-
„Élünk, dolgozunk, s őrizzük a hagyományokat” - bemutató a Vörösmarty Színházban
Bemutatta a Vörösmarty Színház Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját a Kozák András Stúdióban. Az előadást Botos Bálint állította színpadra, aki rendezésében a szereplők zárt élethelyzetét helyezte fókuszba, amelyben egy haldokló jelenléte határozza meg a viszonyokat.
2026.04.26. -
Mindent József Attiláról
A Tarsoly Ifjúságért Egyesület és a Vörösmarty Mihály Könyvtár immár 35. alkalommal várta a középiskolás diákokat, hogy a költészet napjához kapcsolódva megmutathassák, mennyire ismerik József Attila életét és hatását a magyar költészetre.
2026.04.24. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24. -
Schumann Salon
A horvát-magyar kapcsolat ápolása volt a célja annak a Schumann Salon elnevezésű irodalmi estnek, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerveztek meg. A program során a zenei produkciók mellett verseket és prózákat is hallhatott a közönség.
2026.04.24.
Rendhagyó kodályos gólyaavatás volt a Városház téren
Rendhagyó "gólyaavatást" tartottak a fehérvári Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai pénteken reggel az Országalmánál. A 12. osztályosok kisvonatos, énekszóval színesített városnézés keretében mutatták be Székesfehérvár nevezetességeit a 9. osztályos új növendékeknek.
2013.10.11. 14:14 |
Rendhagyó "gólyaavatást" tartottak a Székesfehérvári Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai pénteken reggel az Országalmánál. A 12. osztályosok kisvonatos, énekszóval színesített városnézés keretében mutatták be Székesfehérvár nevezetességeit a 9. osztályos új növendékeknek.
KÉPGALÉRIA a gólyaavatásról
KÉPGALÉRIA a gólyaavatásról
Golenya Cintia, a Gimnázium 12. osztályos diákja elmondta: "Szeretnénk megmutatni a Városház téren is, hogy nem csak egy sima ének-zenei vagyunk, hanem az egész iskola egy nagy család. Szeretnénk azt is megmutatni a kilencedikeseknek, hogy milyen valójában a suli és szeretnénk, ha jól éreznék magukat az iskolában." A reggeli Városház téri találkozó után kisvonatra szálltak a diákok, majd énekszóval kísért városnézésre indultak. Ezt követően az iskolában folytatódtak a programok, ahol közös játékos feladatokkal avatták a gólyákat.
