Hírek
-
Tolnais szüreti mulatság és ünnepi vásár lesz szombaton
Október 12-én, szombaton délután kettő és este hét óra között várnak minden érdeklődőt a tolnais szüreti mulatságra és termelői vásárra. Az iskola udvarán őstermelők árusítanak, míg az intézmény auláját a diákok veszik birtokba, akik saját készítésű portékáikkal várják a vevőket. A Tolnai Utcai Általános Iskola diákjainak műsora mellett fellép a Szedtevette zenekar és bemutatót tart a Felicita táncegyüttes is.
2013.10.11. 20:08:36 -
Nyílt nőgyógyászati szűrővizsgálatot tart a Család- és Nővédelmi Központ
Ismét Nyílt Nőgyógyászati Szűrőnapra várják a fehérvári hölgyeket. Október 19-én 8 és 13 óra között a Család és Nővédelmi Központ szakorvosai végzik a szűréseket, de a helyszínen ingyenes vércukor-, koleszterin és vérnyomásmérés is igénybe vehető, valamint korlátozott számban hasi ultrahang-diagnosztikai szűrés és csontsűrűség mérés is lesz. A programra előzetesen kell jelentkezni.
2013.10.11. 16:13:38 -
Szent István középiskolák találkozója Székesfehérváron
Fehérváron rendezték meg találkozójukat a Szent István nevét viselő magyarországi középiskolák. A Ciszterci Szent István Gimnázium által szervezett eseményre Budapestről, Kalocsáról és Székesfehérvárról érkeztek vendégek. A küldöttségek délelőtt a Hiemer-házban ismerkedtek egymással, délutáni programjuk során pedig látogatást tettek a Nemzeti Emlékhelyen, államalapító királyunk sírjánál.
2013.10.11. 14:55:57 -
Rendhagyó kodályos gólyaavatás volt a Városház téren
Rendhagyó "gólyaavatást" tartottak a fehérvári Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai pénteken reggel az Országalmánál. A 12. osztályosok kisvonatos, énekszóval színesített városnézés keretében mutatták be Székesfehérvár nevezetességeit a 9. osztályos új növendékeknek.
2013.10.11. 14:14:55 -
Családi nap a Kossuth Lajos Általános Iskolában
Több száz lelkes gyermek, szülő és pedagógus részvételével rendezték meg a hagyományos családi napot a Kossuth Lajos Általános Iskolában. Vidám csapatok vették birtokba az iskola udvarát, tornatermét, sportpályáit és napközis parkját. A rendőrség támogatásával szerveztek kerékpáros ügyességi versenyt, volt akadályverseny és körmérkőzések a focikupáért.
2013.10.11. 14:06:14
Folytatódik a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház fejlesztése
Megvan az Alba Fehérvár új centere
Közgyűlés, közbiztonság - város rendőrkapitánya is beszámolt a testület előtt
LETÖLTHETÕ részletes beszámoló a cikkben!
Vándorkiállítás nyílt a magas légköri kutatóballon által készített felvételekből
Lakossági fórumot tartottak a Városházán a belvárosban élőknek
Hatvan fát és több mint ezer bokrot ültetnek a Koronás Park kivitelezése során
Hatvan fát és több mint ezer bokrot ültetnek a Koronás Park kivitelezése során
Jótékonysági Mihály-napi vásár a Hétvezérben
Újra FilmÜnnep Székesfehérváron
Október 10. és 13. között rendezik a CinemaCity FilmÜnnepet az Alba Plázában. Pénteken 18.00 órától közönségtalálkozón lesz alkalom beszélgetni a Cigányok és a Feldobott kő című film rendezőjével Sára Sándorral, akit közelgő 80. születésnapja alkalmából köszöntenek. A négy napos eseménysorozaton kedvezményes jegyárakkal várják a filmbarátopkat.