. Tovább a Székesfehérvári Tűzoltóság oldalára!
Annyira részeg volt, hogy a rendőrök ébresztették a karambol után
Rendőrök ébresztették fel azt az ittas autóst, aki kétszer is nekiütközött egy másik járműnek Székesfehérváron, majd elmenekült a helyszínről, de nem sokkal arrébb, a kocsijában ülve elaludt. A 62-es úton este hét óra körül autózott egy férfi Seregélyes irányába, ám az egyik kereszteződésénél - ittassága miatt - későn észlelt egy forgalmi okokból álló Toyotát. Emiatt Opel Corsájával nekiütközött az álló autónak, majd hátramenetbe kapcsolt, és megpróbált továbbhajtani. A manőver azonban nem sikerült tökéletesen: a helyszínről való elmenekülése közben még egyszer nekiütközött a Toyotának.
