-
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Nyílászárócsere az Arany János iskolában
Jó hír érkezett az Oktatási Minisztériumból: megvalósulhat az Arany János suli Tolnai utcai épületében a nyílászárók cseréje - számolt be kjözösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki javasolni fogja a közgyűlésnek, hogy a korábbi felajánlásunknak megfelelően adják át ezt a 15 millió forintos támogatást a tankerületnek 2027 folyamán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05. -
Nemzetközi informatikai szimpózium
21. alkalommal rendeztek Nemzetközi Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Karán. A témát ezúttal is a legújabb trendek, kutatások és eredmények szolgáltatták.
2026.11.05.
Lakossági fórumot tartottak a Városházán a belvárosban élőknek
Lakossági fórumot tartott csütörtökön este Égi Tamás, a belváros és környékének önkormányzati képviselője. A Városháza Dísztermében tartott fórumon a képviselő mellett részt vett Székesfehérvár polgármestere is. Szó volt a belváros forgalmi rendjéről, utcafelújításokról, a térfigyelő kamerarendszerről és a Zsuzsanna forrás rendbetételéről is.
2013.10.10. 19:04 |
Lakossági fórumot tartott csütörtökön este Égi Tamás, a belváros és környékének önkormányzati képviselője. A Városháza Dísztermében tartott fórumon a képviselő mellett részt vett Székesfehérvár polgármestere is. Szó volt a belváros forgalmi rendjéről, utcafelújításokról, a térfigyelő kamerarendszerről és a Zsuzsanna forrás rendbetételéről is. A fórum elején Cser-Palkovics András beszélt a belvárosról. Megköszönte az ott élők türelmét, amit a felújítások és a nyári programok alatt tanúsítottak.

A Fő utca felújításával kapcsolatban elhangzott, hogy mintegy 170 millió forintot takarított meg az önkormányzat, ezért is húzódott el a munka. Fontosnak nevezte, hogy egy olyan közösségi tér jött létre, ami „új játékszabályokat” is kíván. Kiemelte, hogy a kereskedőkkel a teraszos idény végén a közterület foglalásokról, azok egységes arculatáról is egyeztetést kezdeményez a város önkormányzata.
Az új, gyalogosbarát forgalmi renddel kapcsolatban elmondta, hogy próbálták a tervezésnél a korábbi fórumok tapasztalatait is felhasználni. Ha a gyakorlati tapasztalatok alapján szükséges akkor készek lesznek változtatni.

A Fő utca felújításával nem értek véget a belváros rekonstrukciós programok. „Ha lehetőség lesz egy-egy utcával mindig szeretnénk tovább folytatni a felújítást.” – mondta. Kiemelte az Országzászló teret, melyről az építész kamarától várnak javaslatot, hogy ki tudjon írni tervpályázatot a város. Tervben van városképet meghatározó utcák felújítása is: a Várkörúton a biciklis közlekedést megoldva és a fasort visszatelepítve szeretnék felújítani.

Égi Tamás alpolgármester, önkormányzati képviselő elmondta, hogy nagy a körzet és sok megoldandó feladat van. A belvárosi térfigyelő kamerarendszerről kiemelte, hogy egy hónapja HD minőségű kamerákat szereltek fel a belvárosba, ennek eredménye is van, hiszen felismerhető arcképeket tudtak átadni. A rendszer további fejlesztése folytatódik: hamarosan a Falközbe kerül egy kamera és a Bazilika elé is telepítenek egy szerkezetet.

Az utcák felújításával kapcsolatban elhangzott, hogy elkészült a Gyümölcs utca felújítása, jövőre pedig a Horváth István utca és a Várkörút felújítása is megtörténhet. A körzet 18 játszótereiről Égi Tamás elmondta, hogy sok felújításra szorul. A karbantartást folyamatosan végzik a Városgondnokság szakemberei és több helyen ahol kérték a bekerítést is elvégzik.
A Zsuzsanna forrás megújításán is dolgoznak, azonban probléma, hogy a víz eltűnt a forrásból – hangzott el a fórumon. Ennek okát kutatják a szakemberek és ha lehetséges megpróbálják helyreállítani a forrást. Szó volt a Vörösmarty tér alatt összetört a csapadék csatornáról, melyet jövő év tavaszán szeretne felújítani a város.

Nagy Zsolt a közlekedési iroda vezetője a belváros forgalmi rendjéről beszélt a fórumon. Szeptember 27-én döntött a közgyűlés az új forgalmi rendről, mely által megerősítésre került a gyalogos zóna jelleg, ahol csak a gyalogosok kapnak teret. A Fő utcán minden jármű mozgását megszüntették és úgy lehet végigsétálni az utcán, hogy nem kell számítani autók közlekedésére. A szemétszállítás és a saját ingatlanra való behajtás bizonyos időszakokban azonban megengedett. Az árurakodás pedig a csatlakozó utcáknál lesz lehetséges.