Hírek


/ 2026.08.21. 08:32:59 |

A Háry János koncertszerű előadásával zárult az augusztus 20-i nemzeti ünnep

A Háry János című Kodály Zoltán-daljáték koncertszerű előadásával zárultak az államalapítás ünnepének tiszteletére rendezett programok Székesfehérváron. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, a közreműködő neves előadóművészek és városi kórusok tagjaiból álló összkar nagyszabású közös produkcióját telt házas közönség kísérte figyelemmel augusztus huszadikának estéjén a Zichy-színpadon. 
/ 2026.08.20. 20:37:52 |

"Egy közösségként fogjuk Székesfehérvárt Magyarország mintaadó városává tenni!”

Városunk történelmében különleges helyet foglal el augusztus 20-a, hiszen 1938-ban, a Szent István-emlékév során éppen a koronázóvárosban vált nemzeti ünneppé államalapító királyunk napja. A hagyományokhoz hűen idén is ünnepi közgyűlésen emlékezett a város: a képviselők a Szent István téren, a szent király lovasszobránál tartották ülésüket, ahol dr. Cser-Palkovics András polgármester adta át a város kitüntetéseit.
/ 2026.08.20. 16:14:34 |

A Székesfehérvári Királyi Napok programjai augusztus 21-én, pénteken

Hagyományok és újdonságok is lesznek a Székesfehérvári Királyi Napok augusztus 21-i, pénteki programjai között. Folytatódnak a Koronázási Ünnepi Játékok, igazi középkori történelmi forgatag várja a látogatókat a Belvárosban. Új helyszínként debütál a hangulatos ANNA., a Nemzeti Emlékhelyen megnézhetjük a királyok koronázásáról szóló színpadi játékot, a Zichy-színpadon a TNT együttes lép fel.
/ 2026.08.20. 13:54:57 |

Koronázási Ünnepi Játékok - Kalandokkal teli, izgalmas időutazás a középkorba

Nagy a sürgés-forgás Székesfehérváron! Kikiáltók, zenészek, csepűrágók, lovagok és vértes vitézek készülnek Szent István ünnepére. A főtéren az asszonyok mosnak, a kovácsok ütik a vasat, sorra készülnek az ólomkatonák és az enyhet adó sikátor félhomályában jósok és boszik mondják el jövendőt.
/ 2026.08.20. 13:33:17 |

Püspöki szentmisével és kenyéráldással ünnepelték államalapító Szent István napját

 Augusztus 20-án, a magyar államalapítás ünnepén Spányi Antal megyés püspök Szent István tiszteletére celebrált ünnepi szentmisét a Szent Korona hiteles másolata és első uralkodónk fejereklyéjének jelenlétében a székesegyházban. A püspök a ceremónia végén megáldotta az új kenyeret, az élet szimbólumát, majd átadta azt dr. Cser-Palkovics András polgármesternek, rajta keresztül pedig minden székesfehérvárinak.
/ 2026.08.20. 12:38:00 |

Füsttel és lángokkal dacolva mentették a lakókat a székesfehérvári rendőrök

Húsznál is több embert kísértek biztonságos helyre a fehérvári rendőrök, egy kerekesszéket használó lakót pedig az ötödik emeletről vittek ki a járőrök a szerdai lakástűz során. Egy hetedik emeleti lakás égett ki a Toronysoron.
/ 2026.08.20. 11:12:10 |

Anjouk az Árpádok trónján– ahogyan a korabeli közvélekedés erről gondolkodott

Dr. Teiszler Éva történész, a Siklósi Gyula Várostörténeti Kutatóközpont munkatársa tart előadást az Anjouk koráról augusztus 21-én pénteken 17 órától a Vörösmarty Mihály Könyvtár olvasótermében. Az előadás korabeli források alapján azt járja körül, hogy mikor jelentkezett először a leányág bevonásának szükségessége, mennyire volt elfogadható a magyarok számára a nőági öröklés.
/ 2026.08.20. 09:48:00 |

Szent István ünnepi éve Fehérváron a 30-as években - szoborállítás, építkezések, országgyűlés

A koronázó város az elmúlt 1000 esztendőben hűségesen ápolta Szent István király emlékét, kiemelve történelmi érdemeit, államalapító uralkodói művét. Ennek legnagyobb eseménysorozata 1936-1938 között zajlott, de korábban és később is számos, a szent király emlékezetéhez kapcsolódó példát találunk a helyi emlékezetpolitikában.
/ 2026.08.20. 08:58:00 |

A Székesfehérvári Királyi Napok programjai augusztus 20-án, csütörtökön

Augusztus 20-án méltó módon tiszteleg Székesfehérvár államalapító királyunk emléke előtt. A Belvárosban és a Zichy ligetben megkezdődnek a Koronázási Ünnepi Játékok. A délelőtti ünnepi szentmise és kenyéráldás után délután a Fehérvári királyok menete először a Nemzeti Emlékhelyre, majd a Szent István térre érkezik, ahol a koraeste kezdődő díszközgyűlésen adják át a város elismeréseit. 
/ 2026.08.20. 08:38:22 |

Elhunyt Szabó Mátyás a vízügy egykori igazgatója, fehérvári kosárlabdázó

Életének 86. évében elhunyt Szabó Mátyás, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság egykori igazgatója, a Székesfehérvári Építők egykori kosárlabdázója. Szabó Mátyás teljes szakmai életútját a Vízügyi Igazgatóság kötelékében töltötte, húsz évig pedig irányította. Maradandó értéket teremtett a vízügyi szolgálat és a közösség javára.