Hírek
Augusztus 21-én lesz az ünnepélyes stadionavató a Sóstón
Három súlyos baleset az elmúlt 24 órában
Fejér megye közútjain az elmúlt 24 óra során három súlyos személyi sérüléssel végződő közlekedési baleset történt. Augusztus 2-án délután Tordas belterületén volt baleset, szabálytalan kanyarodás miatt ütközött össze egy motoros és egy Suzuki Swift. A motor vezetője súlyos sérülést szenvedett. 16.00 órakor történt baleset Dunaújváros, Dózsa György út és Bocskai István út kereszteződésében. Egy Suzuki nem adott elsőbbséget egy személyautónak, és a két kocsi összeütközött. A baleset során a Suzuki sofőrje csuklótörést szenvedett.
17 óra 45 perckor Szabadegyházán történt baleset. Egy személygépkocsi és egy traktor ütközött össze, egy pótkocsis kerti kisgép vezetője nem adott elsőbbséget egy Opelnek. A balesetben a traktor vezetője súlyosan megsérült.
Csökken a fogyasztás az EU-ban
Az euróövezetben júniusban 0,9 százalékkal volt nagyobb a kiskereskedelmi forgalom, mint tavaly júniusban, a tizenkét havi növekedés számottevően lassult a májusi 1,9 százalékról, jelentették az EU statisztikai hivatalában szerdán. Az Európai Bizottság legutóbbi felmérése szerint az üzleti bizalom valamelyest nőtt az elmúlt hónapban az euróövezetben, de a fogyasztói bizalom nem változott.
Sikeres volt a TESZ Alapítvány 50 milliós pályázata
Sikerrel zárult a TESZ Alapítvány tavasszal meghirdetett 50 000 000 Ft keretösszegű pályázata, melyre az ország minden megyéjéből érkezett pályamunka. A majd félezer beérkezett pályázat igazolja az Alapítványt életre hívó törekvéseket, hogy nem csak az egészséges életmódra való igényt kell feltámasztani, hanem a kezdeményezéseket célravezető segítséggel kell támogatni.
Önkormányzati képviselők – Dr. Gógl Árpád, Fidesz MPSZ frakcióvezető
Évi 250 millió eurót szán a közlekedésbiztonság fokozására az EU
Az Európai Bizottság kedden bejelentette, hogy 250 millió eurót fordít évente 2007-től kezdődően a közlekedés, azon belül is a metró és a vasút biztonságának növelésére. A bizottság ezzel elejét akarja venni a terrorista támadások megismétlődésének. Egyben a brüsszeli bizottság azt is bejelentette, hogy 15 millió euróval támogat az idén 13 olyan kutatási programot, amelyek a biztonság fokozásával kapcsolatosak, többek között a vonatokon elhelyezhető radarok, szenzorok, szkennerek hatásvizsgálalatára vonatkozó kutatásokat.
Ismét szúnyogírtás volt kedden este Székesfehérváron
Fúvószene augusztusban vasárnap esténként hatkor a Zichy ligetben
Összefogtak a felsővárosiak az emlékműért - interjúnk Molnár Imrével
A Móri út és Szent Vendel utca kereszteződésében található Szent Vendel emlékmű felújítását a Városgondnokság végeztette, az emlékművön elhelyezett képet Kocsis Balázs készítette. Molnár Imre vezetésével pedig a környéken élők társadalmi munkájukkal járultak hozzá a Szent Vendel emlékmű megújulásához. Ez volt az első olyan dolog, amikor ilyen csináltunk, de én olyan barátokra, emberekre találtam, hogy az első hívó szóra mellém álltak és azt a munkát, amit elvállaltak, azt magas színvonalon el is végezték - mondja Molnár Imre, aki néhány házzal lakik a Szent Vendel emlékmű mellett.
Európai ősbemutató a Városház téren
Rendőrkézen az erőszakos sorozatrablók
A hétvégén fogta el Fejér megye rendőrsége azt a bandát, amely a Velencei-tó környékén a közelmúltban több rablást követett el. A csuklyás rablók kiszemelt áldozatai főként fiatal nők voltak, akik közül többet meg is erőszakoltak. Az elfogásról és a bűncselekmények elkövetéséről ma tartott sajtótájékoztatót a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság…A 34 éves H. S-t, a 29 éves L.J-t és a 28 éves H.J-t a járőrök elfogásukat követően előállították a megyei rendőr-főkapitányságra, ahol csoportosan elkövetett rablás és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult velük szemben. Az azonnali intézkedések során a három személytől mobiltelefonokat, okmányokat, szövetkesztyűket, csuklyákat, valamint tőröket és egy esztergált farúdat foglaltak le.
Kamionnak ütköztek az M7-esen - az utas meghalt
Vesztett az EU a banánháborúban
Egyre népszerűbb az alkalmi munkavállalói könyv
Néhány éve még alig 200 millió forint értékben vásároltak közteherjegyet az alkalmi munkavállalókat foglalkoztató munkáltatók, a múlt évben pedig már csaknem 800 millió forint értékben használták fel azt – derül ki a Foglalkoztatási Hivatal adataiból. Az alkalmi munkavállalók 1997 szeptemberétől foglalkoztathatók alkalmi munkavállalói könyvvel. Kezdetben alig több mint 20 ezer ilyen könyvet váltottak ki a munkavállalók, a múlt évben már csaknem 140 ezer volt a kiváltott könyvek száma. Sokan csak kiváltják a könyvet, de nem használják.