Hírek

/ 2005.07.16. 10:17:28 |

Átadták az M7-es új szakaszát

 Balatonszárszó és Ordacsehi között pénteken délután három órától már az M7-es autópálya most átadott szakaszán haladhatnak a közlekedők. 20 kilométer ez a hét települést érintő új autópálya-szakasz. Kivitelezését két éve kezdte meg az építéssel létrejött konzorcium. 65 milliárd forintba került a pálya és a 32 műtárgy, ezek között három völgyhíd, a három csomópont, illetve egy pihenőhely létesítése.

/ 2005.07.15. 20:13:28 |

Világháborús lőszereket találtak Fehérváron - lezárták a Seregélyesi utat 

Több II. világháborús lövedéket találtak a Szent György Kórházzal szembeni építkezésen, a lőszereket a tűzszerészek a város melletti homokbányában megsemmisítik - közölte Ináncsi József, a Magyar Honvédség Tűzszerész és Hadihajós Ezredének parancsnok-helyettese. A tűzszerészekhez délután fél négykor érkezett a bejelentés, hogy a kórházzal szembeni építkezésen lőszert találtak. Az azonosítás időszakára a Seregélyesi utat negyedórára lezárták. 

/ 2005.07.15. 19:41:27 |

Forgalomkorlátozások a Belvárosban július 18-tól

 Tisztelettel tájékoztatjuk Önöket, hogy 2005. július 18-től augusztus 22-ig a Belvárosban a Musica Regia és a Királyi napok rendezvénysorozat kerül megrendezésre. Számos forgalmi változásra kell számítani, többek között az Oskola utca és az Arany János utca is kétirányú forgalmú zsákutca lesz. Kérjük a Tisztelt Belvárosi Lakosokat, és Gépjárművezetőket, hogy a kihelyezett közúti jelzéseket fokozott figyelemmel kísérjék, és a Belváros területét lehetőleg gyalogosan közelítsék meg.
/ 2005.07.15. 12:14:07 |

Vaskó Zoltán a magasugrás döntőjében

 Két székesfehérvári atléta is részt vesz a Németországban zajló U23-as Európa bajnokságon. Az ARAK 21 éves atlétája, Vaskó Zoltán 221 cm-t ugrott a magasugrás elődöntőjében és a szombati fináléban versenyezhet tovább. A fehérváriak sprintere, Listár Nikolett a 100 méteres síkfutás elődöntőjében - 1,2-es erősségű ellenszélben - 11,82-t futott. Ez az eredmény a 9. legjobb idő volt a mezőnyben, tehát Listár egy hellyel lemaradt a 100-as döntőről. Az atlétanő a 200 méteres távon javíthat.

/ 2005.07.15. 11:19:02 |

Gyászol a színészvilág és Fehérvár - meghalt Kállay Ilona

 Elhunyt Kállay Ilona Jászai Mari-díjas, érdemes művész. Évtizedekig a József Attila Színház, majd a Vidám Színház tagja volt. Számos színházi, televíziós és filmszerepben nyújtott kiváló alakítást. Játszott például az Így jöttem, az Egy csók és más semmi és a Szerelem első vérig című filmekben. 1997-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki. A székesfehérvári Vörösmarty Színház tagját 74 éves korában érte a halál. Temetéséről később intézkednek.

/ 2005.07.15. 08:28:47 |

Ismeretlen fejsérült az árokban - még mindig eszméletlen

 Mostanáig nem sikerült azonosítani a rendőröknek azt a fejsérült férfit, akit a fehérvári Tesco mellett egy árokban találtak még július 5-én éjjel eszméletlen állapotban. A mentősök állampolgári bejelentés alapján szállították be a Szent Flórián körútról - a Tesco Áruház előtti árokból - a mostanáig ismeretlen személyazonosságú, eszméletlen állapotban lévő férfit a Fejér Megyei Szent György Kórház Traumatológiai Osztályára.

/ 2005.07.15. 07:38:08 |

Új vidékfejlesztési program készül - a vidék évtizede?

 Új kormányzati vidékfejlesztési program készül szeptemberre, amelynek célja, hogy a következő évtized a vidék évtizede legyen - jelentette ki a Miniszterelnöki Hivatal területpolitikáért felelős politikai államtitkára. A program a munkahelyteremtés mellett a gazdaság fejlődését, a közszolgáltatások színvonalának és elérhetőségének javítását, az infrastruktúra fejlesztését, a szellemi és tárgyi kultúra fejlődését, a közösségi kezdeményezések felkarolását tartalmazza majd, vagyis mindazt, amelytől a vidék visszanyerheti az önbecsülését - hangsúlyozta Nagy Sándor.

/ 2005.07.14. 18:13:28 |

Hatvan focistapalánta táborozott a Bregyóban

 Nincsen nyár Fehérváron focitábor nélkül. A Videoton Labdarúgó Közalapítvány a korábbi évekhez hasonlóan idén is megrendezte kéthetes nyári táborát. Az utánpótlás-neveléssel foglalkozó egyesület hatvan focistapalántát táboroztatott a Bregyóban, napközis rendszerben. A gyerekekkel Csongrádi Ferenc, Szabó József, Petres Tamás és Szoboszlai Zsolt foglalkoztak.

/ 2005.07.14. 13:28:35 |

180 millió forintot fordíthat a város a helyi közlekedés fejlesztésére

 A tavalyi esztendőhöz hasonlóan a helyi közforgalmú közlekedés fenntartására idén is 90 millió forint állami normatív támogatásban részesült Székesfehérvár Önkormányzata –tájékoztatott Warvasovszky Tihamér polgármester. Az összeget a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium már át is utalta, melyhez a város ugyanennyi támogatást tesz hozzá a szolgáltató részére. A 180 millió forint a helyi közlekedés üzemeltetésére fordítható –így például járműfelújításra, karbantartásra, a járatok bővítésére–, a teljes összegből az önkormányzat kiegészítése révén azonban további fejlesztések is megvalósulhatnak.

/ 2005.07.14. 09:02:15 |

Rohamosan nő a balesetek száma - a 7-es főút a legveszélyesebb

 Májusban és júniusban olyan sok baleset történt, hogy az első hat hónap baleseteinek száma eléri a tavalyi első féléves számadatokat. Fejér megye rendőrei kimutatást készítettek a balesetveszélyes főutakról is. A felmérésből az derül ki, hogy a legtöbb baleset a 7-es főúton történt. Itt összesen 27 balesetet regisztráltak, ez majdnem négyszerese a tavalyi adatnak. Szignifikáns növekedés látható az 1-es számú főúton is, ahol tavaly nem volt baleset, míg idén hét történt.

/ 2005.07.14. 07:26:43 |

Idén nyáron is fokozottan ellenőrzi a fogyasztóvédelem a vendéglátóhelyeket

 A Fejér Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség az idén nyáron is hasonló intenzitással ellenőrzi a vendéglátóipari egységeket, mint tavaly. Ebben az évben eddig 130 egységet ellenőriztek, az idegenforgalmi szezon végére pedig 300 vendéglátóhely konyháját nézik meg a felügyelők. Kirívó szabálytalanságok egyre kevésbé fordulnak elő -válaszolta kérdésünkre Schneider Istváné felügyelő, azonban apróbb hiányosságok sokszor visszatérően tapasztalhatók. Hangsúlyozta, hogy nem a büntetésre törekednek, hanem a vendéglátóhelyekkel való konstruktív kapcsolatra és együttműködésre. (képek egy bezárásra váró konyháról)
/ 2005.07.14. 06:41:59 |

Intenzívebb matrica-ellenőrzés a hazai autópályákon, különösen az M7-en

 Az Állami Autópálya Kezelő Rt minden lehetséges eszközt bevet az autópálya matricák fokozott ellenőrzésére a nyári időszakban - derül ki a társaság közleményéből. Különös figyelmet fordítanak az M7-es autópályára, melynek a turisztikai szezonban nagyot ugrik a forgalma. Itt megnövelt számú mobilkamerás egység végez ellenőrzéseket, elsősorban a péntek déltől vasárnap estig tartó időszakban. Az autópálya kezelő felhívja a figyelmet arra, hogy a matricát már a pályára felhajtás előtt meg kell vásárolni.Az Állami Autópálya Kezelő Rt honlapja
/ 2005.07.14. 03:32:02 |

Majdnem teljes a Volán kerete

 Az Alba Volán-FeVita jégkorong csapata nyári pihenőjét tölti, a klub vezetői eközben az eredményes működéshez szükséges feltételek biztosításán és a játékoskeret véglegesítésén dolgoznak. Ennek eredményeként a bajnok és kupagyőztes együttes majdnem minden jégkorongozójával megállapodtak. Palkovics Krisztián még nem írta alá szerződését, és a nyáron érkezhet egy külföldi center is.
/ 2005.07.13. 19:04:17 |

Újabb győzelem a felkészülés jegyében

 Két héten belül negyedik mérkőzését vívta az FC Fehérvár labdarúgó csapata a felkészülés jegyében. A 2005-2006-os szezonra készülő piros-kék alakulat továbbra sem kapott gólt, a fehérváriak most az NBII bajnokának, a Felcsút együttesének hálóját terhelték meg öt góllal. Csertői Aurél alakulata az 1. félidőben egygólos előnyre tett szert, majd fordulás után csillapodott az egyébként "paprikás" hangulat, a két csapat közötti különbség azonban nőtt. A 2. félidőben támadóbb felfogásban játszó FC Fehérvár kiütötte a több, korábban a Vidiben futballozó játékost is soraiban tudó ellenfelét. FC Fehérvár - Felcsút FC 5-0 (1-0)

/ 2005.07.13. 18:01:55 |

80 millió forint a székesfehérvári civileknek - 320 millióról döntött az NCA régiós kollágiuma

 A Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) Közép Dunántúli Regionális Kollégiuma múlt héten döntött annak a 320 millió forintnak a sorsáról, amit a régió civil szervezetei között osztanak szét. Ebben az esztendőben 882 szervezet pályázott működési támogatásra és 760 civil szervezet nyert kisebb-nagyobb összeget. A Székesfehérvári kistérségből az idén 154 pályázat és 222 milliós igény érkezett a tavalyi 130-cal szemben és összesen 80 millió forintot szavazott meg a város civileinek az NCA Kollégiuma.