Hírek
-
Kezdődik a Dráva és a Bodrogi utca teljes felújítása
Három épített út kivitelezését tartalmazza a szárazréti szociális város- rehabilitációs program, melynek keretén belül a Dráva és a Bodrogi utcák munkaterület átadása történt meg szerdán délután. A Száva utcában pedig este hirdetik ki, hogy milyen módon tud megépülni az új utca. Itt néhány lakó évekkel ezelőtt kissé kijjebb építette a kerítését, amit bejjebb kell helyezni az útépítés miatt.
2014.06.18. 14:33:29 -
Kinyílik a Rác utca - tizenegyedszer rendezik meg a Tűzzel-Vassal Fesztivált
Idén már tizenegyedik alkalommal rendezik meg a Tűzzel-Vassal Fesztivált június 21-én. A rendezvénynek az idei évben is a skanzen ad otthont, ahol kovácsbemutatók, míves bicskák, tőrök, borbélyműhely, gyermekjátszók várják az érdeklődőket és kinyílnak a Rác utcai házak kapui. Az idei fesztivál több újdonsággal is szolgál majd a látogatóknak, a hagyományos kovácsbemutatók mellett a rendezvény megemlékezik az I. Világháború kitörésének 100. évfordulójáról és kapcsolódik a város Szent László királyról szóló programjaihoz is.
2014.06.18. 12:24:31 -
Késő estig tartott a polgármesteri on-line fogadóóra a Facebookon
Majd nyolcvan kérdés, hozzászólás érkezett Cser-Palkovics András polgármester és Vargha Tamás országgyűlési képviselő on-line Facebookos fogadóóráján, melyet rendhagyó időpontban 18 és 22 óra között tartottak. Többször tartott már a legnépszerűbb közösségi oldalon fórumot a város polgármestere, de ennyi kérdés egyszerre még soha nem érkezett hozzá.
2014.06.18. 11:17:07 -
Remek karate eredmények Szlovákiából
A Szlovák Shinkyokushin Karate Szervezet a tavaszi idény záróakkordja ként rendezte meg június 14-én Trhová Hradskán, I. Vásárút Kupa néven, a kifejezetten fiatal kezdő harcosok számára kiírt versenyét. A szlovák és magyar sinkyokushin szervezetek klubjain kívül az IFK magyarországi szervezete is meghívást kapott az eseményre. A székesfehérvári központú szervezetet a Vértesi Tömegsport Egyesület (edző: Senpai Kreitl Péter) és a Csákvári Torna Klub (edző: Senpai Dezső Kata) fiataljai képviselték.
2014.06.18. 09:16:05 -
Év szállása verseny - november 6-ig várják a szavazatokat
Mostantól lehet voksolni az Év Szállása versenyen, mely tavaly 200 ezer belföldi vendéget mozgatott meg. A 2014-es megmérettetésen közel 14 ezer szálláshely, illetve hazai település indul automatikusan. A zsűri a november 6-ig beérkező szavazatok alapján választja ki a legjobb szálláshelyeket és a turisztikai szempontból legvonzóbb települést. A megmérettetésen Székesfehérvár, illetve Székesfehérvár szálláshelyei is részt vesznek.
2014.06.18. 08:35:43
Befektetési lehetőségeket kereső kínai delegáció járt a Városházán
Videoton U-21: bajnokok a Városházán
Mint minden nagy versenyt nyert, vagy bajnoki címet szerzett fehérvéri sportolót, a Videoton U-21-es csapatának tagjait is meghívták a fehérvári városházára egy kötetlen hangulatú beszélgetésre. A fiatal játékosok meglepetésre szereztek magabiztosan aranyat a szezonban, hiszen zömében idősebb ellenfelekkel találkoztak a pályán. Edzőjük egy korábbi fehérvári kedvenc, Csucsánszky Zoltán.