Hírek
3.66 lett az idei érettségi összesített átlaga - 2770 jogorvoslat emelt szinten
Az idén érettségizők érdemjegyeinek átlaga meghaladta a "jó" osztályzatot, egészen pontosan 3,66 lett. Az elégtelen osztályzatok száma idén feleannyi volt, mint az elmúlt években. Az emelt szinten vizsgázók 70-85 százaléka legalább 60 százalékos eredményt ért el, amely érettségi ötöst és a felvételin 24+7 pontot ér. Középszinten iskolánként egy-két panasz érkezett, míg emelt szinten a 26 711 jelentkező közül 2770 jogorvoslatot nyújtottak be, ez a dolgozatok 10,37 százaléka.
Pótjelentkezés is van a Bregyó közi Napközis Táborba
Sok székesfehérvári család számára jelent megoldást a vakáció ideje alatt a Bregyó közi Napközis Tábor, hiszen nyaranta több száz gyermek tölti el ott hasznosan a szünetet. A táborba pótjelentkezésre is van mód. A beiratkozáshoz orvosi igazolás szükséges, további információt személyesen a táborban vagy a 22-329-435-ös telefonszámon kaphatnak az érdeklődők.
Sikeres évadot zártak az Albatoll SE tollaslabdázói
A 2004-2005-ös versenyévadban is számos szép sikert értek el az Albatoll SE ifjú tollaslabdázói, akik a közelmúltban tartották évzáró rendezvényüket. A fehervarsport.hu oldalon Bánhegyi Gábor értékelte az elmúlt évadot. A Grand Prix versenysorozat végén 1 arany, 3 ezüst, 4 bronzérmet szereztek versenyzők, a csapat pedig a harmadik helyen végzett az összetettben.
Leonard Bernstein A csodák városa - európai ősbemutató Fehérváron
Megújult a Népesedéspolitikai Kormánybizottság honlapja
Egész nap vonultak a tűzoltók Székesfehérváron - egy autó csak szivattyúzott
A Székesfehérvári Tűzoltóság a tegnapi özönvízszerű esőzés miatt jelentősen több riasztást kapott a szokásosnál. Az egyik tűzoltóautó egész nap csak szivattyúzott - válaszolta kérdésünkre Pavelcze László a tűzoltóság szóvivője. Vonulniuk kellett villámcsapáshoz, autótűzhöz és balesetekhez. Óvatosságra intette a gépjárművezetőket és felhívta a figyelmet, hogy a megváltozott időjáráshoz képest válasszák meg a megfelelő sebességet a tragédiák elkerülése végett.
Kovács Kálmán informatikai miniszter nyitotta meg Velencén az e-Magyarország tábort
Szerdán forgalomkorlátozás a Schwäbisch Gmünd utcában
Értesítjük a tisztelt lakosságot, hogy július 13-án, szerdán a Schwäbisch Gmünd utcában aszfaltozási munkák miatt forgalomkorlátozást vezetünk be 7 és 20 óra között. Ez idő alatt az útszakasz egyirányú lesz a Mátyás király körút felől a Palotai út irányába. Terelőútként a Mészöly Géza utca, illetve a Budai út vehető igénybe.
Megértésüket, türelmüket köszönjük!
Bemutatkoztak a Cornexi új játékosai
Egy hete készül a 2005-2006-os idényre a Cornexi-Alcoa-HSB Holding kézilabda csapata. A felkészülés első szakaszában még a képességfejlesztő gyakorlatoké a főszerep, augusztusban azonban már edzőmérkőzéseken is pályára lépnek Sitiék. Az EHF-kupa-győztes klub a nyáron négy játékost (Vámos, Sterbik, Brecska, Tóth Kati) kölcsön adott, és a fehérváriak keretébe nyolc új kézilabdázó érkezett. Velük ismerkedhetünk meg az alábbi sorokban.
Újra biztonságos a közlekedés a felújított Vásárhelyi úton
Felújították a Vásárhelyi úton azt a - mintegy 500 méteres - szakaszt, amely a legrosszabb állapotban volt - tájékoztatott Hrabovszky Ákos, Maroshegy önkormányzati képviselője. A képviselő elmondta, a rossz állapotú út miatt eddig az Alba Volánnal sem tudtak megállapodni a járatok sűrítéséről, most ez a probléma is megoldódni látszik: szeptembertől a 11A -jelű járat kimegy a Vásárhelyi lakótelepre is. A képviselő szerint a következő fontos feladat az lesz, hogy felújítsák az útburkolatot azokban a maroshegyi utcákban is, ahol nem volt csatornázás és azt követő úthelyreállítás.
Súlyos baleset Pákozd és Sukoró között - ki kellett vágni a sofőrt
Javuló parlagfű helyzet - az APEH-hez is kerülhet a kényszervágás és a bírság ügye
Egy felmérés szerint belföldön 68100 Forintot, külföldön 215100-at költünk nyaralásra
Nemzetközi kézilabda-kupa Székesfehérváron augusztus 11-13-ig
Augusztus 11. és 13. között kerül sor a kézilabda Pannon GSM-kupára. A négycsapatos tornának két város: Székesfehérvár és Balatonfüred ad otthont. A Németh András által gardírozott magyar válogatott Brazília ellen kezd, majd Lengyelország következik, a zárónapon pedig Románia legjobbjaival méri össze az erejét. Megállapodás született arról, hogy a Sport Televízió a mieink valamennyi összecsapását a műsorára tűzi.
Az osztrák belügyminiszter köszönetet mondott az új EU-tagoknak
Az osztrák belügyminiszter szerint az EU új tagországainak köszönhetően is csökkent a bűnözés Ausztriában. Liese Prokop belügyminiszter az ausztriai bűnözési helyzet alakulásáról készített statisztikákat ismertette vasárnap Bécsben megállapította, hogy a bűnözés elleni ausztriai harc sikerei az új EU-tagországok erőfeszítéseinek is köszönhetőek. Kiemelte, hogy uniós tagságuk tavaly óta fokozott együttműködésüket teszi lehetővé az osztrák belügyi szervekkel, amelynek eredményeként egy "második biztonsági gyűrű" alakult ki Ausztria körül.