Hírek
-
Fehérvár emlékdiplomás pedagógusait köszöntötték a Városházán
Székesfehérvár Önkormányzata ünnepséggel köszöntötte azokat a pedagógusokat, akik kerek évfordulóhoz érkeztek, azaz ötven, hatvan, hatvanöt, illetve hetven éve szerezték meg diplomájukat. Dr. Cser-Palkovics András polgármester a Pedagógusok Szakszervezetével közösen, hagyományosan a Városháza nagytermében fogadta az idős tanárokat. Az oklevelek átadásakor itt mondtak köszönetet azért is, hogy választott hivatásukhoz hűek maradtak és munkájukkal évtizedeken át segítették a fiatalok nevelését városunkban. A cikkben VIDEÓ található!
2011.12.01. 18:55:50 -
Ünnepélyes átadás-átvétel zajlott az Összhaderőnemi Parancsnokságon
Ünnepi állománygyűlésre került sor a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokságán abból az alkalomból, hogy Kovács József altábornagy átadta a Parancsnokság parancsnoki beosztását Domján László vezérőrnagynak. Az eseményen részt vett Hende Csaba honvédelmi miniszter és Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere is. Domján László kinevezett parancsnok a kiemelt feladatok között említette a békétől eltérő vezetési rendszer biztos alapokra helyezését és a működtetéshez szükséges feltételek biztosítását.
2011.12.01. 17:04:03 -
December 12-én nyit a fenyőfavásár
Székesfehérváron december 12-én nyit a fenyőfa vásár az Iparcikk Piac oldalában a Selyem és a Horog utca kereszteződésében. A legtöbb fenyőfaárus Zalából, Nagykanizsa környékéről érkezik a városba idén is. Fülöp György a Városi Piac vezetője elmondta, hogy az Iparcikk Piac december 4-én, december 11-én, december 18-én, Bronz-, Ezüst- és Aranyvasárnap 6.30-tól 15 óráig lesz nyitva. December 22-én, csütörtökön, december 23-án, pénteken 6.30-15 óráig, december 24-én és december 31-én pedig 5-12 óráig tart nyitva. Részletek a cikkben!
2011.12.01. 14:55:17 -
Fórum a versenyképes szakképzésért a Jáky József Tagintézményben
Együtt a Korszerű Szakképzésért címmel tartottak szakmai fórumot a Belvárosi I. István Középiskola Jáky József Tagintézményében. A csütörtöki rendezvény témája a piacképes szakemberek képzésének támogatása volt. Az intézmény kiemelten fontosnak tartja, hogy diákjaik teljesítményképes tudással lépjenek ki a munkaerőpiacra.
2011.12.01. 14:16:28 -
Kerítésén állt meg egy Opel Agárdon
Közlekedési balesethez kérték a tűzoltók segítségét csütörtökön kora hajnalban. Agárdon, a Gallér utcában egy Opel Astra az árokba hajtott, majd átszakította egy családi ház fémkerítését. Az autó a hátuljával fennakadt a kerítésén. Az Opel vezetőjét a mentők kórházba szállították. A tűzoltók áramtalanították a járművet.
2011.12.01. 13:30:34