-
„Élünk, dolgozunk, s őrizzük a hagyományokat” - bemutató a Vörösmarty Színházban
Bemutatta a Vörösmarty Színház Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját a Kozák András Stúdióban. Az előadást Botos Bálint állította színpadra, aki rendezésében a szereplők zárt élethelyzetét helyezte fókuszba, amelyben egy haldokló jelenléte határozza meg a viszonyokat.
2026.04.26. -
Mindent József Attiláról
A Tarsoly Ifjúságért Egyesület és a Vörösmarty Mihály Könyvtár immár 35. alkalommal várta a középiskolás diákokat, hogy a költészet napjához kapcsolódva megmutathassák, mennyire ismerik József Attila életét és hatását a magyar költészetre.
2026.04.24. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24. -
Schumann Salon
A horvát-magyar kapcsolat ápolása volt a célja annak a Schumann Salon elnevezésű irodalmi estnek, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerveztek meg. A program során a zenei produkciók mellett verseket és prózákat is hallhatott a közönség.
2026.04.24.
Jótékonysági Mihály-napi vásár a Hétvezérben
Színes programokkal készülnek a Szent Mihály-napi vásárra a Hétvezér Általános Iskolában. Az idei évben is a diákok által készült kézműves termékeket árusítják az osztályok. A vásár bevételét jótékonysági célra fordítják. A sportos életmódra nevelés érdekében szeretnének egy sportpályát kialakítani az iskola belső udvarán.
2013.10.10. 16:03 |
Színes programokkal készülnek a Szent Mihály-napi vásárra a Hétvezér Általános Iskolában. Az idei évben is a diákok által készült kézműves termékeket árusítják az osztályok. A vásár bevételét jótékonysági célra fordítják. A sportos életmódra nevelés érdekében szeretnének egy sportpályát kialakítani az iskola belső udvarán.
„Hétvezéres intelem”, lovagi torna és múzeumi bemutató is szerepel a Mihály-napi vásár programjai között. A Hétvezér Általános Iskolában október 11-én, 16.00 órakor kezdődő rendezvényre kicsiket és nagyokat egyaránt várnak. A szerteágazó foglalkozásokat úgy állították össze az iskola pedagógusai, hogy mindenki megtalálja a kedvére valót.
Szent István intelmeiről és a mai családi életről a szülőkkel beszélgetnek a szakemberek. A gyerekeknek a római kort idéző múzeumi bemutatót tartanak. A 2013-as Szent István Emlékév ünnepi programjain szereplő óriásbábok mintájára korabeli bábokat készítenek, lesznek kézműves foglalkozások és 40 dénáros játék is, amelynek során illemtant tanulhatnak kicsik és nagyok. A lovagi torna során kiderül, ki nyeri el „A Hétvezér Hétpróbás Vitéze” címet. A faliújságon címerekről és családfákról szóló kiállítás, valamint a „Hétvezéres intelmek” láthatóak.
A Mihály-napi programon kistermelői vásár is lesz, amelynek bevételét jótékonysági célra ajánlják fel. A sportos életmódra nevelés érdekében szeretnének egy sportpályát kialakítani az iskola belső udvarán. Az alapfokú oktatási intézményben, a tervek szerint, a körzet közintézményei is használhatják majd az újonnan elkészülő pályát. Az október 11-én, pénteken 16.00 órakor kezdődő program nyitott, mindenkit szeretettel várnak.