Anjouk az Árpádok trónján– ahogyan a korabeli közvélekedés erről gondolkodott

725 évvel ezelőtt, 1301 januárjában fiágon kihalt az Árpád-ház. Ezután ádáz küzdelem kezdődött a Magyar Királyság trónjáért az Árpádok leányági leszármazói között, amelyből végül köztudottan az Anjouk kerültek ki győztesen.

Ahogyan az első magyarországi Anjou királynak, Károly Róbertnek, úgy a többi aspiránsnak is megvoltak a maguk támogatói mind Magyarországon, mind külföldön, de egymástól eltérően gondolkodtak arról, hogy miért az egyik vagy a másik jelöltnek lenne inkább joga a magyar trónra.

Az Árpádok utódlásának gondolkodásáról szóló történet azonban nem itt kezdődött el, és nem is itt végződött. A 13. század második felében ugyanis a dinasztia férfi tagjai vagy nem hagytak maguk után utódot, vagy csak leányaik maradtak életben. Így történt ez később Károly Róbert fiával, I. (Nagy) Lajossal is, akinek csak leányai születtek.

Az előadás korabeli források alapján azt járja körül, hogy mikor jelentkezett először a leányág bevonásának szükségessége, mennyire volt elfogadható a magyarok számára a nőági öröklés, hogyan gondolkodtak a magyarok az Árpád-vér tovább éléséről, és milyen egyéb szempontok játszottak még szerepet a dinasztián belül a lehetséges utód kiválasztásában.

Szó esik majd arról, hogyan szerettek volna más európai dinasztiák a magyar trónhoz jutni, miközben adott esetben ők maguk is a fiági kihalás szélén álltak, milyen szerepe volt az öröklésben III. András egyetlen gyermekének, Boldog (Tössi) Erzsébetnek, akinek a szarkofágfedele napjainkban Székesfehérváron megtekinthető, s hogy ez az eseménysorozat hogyan értékelte fel újólag, más szemmel Szent István Székesfehérváron megtartandó ünnepnapját. Az előadás arra is kitér, hogy a 700 éve született I. Lajos király és környezete miként tekintett az ő utódlására az Árpádok trónján, s hogy leányainak milyen lehetősége volt azt megtartani.