Hírek
-
2-1-re kikapott Debrecenben a Videoton
A címvédő Debrecen hazai környezetben 2-1-re legyőzte a Videoton együttesét a labdarúgó OTP Bank Liga 27. fordulójának vasárnapi mérkőzésén. A találkozón mindkét csapat töménytelen mennyiségű ziccert hagyott ki, a hazaiak sajnos egyel kevesebbet. A vereség azt jelenti, hogy a Vidi 12 év után továbbra is nyeretlen Debrecenben, ugyanakkor öröm az ürömben, hogy José Gomes együttese megtartotta második helyét a tabellán.
2013.05.13. 06:10:57 -
Betörtek a Maroshegyi Óvodába - elfogták az elkövetőket
Büntetőeljárás indult a 28 éves fehérvári B. Balázs és a 27 éves fehérvári F. Krisztián ellen, akik az ablakot betörve hatoltak be a Maroshegyi Óvoda épületébe, ahonnan 55 000 Ft értékben monitort és felvevőt vittek el. A rendőrök a bűncselekményt követő bejelentés után a helyszín közelében fogták el az elkövetőket.
2013.05.12. 16:15:07 -
Zenés játék Karinthy írásaiból a Vörösmarty Színház Stúdió Színpadán
Május 15-én szerdán 19 órától a Tanár úr kérem, minden másképpen van! című előadásra várja a publikumot a Vörösmarty Színház Stúdió Színpada. A zenés játékot Karinthy Frigyes írásaiból Galambos Péter és Kovács-Cohner Róbert alkalmazta színpadra. Az előadásban Bakonyi Csilla, Csizmadia Gergely, Egyed Attila, Kuna Károly, Lábodi Ádám, Tóth Auguszta, Tűzkő Sándor és Váradi Eszter Sára lép színpadra.
2013.05.12. 15:29:05 -
XXVIII. Alba Regia Éremgyűjtő Találkozó a Szent István Emlékév jegyében
2013.05.12. 12:45:07 -
A Szent István Emlékév alkalmából szerveztek vetélkedőt
Szombaton tartották meg az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület által, a 2013-as Emlékév alkalmából szervezett „Szent István és városa, Székesfehérvár” elnevezésű vetélkedő selejtezőjét. A szépkorúak megmérettetésén 18 csapat vett részt. Az, hogy melyik hat csapat került a döntőbe, május 23-án derül ki. A döntőt szeptember hetedikén rendezik meg a Hiemer-házban.
2013.05.12. 10:08:21
Közel állt a győzelemhez, de nem bírt a hazai pályán játszó Kaposvárral az Alba
Kaposvár - Alba Fehérvár 78-75
A közvetítés kapcsolata a bírósági eljárásokkal - országos szakmai napot szerveztek
Tűzoltónapi felvonulás és koszorúzás Székesfehérváron
Hivatalosan is megnyílt a Mentaház Magánorvosi Központ
Egészség és sportnapra invitálta a családokat az István Király Általános Iskola
Többszáz gyerek érkezett a Telekom Labdarúgó Diákolimpia megyei döntőjére
Fűnyírás 3.5 millió négyzetméteren
Aki kertet gondoz tudja mit jelent és mennyi ideig tart a füvet gondozni néhány száz négyzetméteren. Székesfehérváron 3.5 millió négyzetméteren nyírja a füvet a Városgondnokság. Több mint 15 fűnyíró traktorral és megannyi motoros fűkaszával 130 ember tevékenykedik azon, hogy mielőbb mindenhol le tudják nyírni a hirtelen megnőtt füvet.