-
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Nyílászárócsere az Arany János iskolában
Jó hír érkezett az Oktatási Minisztériumból: megvalósulhat az Arany János suli Tolnai utcai épületében a nyílászárók cseréje - számolt be kjözösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki javasolni fogja a közgyűlésnek, hogy a korábbi felajánlásunknak megfelelően adják át ezt a 15 millió forintos támogatást a tankerületnek 2027 folyamán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05. -
Nemzetközi informatikai szimpózium
21. alkalommal rendeztek Nemzetközi Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Karán. A témát ezúttal is a legújabb trendek, kutatások és eredmények szolgáltatták.
2026.11.05.
Egészség és sportnapra invitálta a családokat az István Király Általános Iskola
"Királyi Vigasságok" címmel rendeztek családi egészség- és sportnapot az István Király Általános Iskolában, ahol egészségügyi mérések mellett számos vetélkedőt szerveztek. A vállalkozó kedvűek fakanalat ragadhatnak és benevezhetnek a főzőversenybe, de a konyhatündérek a sütik versenyén is összemérhették tudásukat.
2013.05.11. 11:55 |
"Királyi Vigasságok" címmel rendeztek családi egészség- és sportnapot az István Király Általános Iskolában, ahol egészségügyi mérések mellett számos vetélkedőt szerveztek. A vállalkozó kedvűek fakanalat ragadhatnak és benevezhetnek a főzőversenybe, de a konyhatündérek a sütik versenyén is összemérhették tudásukat.
Jó levegő, szép környezet és remek közösség, mindez együtt volt a Királyi Vigasságokon. Az István Király Általános Iskola ismét családi egészség- és sportnapra invitálta a fehérvári családokat.
A rendezvényt Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok nyitotta meg, aki elmondta, hogy az István Király Általános Iskola élen jár a városban az egészségmegőrzésben, nagy hangsúlyt fektetnek a környezettudatosságra, az egészséges életmódra, a sportra és a közösségépítésre is. A tanácsnok köszönetet mondott az iskolának a rendezvény megszervezéséért, a szülőknek pedig azért, hogy elhozták gyerekeiket .A kisebbek is jól szórakozhattak, hiszen volt ugrálóvár, kézműves foglalkozás, aszfaltrajz verseny és játékos ügyességi vetélkedő is. Labdarúgó tornára is sor került, a hagyományoknak megfelelően idén is gazdára talált a Király Kupa. A családoknak a négylábú kedvenceinket sem kell otthon hagynunk, sokan hozták el ebeiket a panelkutya-szépségversenyre.
A családi egészség- és sportnapon programok sora várta az érdeklődőket. A Humán Szolgáltató Intézet támogatásával vérnyomás-, vércukor- és koleszterinmérésen is részt vehettek az érdeklődők, emellett tüdőkapacitás-méréssel, diabétesz-kérdőívvel, csontritkulás-rizikó felmérésével és melanomaszűréssel is készültek a szervezők.

