Hírek

/ 2005.05.10. 11:28:22 |

Veni, VIDI, Vici - interjúnk Csongrádi Ferenccel

 Húsz évvel ezelőtt volt egy csapat, amely remek teljesítményével beírta magát Európa futballtörténelmébe. Ez a kijelentés sok labdarúgó együttesre is igaz lehet, azonban az 1984-85-ös UEFA-Kupa sorozatában egy magyar csapat igazán kitűnt a vetélytársak közül. A Videoton SC labdarúgói egészen a döntőig meneteltek, ahol aztán a földkerekség legeredményesebb együttese, a Real Madrid diadalmaskodott. A spanyolok győzelme ellenére a Videoton az ezüstéremmel is a csúcsra ért. A fehérvári sikerkovácsok teljesítményét azóta egyetlen magyar alakulat sem tudta megközelíteni. Visszatekintő sorozatunkban most Csongrádi Ferenc emlékszik vissza a sikerre.

/ 2005.05.10. 07:07:55 |

Kedden matematikából érettségiznek a diákok

 A matematika írásbelikkel folytatódnak kedden a kétszintű érettségi vizsgák. A diákok az új rendszer szerint közép- és emelt szinten adnak számot négy év alatt szerzett tudásukról. Az elégségeshez 20 pontot, a jeleshez középszinten 60, emelt szinten 80 pontot kell elérni. A feladatok megoldására középszinten 3, emelt szinten 4 óra áll rendelkezésre. Az érettségik holnap a történelem írásbelikkel folytatódnak.
/ 2005.05.10. 07:00:42 |

Huszonegy lépés az egészségügyben 

 Gyurcsány Ferenc ismertette a Száz lépés program új, egészségügyi intézkedéscsomagját. A tervezet 21 lépésben foglalja össze a legfontosabb feladatokat az érintett szakterületen. "Huszonegy lépés a magyar egészségügy reformjáért" címmel Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az Országgyűlés idei 25. ülésén napirend előtt ismertette a kormány új, egészségügyi intézkedéscsomagját. A kormányfő április közepén hirdette meg a Száz lépés programját, melynek célja, hogy több tucat intézkedés segítségével "olyan Magyarországot lehessen teremteni, amelyben lehet boldogulni és nyugodtan élni." 

/ 2005.05.10. 06:55:59 |

Elismerések az Európa-nap alkalmából a Parlamentben

 A kormányfő és Baráth Etele uniós ügyekért felelős miniszter elismeréseket adott át hétfőn a Parlamentben az Európa-nap alkalmából. Gyurcsány Ferenc Magyarország európai uniós felkészülésének sikereként értékelte, hogy az utca embere szinte semmit sem érzett meg az uniós csatlakozásból. A miniszterelnök hétfőn az "Európai Magyarországért" és a "Magyarországért Európában" elismerések hétfői átadása előtt a Parlamentben tartott ünnepségen Magyarország európai uniós felkészülésének sikereként értékelte, hogy az utca embere szinte semmit sem érzett meg az uniós csatlakozásból...

/ 2005.05.10. 06:22:19 |

Pünkösdi virágálom és bor a Városház téren - élő növényekkel díszítik fel köztéri szobrainkat

 Május 13-án, pénteken virágba öltözik a Belváros. A Pünkösdi virágálom fesztiválon ugyanis virágkötő mesterek vonják be növényekkel Székesfehérvár különböző nevezetességeit. Virágoktól pompázik majd az Országalma, a Városháza és Pátzay Pál 10-es Huszárok lovasszobra. A virágálommal egyidőben a Belvárosban több szórakoztató műsor és a Velencei hegység borai várják az érdeklődőket...
/ 2005.05.09. 17:06:39 |

Fokozott ellenőrzés, és rendőri biztosítás a Magyar Kupa döntő napján

 Többszáz fős rendőri egység és szolgálati kutyák vigyáznak a rendre május 11.-én, a Labdarúgó Magyar Kupa döntő napján. A Matáv Sopron - Ferencváros fináléra mintegy 2000 soproni, és akár 6000 Fradi-szurkoló érkezhet Székesfehérvárra, a döntő helyszínére. Papp Károly Fejér Megyei Rendőrfőkapitány mai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy biztosítani kívánják a nyugodt szórakozást és szurkolást. Éppen ezért már szerda reggel 6 órától csütörtök reggel 6 óráig fokozott ellenőrzést tartanak a megyében, mely a közbiztonság és rend fenntartására irányul. A főkapitány hozzátette: a rendbontókkal szemben azonnal és határozottan lépnek fel a rend őrei.

/ 2005.05.09. 15:15:17 |

Magyar érettségi: Kaffka, Mikszáth, József Attila, Kosztolányi

 Az emelt szintű érettségin egy feladatlapot osztottak ki a diákoknak. Itt általános irodalmi műveltségi kérdésekre kellett válaszolniuk az érettségizőknek. A közép szintű feladatlap két oldalból állt. Egyrészt szövegértési feladatokat kellett megoldani, másrészt választhattak, hogy Kaffka Margit, Mikszáth Kálmán, József Attila, vagy Kosztolányi Dezső művéről szeretnének esszét írni a diákok. A diákokkal együtt az új, kétszintű érettségi rendszer is vizsgázott. A középszintű érettségit a vizsgázók a saját iskolájukban írták.

/ 2005.05.09. 13:57:10 |

Bűnmegelőzési Oktatási Központ létesül a Kodolányi János Főiskolán

Többek között a Belügyminisztérium, a Kodolányi János Főiskola (KJF) és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata is részese annak az együttműködési megállapodásnak, amelynek célja a főiskola bázisára támaszkodva, az együttműködő felek szakmai koordinálásával, a BM Bűnmegelőzési Akadémia Bűnmegelőzési Oktatási Központjának létrehozása. A BM Bűnmegelőzési Akadémia főbb tevékenységi köre az oktatás-képzés, tudományos tevékenység és módszertani segítségnyújtás, míg a KJF rendelkezik az oktatásfejlesztéshez és szervezéshez szükséges személyi és tárgyi infrastruktúrával.

/ 2005.05.09. 13:13:08 |

Húsz éve győzött a Real Madrid otthonában a legendás Videoton

Immár húsz éve annak, hogy 1985. május 22-én a Videoton 1-0-ra legyőzte idegenben a Real Madrid csapatát, az UEFA-kupa döntőjének a visszavágóján. A tervek szerint május 21-én, szombaton 19.30-tól a Videoton az akkori magyar válogatottal játszik majd. A szervezők színes, családi programot ígérnek, így a stadion kapui már 16 órakor kinyitnak. 

/ 2005.05.09. 09:10:47 |

Bankkártyát lopott az autópályán, majd pénzt vett fel a Seregélyesi úton 

 A Rendészeti Biztonsági Szolgálat Autópálya Rendőrsége eljárást folytat ismeretlen tettes ellen, aki a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2005. január 28-án 16 óra körüli időben az M7 autópálya jobb pályatest, 50 kilométerszelvényénél található fogadó parkolójában betörte a sértett tulajdonát képező Renault Megane típusú személygépkocsi bal első ablakát, és eltulajdonította az utastérből a sértett iratait, készpénzét és bankkártyáit. Képek az ismeretlen tolvajról itt!

/ 2005.05.09. 09:06:16 |

Halálos baleset hétfőn reggel Székesfehérvár határában

 Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt hétfő reggel 06 óra 10 perckor Székesfehérvár és Iszkaszentgyörgy között a 8202-es számú úton, Iszkszentgyörgytől mintegy 500 méterre. Egy Suzuki személygépkocsi egy az út szélén álló Fiat Puntot került ki, amikor frontálisan összeütközött egy szemből közlekedő kavicsszállító tehergépkocsival. A kamion rakomány nélküli volt. A baleset során a Suzuki 53 éves iszkaszentgyörgyi hölgy sofőrje a helyszínen életét vesztette.

/ 2005.05.09. 07:40:01 |

Elindult a kormányzati fejlesztések honlapja

 Elindult a magyar kormányzati fejlesztések honlapja (www.fejlesztes.gov.hu). Ez többek között a Magyarországon ma elérhető legteljesebb internetes pályázati kereső és előrejelző rendszert is magában foglalja. Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter a honlap bemutatásakor közölte: a már ismert pályázati adatok alapján érzékelhető, hogy „soha nem látott” fejlesztések indultak meg az országban. A strukturális alapokat érintő pályázatokra eddig több mint húszezer pályamunka érkezett, közülük hétezer tekinthető nyertesnek, további 6600-at még ezután bírálnak el.

/ 2005.05.09. 07:25:11 |

Várakozáson felül, magabiztos győzelmet arattak az U 18-as rögbiseink

 Vasárnap délben helyosztó mérkőzésekkel zárult a Rögbi U 18-as Európa Bajnoki selejtező székesfehérvári csoportköre. A magyar válogatott Moldávia ellen a döntőben várakozáson felül produkált, magabiztos győzelmet aratott esélyesbbnek tartott ellenfelénél. A magyar csapat a papírformát felborítva, a mérkőzés elején ugyan még bizonytalankodott, ám ezután rendkívül fegyelmezetten, a taktikai utasításokat betartva fölényesen győzött. Döntő: Magyarország-Moldávia 11-3

/ 2005.05.09. 06:45:06 |

Az EP nem szavazna meg a jelenleginél alacsonyabb költségvetést 

 Josep Borrell, az Európai Parlament elnöke kijelentette, az EP nem szavazza meg a következő pénzügyi ciklusra a jelenleginél alacsonyabb költségvetést. Az elnök szerint elfogadhatatlan, hogy a kibővült unió kevesebb pénzből gazdálkodjon. A nemzeti parlamentek és az Európai Parlament (EP) együttműködéséről, az alkotmányos szerződés ratifikációjáról, valamint az unió 2007-2013-as időszakra vonatkozó költségvetéséről cserélt eszmét Szili Katalin házelnök és Josep Borrell, az EP elnöke csütörtökön Budapesten, az Országházban.

/ 2005.05.09. 06:18:47 |

Ma a magyar írásbeli érettségikkel folytatódnak a kétszintű vizsgák

 Emelt szinten több, mint háromezren középszinten 87.500-an adnak számot négy év alatt szerzett tudásukról - közölte az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont vezetője. A diákoknak idén teljesen új típusú feladatokat kell megoldaniuk a vizsgákon,- a tételeket ma reggel ezért nem olvassák be a televízióban és a rádióban, csak késő este a Magyar Televízióban ismertetik a feladatokat, illetve a tárca honlapján teszik közzé a vizsgát követő napon reggel 8 órától. Székesfehérváron több mint 800-an tesznek érettségit az idén.