Hírek
-
Ivókútakat telepít a Városgondnokság a játszóterekre
A Bátki Zsigmond utcai játszótérre július végén került ki, a Mancz János utcában pedig a napokban kezd működni az ivókút. A bekötési lehetőségek jóval messzebb voltak a játszótereknél: mindkét helyen 50-60 méternyi vezetéket is ki kellett építeni. A csapok vandálbiztosak – mondta Pintér Ferenc belvízrendezési mérnök, hozzátette, hogy idén még a Beszédes téri játszótérre is kerül még egy ivókút.
2010.09.12. 09:40:07 -
Szent Mihály Nap a Feketehegy-Szárazréten
Gyermekprogramok, koncertek, tánc- és fittness bemutatók várták a közönséget a második alkalommal megszervezett Szent Mihály Napi Sokadalom elnevezésű rendezvényen. A Feketehegy- Szárazréti Közösségi Házban kicsik és nagyok is jól érezhették magukat. A Feketehegy-Szárazrét Közösségi Háza egy évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit. Az intézmény vezetője szerint azóta belakták az épületet, az itt élők többféle programot például baba-mama ringatót vagy nyugdíjas összejöveteleket is választhatnak maguknak.
2010.09.12. 09:31:33 -
Figyeljünk a házak előtti vízelvezető árkok és átereszek tisztítására
A családi házas övezetekben a tulajdonosok feladata a házak előtti árkok és kapubejárók átereszeinek, árkainak tisztán tartása. Pintér Ferenc a Városgondnokság belvízvédelmi mérnöke elmondta, hogy sok helyen nem veszik komolyan az árkok tisztítását, pedig egy-egy nagyobb eső esetén könnyen veszélyesen is felduzzadhat a víz. és befolyhat a telkekre is. A júniusi esőzések alatt pédául a Fiskális úton volt probléma a nem tisztított árkokkal.
2010.09.12. 08:12:36 -
Felsővárosi Képviselői Nap Koós Jánossal
A rossz idő ellenére is sokan voltak kíváncsiak a hagyományos Felsővárosi Képviselői Napra. A Comenius Iskola udvara adott otthont ebben az esztendőben is a rendezvénynek. A délután a városrész ovisainak műsorával kezdődött, de színpadra léptek a nyugdíjasok és az iskolások is. Ráadásul Böröczky József humorista, Nyertes Zsuzsa és Koós János is szórakoztatta a nagyérdeműt. A terület önkormányzati képviselője Rockenbauer Lajos szerint az idő ellenére is jól sikerült a program.
2010.09.12. 07:54:06 -
Csak gyertyával szabad lemenni a pincébe ha erjed a must
Hamarosan készül az új bor a pincékben. A gondos gazdák figyelik, ellenőrzik, hogy minden rendben van-e a hordókban. Veszélyes munka ez, mert a must erjedése során széndioxid gáz keletkezik. Sokan nem veszik komolyan a veszélyt, és mivel színtelen, szagtalan gázról van szó, későn kapcsolnak. A szén-dioxid-koncentráció ellenőrzésére a rég bevált hagyományos módszert javasolják: gyertyával tanácsos lemenni a pincébe. Ha a gyertya elalszik, azonnal el kell hagyni a helyiséget!
2010.09.12. 07:19:51