Hírek
-
Balhátvéddel erősített a Videoton
A Videoton FC kétéves szerződést kötött az MTK Budapesttől érkező Hídvégi Sándorral. - adta hírül a klub hivatalos honlapja, a vidi.hu. A 27 éves játékos a BVSC-ben nevelkedett, majd volt a RAFC, az ETO, a Soroksár és a Jászberény játékosa is. Ezt követően alapemberré vált a kék-fehéreknél, a legutóbbi bajnokság során egyetlen percet sem hiányzott az MTK-ból.
2010.06.15. 10:43:57 -
61 éves idős urat vert meg egy 27 éves fiatalember a Budai úton
Tegnap késő este egy bántalmazás ügyében intézkedtek a járőrök. A Köfém lakótelepről állítottak elő egy 27 éves férfit, aki megelőzően egy Budai úti parkolóban bántalmazott egy 61 éves férfit, aki a bántalmazás következtében könnyű sérülést szenvedett. Garázdaság vétség és könnyű testi sértés vétség miatt indult vele szemben eljárás.
2010.06.15. 08:39:16 -
Negyedik alkalommal rendeznek Nyugdíjas Juniálist
Most hétvégén már negyedik alkalommal rendezik meg a Nyugdíjas Juniálist a Zichy ligetben, ahol egész nap változatos programok lesznek. Június 20-án 10 órától tornabemutatóval kezdődnek a programok, majd általános iskolások táncbemutatóját láthatja a közönség. Idén 450.000 forinttal támogatta a rendezvényt Székesfehérvár önkormányzata. Részletes programok a cikkben!
2010.06.15. 07:58:38 -
Álrevizorokra figyelmeztet az APEH
„Ne dőljenek be az álrevizoroknak”! - figyelmeztet az APEH honlapján, ismertetve, miről ismerszenek fel a valódi ellenőrök. A figyelmeztetésnek van alapja: tavaly például az adóhatóság ellenőrének adta ki magát egy férfi, és helyszíni bírságot szedett be budapesti üzletekben. A nyár beköszöntével megszaporodnak az árusok, ilyenkor gyakoribb a helyszíni ellenőrzések száma az adóhivatal és a különböző társhatóságok részéről is. Sokan azonban nem tudják, hogyan azonosíthatják az ellenőrzést végző személyeket.
2010.06.15. 07:55:27 -
Átadták az Ezredéves Óvoda és Iskola felújított épületét
Hétfőn délután adták át a felújított Ezredéves Óvoda és Iskola épületét. A műszaki átadás már március végén megtörtént és a gyerekek is visszaköltöztek már májusban a régi-új épületbe. A kivitelezés tavaly szeptemberben kezdődött, melyre Székesfehérvár Önkormányzata a „Segítő pályázati program” keretében 242.198.913 Forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást kapott. A teljes felújítási költség pedig meghaladta a 270 millió Forintot.
2010.06.14. 19:18:31